Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 3. szám - Csenki Nikolett: Megszólal az alárendelt? (Borbély Szilárd: Nincstelenek)
91 Visy Beatrix éles szemmel mutat rá e problémakörre a korábban már ismertetett tanulmányában, kiemeli, hogy „[a]z elválasztottság, a megszakítottság érzése és a szinte hermetikusan lezárt múlt eltávolítottsága összefüggésben áll az emlékezet működésével, illetve annak hiányával is. A kollektív társadalmi emlékezet a történelmi kataklizmák és rendszerváltások törésvonalaiban tűnik el. A korábbi korszakokat felszámoló új rezsimek nem néznek szembe a múltbeli eseményekkel, bűnökkel: bűnösök és áldozatok büntetés, jóvátétel, kárpótlás nélkül élnek tovább, vagy pozíciójukat felcserélve a másik szerepben teszik meg vagy szenvedik el ugyanazokat az aljasságokat. Az államszocializmus szólamai elfedik, felülírják a korábbi rendszerekét, az új hatalom új ideológia nevében kiszabja ugyan a büntetést (kuláktörvény, kitelepítések, magántulajdon elkobzása, államosítás stb.), ám valójában minden intézkedése a múlt felszámolását, elfedését, a felejtést célozza.”38 A hallgatás pozíciójába való belehelyezkedést a politikai hatalomgyakorlás révén az egész faluközösség is magáévá teszi, a múlt elfeledése, meg nem történtté tétele hangsúlyosan jelentkezik a regényben: A múltról nem szabad beszélni. Az öregek úgy mondják, hogy az ántivilágról. Amiről hallgatunk, az nincs. A múltat végképp eltörölni..., éneklik a kántor vezetésével, akár a temetéseken. (12.) Az Internacionálé dalából vett részlet („A múltat végképp eltörölni”) pontosan rámutat a kádári konszolidációt követő évtizedek működési mechanizmusára, hiszen Magyarországon az az egyedülálló helyzet állt elő, hogy az egyházi tisztviselők és a népfront gyűlésein felszólalók gyakran ugyanazt kommunikálták a hallgatóságuk felé. Vagy ahogy Balogh Margit Egyház és egyházpolitika a Kádár-rendszerben című tanulmányában fogalmazza meg a hazai viszonyok e sajátos színezetét: „Az állam-, illetve pártvezetés oly tökélyre fejlesztette a népfrontpolitikát, hogy az egyházak nemcsak eltűrték a rendszert, hanem kifejezetten kiálltak annak gazdasági, majd később – a 70-es években – politikai céljainak támogatása mellett.”39 Másrészt azt is láthatjuk, hogyan próbálja az édesanya gyermekeit megvédeni az önkényuralmi rendszertől, mivel folyamatosan megerősíti a családot abban, hogy ők nem tagjai a falu társadalmának. Az anya alakjában látható a kívülállóságra való reflektálás, ő az, aki elutasítja a falu paraszti világát: „Mi nem vagyunk parasztok.” (111.) A fentebb idézett jelenet azt is alátámasztja, hogy az édesanyja a ▼ 38 Visy Beatrix, „A prímszámok könyve: Sors, idegenség, szegénység Borbély Szilárd Nincstelenek című regényében”, Studia Litteraria 55, 1–2. sz. (2016): 201–217., 204. 39 Balogh Margit, „Egyház és egyházpolitika a Kádár-rendszerben”, Eszmélet 9, 34. sz. (1997): 69–79.
