Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Lapis József: Gyöngy és vas (Buda Ferenc: Lennék kisgyermek)
21 mindegy már. / Felnőttem. Élek. Enyém a leltár.”5 Buda Ferenc párbeszédbe lép József Attila költeményével: utóbbi esetében a visszatekintés, leltárkészítés retorikailag egy végszituáció felől történik, mintegy a félegyenes záróvégéről pillantva vissza az életre, vonva róla mérleget. Az erről tanúskodó sorok egyben költeményzáróak is: „Akárhogyan lesz, immár kész a leltár. / Éltem – ebbe más is belehalt már.”. Budánál jelzésszerű, hogy a vonatkozó rész még a vers első felében kap helyet, az „immár – leltár” belső rímet ő sorvégi formában írja újra („mindegy már – leltár”), s lényeges, hogy a befejezettséget jelentő múlt idejű „éltem” – amelynek a „más is belehalt már” kiemelt kötőszava külön személyes nyomatékot ad – helyett nála a jelen idejű „élek” forma szerepel. A „Felnőttem” kijelentésben ugyan van végességtartalom, de ez egyfelől a gyermekkor vége, a múlt egy szakaszának lezárása, másfelől egyben egy kezdet, egy új állapot bejelentése is: az érettségé. A „kész a leltár” végzetszerűsége helyébe az ezzel némiképp ellentétes „Enyém a leltár” mondat kerül, ami éppenséggel saját hatáskörbe utalja a múlt olvasatát, az ítéletszerűséggel szemben az irányítást, a cselekvőképességet hangsúlyozza, a saját önazonosság megteremtésének vágyát. A Kész a leltár cím József Attilánál erőteljes lezártságot sugall, olyan, ahogyan már utaltam rá, mint egy pont kitétele. Inkább tanúságtétel önmaga mellett, számadás valamiről egy túlnani helyzetből. A Lennék kisgyermek cím ezzel szemben éppenhogy a lezáratlanságot jelzi, a valamire irányuló vágyat, még ha ez látszólag egy visszafelé irányuló, tulajdonképpen nosztalgikus szerkezetű vágy is. Nosztalgikus, amennyiben a jelenben érzékelhető hiányok visszavetítése történik a múltba, annak idealizálása során. Ám bánjunk ezzel óvatosan: nincs itt akkora különbség a gyermek- és felnőttkor között, mint például Kosztolányi említett versében (a „pokoltánc” jelenével szembeállítva a múlt „tündéri” illúziója), Budánál inkább folytonosságról, illetve kapcsolatról beszélhetünk. A vers felütése egy egyszerű, de annál meglepőbb mondat: „Foganni könynyű.” Ritkán írnak le ehhez hasonló modalitású mondatot ezzel a jelenséggel kapcsolatban a költészetben, ezt megkockáztathatjuk, de a meglepetés részint abból az ironikus távlatból származik, hogy az magzat felől, illetve a magzatból lett későbbi én felől nézve a foganás, fogantatás éppenséggel passzív történés, s nem aktív cselekvés. A „könnyű” határozó retorikailag ugyanakkor az aktivitás, cselekvőképesség illúzióját kelti. S persze: mivel alapvetően mégiscsak történés ez, mint cselekvés, az egyén felől nézve a foganás persze: „könnyű”, hiszen nem lehet irányában erőfeszítést kifejteni. „Világra jöttem, / suhogó kések között születtem”, olvassuk tovább, ami jelzi azt, hogy a születés maga már nem volt annyira köny▼ 5 „József Attila-motívumokat újraíró számvetés”-ként jellemzi a verset Nagy Gábor is tanulmányában: A különállás és összetartás magatartásmodellje Buda Ferenc költészetében, Hitel, 2004/8., 100.
