Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 1. szám - Lapis József: Gyöngy és vas (Buda Ferenc: Lennék kisgyermek)
22 nyű, és valamelyest erőszakkal járt együtt. A kések említése a dologi referencia szintjén a műtétre magára utal, de a nyelvi vonatkozások és jelképi rétegek mást is sugallnak: a születés, a világra bukkanás erőszakos kiszakadás – és a szavak, hangok egy veszélyekkel teli közeget építenek. Ebbe érkezünk. (S ha a referenciákat olvassuk: Buda Ferenc 1936-ban született, a mából visszafelé tekintve egyre baljóslatúbb világpolitikai helyzetben. A vészterhesség ezt is magában foglalja.) Az elkövetkező két rövid strófa a felnövés ideje és summázata: megképződik a felnőttkor közegének állapota, a „gond” tere: „s felnőttem én is, mint más, dologra, / akár az apám s az anyám: a gondra. // Csináltam ezt-azt, így-úgy megéltem – / arasznyi múltam el nem cserélem.” A hangnem tulajdonképpen nem tragizáló, a „mint más” éppenséggel nem az egyéni sors különleges nehézségét, hanem a közösségi sorsba tartozást jelzi – szűkebben a család (a szülők) sorsvállalását, de a tágabb közösségét, minden emberét is. Ebben természetesen biblikus áthallás is van, Mózes első könyvének ismert passzusát követve (3,17–19), amelyet nyelvemlékünk, a Halotti beszéd úgy fogalmaz meg, hogy „[h]araguvék Isten, és vetevé űt ez munkás világ belé”. A munka gondja minden ember szükségszerű sorsa. A harmadik strófában megjelenő ragaszkodás a saját múlthoz („el nem cserélem”) előlegezi a már korábban említett „Enyém a leltár” félsorban kifejezett szándékot, törekvést az önépítésre, önértelmezésre, önazonosságra. Az első versszakokban tehát egyszerre van jelen a közösségi és az individuális létezés kifejezése, a közösségi és a személyes identitás korrelációja, a „mint más” és az „enyém” inkább kiegészítő, semmint szembenálló viszonya – amely szerkezet Buda Ferenc művészetére alapvetően jellemző. Az első négy strófa, a felnőttség bejelentése és a múlt gyors, talán bagatellizáló summázata („mindegy már”) után azonban változás, váltás következik be a költeményben: „Valami mégis megszakadt félbe.” A „felnőttem” tehát nem pusztán organikus folytonosságot jelent, hanem valamilyen elválasztottságot is egyben: a korábbihoz képest más, idegen helyzet és állapot bekövetkeztét. A következő sor mutatja meg azt, hogy miben is történt változás, s tulajdonképpen ekkor érkezünk meg a Kosztolányi-paradigmába: „Egy évig egyszer játszani kéne.” A szakadás a játéklétből a gondlétbe történő átmenetként is leírható, amely különbség Kosztolányi Esti Kornél-szövegeiben érhető jól tetten, s amely állapotok közötti folytonosságot nem más, mint a költészet, művészet jelentheti. Érfalvy Lívia írja tanulmányában, hogy „Kosztolányi kutatói elsősorban élet és játék metaforikus kapcsolatára hívták fel a figyelmet, és az életet adó játékvilágot a halált jelentő »való« világgal állították szembe”.6 Budánál akár ez, akár az estikornélos, a gyer▼ 6 Érfalvy Lívia: Az önértelmezés útjai – Kosztolányi Dezső: A játék = Vers, ritmus, szubjektum , szerk. Horváth Kornélia – Szitár Katalin, Kijárat, 2006, 190. Kiemelés az eredetiben. Kosztolányinál „[g]yermeki és költői létállapot, illetve játék és költészet fogalmának szoros összetartozása [...] kiemelt jelentőségű” (uo.).
