Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Lengyel András: Szegedi egyetemi könyvtári éveimről (Lapok egy önéletrajzból II.)
102 is összeakadtam velük, Bori Imrével például Ilia Miska tanszéki szobájában futottam össze. Ő persze magasan fölöttem lebegett, jóllehet egyik írásomra a Magyar Szóban kis cikkel is reagált.) Miska alkalmilag másokkal is összehozott, lakásában és/vagy vendéglőben neves, s akkor számomra igazán inspiratív írókkal, szerkesztőkkel is összejöhettem. Méliusz Józsefet és feleségét (valamikor a hetvenes évek második felében) például Miska meg én vártuk az állomáson, mi képviseltük a (nem létező) szegedi „fogadóbizottságot”, s Miska invitálására együtt is vacsoráztunk, nagy beszélgetés közben, a Hágiban. Méliusz diétázott, valami epe- vagy gyomorproblémája miatt csak zsírtalan, főtt tésztát ehetett, valami zöldséggel (ahogy mondta, álpörkölteket szokott volt enni, olyasmit, amiben nem volt hús és zsír, de a magyaros konyha illúzióját nyújthatta). A beszélgetés persze zömmel Miska és Méliusz között folyt, én csak figyeltem, szívtam föl az új információkat. (Emlékszem, fiktív alteregójáról, Horace Cockery-ről is szó esett, műhelytitkairól is beszélt.) Igen tanulságos este volt, egyik könyve – talán a Kávéház nélkül (?) – dedikált példányával is megajándékozott, a dedikáció, nagyon jellemzően, Iliára való utalást is tartalmazott. Úgy emlékszem, a könyvet Miskáék lakásában kaptam meg. Ha tehát emlékezetem nem csal, akkor ez hosszabb, több helyszínes program volt. Méliusszal találkozva az élő irodalom történetével találkoztam, egy sajátos, nehezen definiálható, de nagyon tanulságos és fontos magyar szubkultúra klasz szikusával. (Érzékenysége, finomkodása, nyakkendőszerűn használt sálja meglepett, mást vártam, egyféle művészszerep képviselőjeként maradt meg bennem, de érzékeltem jelentőségét.) Ugyancsak Miska hozott össze a nagy műtétje előtt álló Bretter Györggyel. Ővele is vendéglőben (is) voltunk együtt, ő valódi pörköltöt evett, de nem olyasféle modorosságok maradtak meg bennem róla, amilyenek Méliusz alakjához hozzákapcsolódtak, hanem szelleme elevensége. Mindenféléről folyt a szó, Erdélyről, filozófiáról, az akkori ottani (ti. romániai) fiatalokról, ha jól emlékszem, Tamás Gáspár Miklóst is jellemezte röviden, sőt még az én akkori problémám, hogy ti. el lehet-e fogadnom a főiskola marxista tanszékének ajánlatát, is szóba került. Mélyen megmaradt bennem, amit erről mondott, úgy vélte ő, az ellenzéki gondolkodó, hogy nyugodtan el lehet fogadni egy ilyen ajánlatot – a katedrán, a négy fal között azt mond az ember, amit jónak vél. Mindenki csak saját magának cenzora, nem úgy, mint a publikációk esetében. Csillogó, eleven szellem volt, csakugyan a „gondolatok perdítése” jellemezte, a másként látás, a beidegzettségekből való kilépés. Meg tudtam érteni, hogy egy szűkebb körben, Molnár Gusztávék, Egyed Péterék körében miért volt tekintélye, s miért tartotta fontosnak a tőle való méltó búcsúzást még TGM is. Közvetlenül operáció előtt állt, igazában, mint kiderült, az sem segített rajta, de számomra nagyon inspiráló volt. Jó lett volna vele rendszeresen eszmét cserélni. Máig örülök neki, hogy megismerhettem.
