Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)
92 nemzeti hátteret, amelyet Illyéstől, Németh Lászlótól, Radnótitól, Szerb Antaltól, Máraitól, a szociográfiai irodalomból, a bibliából s nem utolsó sorban a saját tapasztalataiból nyert. A kulturális életben sok személyesen megtapasztalt elavultságot és javítani valót talált és kifogásolt, de kényesen ügyelt arra, hogy politikai szempontokat ne helyezzen az oktatási-nevelési ügyek elé. Érdekesen egyéni a József Attila-értékelése. Nem könnyű vitatni kifogásait. Ám amiben nem értett egyet József Attilával, azt elismerésnek is vehetjük Dobozi egyik legizgalmasabb versében, a Triptichon ban (alcímei: Csalóka; Zsibpiac; Audiencia). Részlet az elsőből: „korcs ideákkal / nyűgözték, görcs eszmék igézetében / vajúdva fájt pár képzetért rajongva. // Eggyé oldódón is külön világgal / dacolt. S akármikor állt halni készen: / semmiért, tűnő szépért, mely csalóka”. Nyers szóval értelmezve ez azt jelenti: a költő balekja volt saját eszméinek. Ez a mozgalmi évek verseinek egy részére igaz is. De a rajongók sokaságában is alig akad, aki ennyire elismeri József Attilát: „vajúdva fájt pár képzetért rajongva”. Ez körülbelül az a szint, amelyen Ady mondta önmagáról: „elvérzik egy gondolaton” (Én nem vagyok magyar?). A második vers voltaképpen nem egyéb, mint József Attila meglepően korai önkontrollja: „Kár volna magamat eladnom / magamat célért, eszméért, okért, hitért” – idézi mottójában a költő József Attila A csoda című, avantgárdba hajló, ritkán idézett versét. Dobozi itt azon akadt fenn, hogy ha mestere látta maga előtt a csapdát, miért lépett mégis bele később, jóval érettebben is? A harmadik vers filozófiai magyarázatába beleszűrődik Dobozi Eszter saját végzete, mintegy saját sorstársának láttatva az ugyancsak megszenvedett életű mesterét. És mintha Karinthyt idézné megoldásul: „Mint írva vagyon, semmi sem olyan” (Vö.: „Minden másként van”.) Ez úgy is érthető, hogy a gyakorlatban, megint József Attilával mondva, az eszme „mindig fölfeslik valahol” (Eszmélet) . József Attila kételyeivel együtt volt Eszter mestere, eszmetársa a hitben. „Az Isten itt állt a hátam mögött / s én megkerültem érte a világot” – ez József Attila végső vallomása. És Eszter is tudta, megélte: aki nem kételyeinek ellenére hisz, annak hite vakhit. Ahogy általános iskolás kora óta minden közösségben – az Írószövetségben, a közös írói találkozókon (például a nyaranta megtartott veránkai táborozásokon, Berekfürdőn, a Körmendi Lajos [1946–2005] által szervezett szeptemberi összejöveteleken és gyógyfürdőzéseken, valamint a város különféle műfajokban rendezett kulturális intézményeinek műsorain) Eszter a maga csöndes stílusában figyelmes szervezőként és a közérdekű kérdésekben hallatott, konstruktív véleményeivel, javaslataival szerzett megbecsülést. Ez vérében volt: az általános iskolában a tanítónő gyakran rábízta a tananyaggal nehezen boldoguló társak korrepetálását s a közös foglalkozások, kirándulások meghirdetését. Tanítói, majd tanárai éltanulónak, komolyka viselkedését példásnak tartották. Gondolkodása eredeti volt, vitákban nehezen befolyásolható. Intézményvezető korában számos kulturális találkozót szervezett a zenei iskolában. Egyfelől országos hírű írók, köl-
