Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)
90 Föld-vágy című, realitásokban való beavatottságáról árulkodó versét (2015). Az éteri finomságú verseket is író Eszter így vall Gaia és Anteusz szellemi utódjaként: „Légiesedni? Dehogy! / Harmattal felszáradni? / Páraként szálldosni, fel? / Szóródni, mint a pelyva / csillagközi út hosszán? / Soha! Soha?” A kérdőjel kétséget éreztet, de nem von vissza semmit, csak jelzi alázattal: a lélek dolgai korántsem egyszerűek. A termékeny paradoxon jelenségei között tartom számon ezt a vallomását. Kevesen értenek úgy az anyag fölötti – eszmei és lelki – valósághoz, mint ő. Nem akarom ezt misztifikálni, de van helye a jelképes beszédnek. Létezik egy általános, a lét egészére kiterjedő szeretet, amely a különleges emberekből sugárzik. És van egyféle érzékenység, amely ezt észreveszi. Ez fog meg legjobban az ő verseiben: ahogy Kökény nagyanyjáról és a szülőkről ír. És ugyanolyan szeretettel Illyés Kinga színművészről, Mária szent asszonyról. Vagy festőnőkről: Udvardy Erzsébet már említett, nővé átformált Szent György-képével együtt Ferenczy Károly Festőnő jéről, D. Kovács Júlia Szent Margit-látomásáról vagy Szolláth Katalin Ariadnét idéző műveiről. Megélhetési és albérleti lakáshelyzetének nagy nehezen kivárt javultával a költő így látta hullámzón változó körülményeit: „lent és fent: mind egy-való, / perem s közép ím egyazon / kín, és ugyanaz a halál, / ki itt, ott is csak egy valál” (Perem s közép, 1995 körül, a Fehér című kötetben). Társadalmi „peremhelyzete” – amelyet szinte szociografikus alapossággal láttatott és jellemzett verseiben – évekkel a diplomaszerzés után mozdult el a „közép”, a művelődési centrumok felé: 1979-ben, szakiskolai tanárkodása idején a szegedi Tiszatáj közölte versét, és Ilia Mihály jó szavakkal biztatta. A kecskeméti Forrás nál kollegiálisan fogadták. Időszakos olva sószerkesztői munkával bízta meg Hatvani Dániel, a folyóirat szociográfus-főszerkesztője és helyettese, az ugyancsak jó emlékű Szekér Endre. A Kecskemét szellemi életében otthonos szerkesztő kollégák ajánlásával sikerült Eszternek a felkészültségéhez méltó tanári álláshoz jutnia a város nevezetes iskolaegyüttesében, a tizenkét évfolyamos Kodály Zoltán Ének-zenei Szakközépiskola és Gimnázium felső négy osztályának szintjén. Az intézményvezetői állást eredményes tanárévei után, 1995-ben, negyvenedik életévében pályázta meg elődjének, Nemesszeghy Lajosnénak nyugdíjba vonulásakor. A tanári kar szavazta meg előléptetését. A sors fintora, hogy saját, 2019-es nyugdíjba vonulása után kilenc nappal, október 9-én halt meg, és nyugalmaztatása utánra tervezett írói-költői munkáiba bele sem foghatott. A Forrás sal mindvégig megtartotta kapcsolatát, és Füzi László főszerkesztésé nek idején a város irodalmi életének tényezője lehetett a folyóirat belső gárdájával együtt (Bahget Iskander fotóművész, Buda Ferenc, Füzi László, Komáromi Attila, Pintér Lajos, 2013-ban történt haláláig Szekér Endre). Végrendeletében kérte, hogy sírja fölött, az irodalmárok részéről Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke mellett Füzi László, a Forrás főszerkesztője mondjon búcsúbeszédet – így is történt a református szertartással történt elhantolása napján. Ez az együttes kap-
