Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)

89

kérdések iránt – még jelen voltak az orosz csapatok s a munkásőrosztagok. Akkor a rendőrség, a „Kádár-huszárok” utódai, motorkerékpárjukat fenyegetőn kipörgetve, fülsiketítőn berregtetve fenyegették a tüntetőket. A Batthyány-mécsesnél történt karhatalmi föllépésről közeli fölvételeket láthattam a televízióban (akkor még Eszter nélkül). Az a rendszerváltás előtt egy évvel történt tömegoszlatási kísérlet egy fokkal emberibb volt, mint a 2006-os: a motoros rendőröket vezénylő rendőrtiszttel még szót tudott váltani a tüntetők közül előlépő Csoóri Sándor. A kamera jól érthetően közvetítette a költő szavait: „erőszakról nem volt szó, a rendőrségen előzetesen bejelentett, törvényes tüntetés zajlik”. A tiszt hajlott a szóra: intett motorosainak, hogy vonuljanak vissza, mert éppen a falhoz szorítva terrorizálták vadul berregő járművükkel a tömegtől elszakított fiatalokat. Ez az összevetés arra engedett következtetni, hogy nem történt itt rendszerváltás, vagy ha igen, a rendszer még romlottabb lett azóta, mint volt. A 2006. október 23-i rendőrattakról hallani lehetett, hogy nemcsak magyar rendőröknek adták ki a parancsot a megtorló intézkedésekre, idegen országból is behoztak verőlegényeket, s máig se tudom, akadt-e rendőreink közt parancsmegtagadó, vagy csak a túlerőt fokozták a végletekig. Szinte mindegy, hogy ’89 előtt, vagy már e század első évtizedében sóhajtja el: „meg se neszeljük már, / ha néha titkon alánk gyújtanak: // Néró császár most némítja el a tűzszerészeket” (Amíg az ellenfényben

, ld. a Látó

,

1984–1990 című kötet

ben). A brutalitás képei sok versében fölkísértenek, egy általánosan fölzaklatott közérzet elemeiként. Ennek Csoóri, Tóth Erzsébet, Nagy Gáspár volt előtte mestere. Ők is megbecsült pályatársai voltak Eszternek; ahogy nemzedéktársai közül még Körmendi Lajos, Lezsák Sándor, Pintér Lajos; utóbbihoz A vers hatalmáról

címmel egyik ars poeticáját írta rímelő szapphói versidomban.

Sajátos embersége mégsem arra „predestinálta”, hogy költészetét, ezt a mindenképpen kockázatos és sorsba vágó hivatást egy lapra, a politikára tegye föl. Az elbeszélhető, megmagyarázható dolgoknál is jobban izgatták az értelmen túlmutató sejtelmek, a megfejthetetlen titkok és a válaszra váró kérdésekre új kérdésekkel felelő gondolatok.

Mélyen morális beállítottsága mindenekelőtt anyai ágú nagymamájának példáján alakult. Arányosan kis termetével és jóságos természetével is őrá hasonlított legjobban a családból. Ő gyakorolta vele otthon a gyülekezeteken mondott imákat, közösen énekelt zsoltárokat. A családfa ezen ágán Kökény nagyapa – akinek a két háború közti békeidőben szerzett tájékozottságából sok mindent elsajátíthatott (tőle tanulta meg öt-hatévesen a Családi kör

teljes szövegét) – ugyancsak kedvező légkört teremtett köréje, még egy-két latin szentenciára is megtanította a kislányt. Ő pedig szívesen vette ki részét a gyerekre szabható tanyai munkából. A föld vonzásában élt. Ezt városi értelmiségiként sem tagadta a csillagjegye alapján a „Bika” égövében, április 30-án, tehát „földjegyben” született költő – ld.