Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)
87 hiába találtunk neki magyartanári állást Antalné Szabó Ágnes, a kiváló nyelvtantudós ajánlására egy jó nevű pesti gimnáziumban, Eszter lélekben sosem találna ott új otthonra. Iskolai munkatársai, hála különösen dr. Nagyné Dréher Mária helyettes intézményvezetőnek, meggyőzték, hogy szeretnék, ha újra megpályázza státusát. Maradt tehát a régi állásában. Én is elértem a nyugdíjazáshoz szükséges korhatárt, így maradtunk Eszterrel közös kecskeméti lakóhelyünkön. Vonzalmát a képzőművészekhez már érintettem: verseire jellemző a festőiség. Kedves mesterei közül főként azokról írt, akiket gyakori múzeumlátogatásaiból és a város szellemi közéletéből személyesen ismert. A Cifrapalotában sokszor megtekintettük az állandó és az alkalmi tárlatokat. Közülük kiemelkedett például Orosz János életmű-kiállítása. A Zsennyei Alkotóházból ismertük a mestert. Eszter őt kérte meg, hogy bocsássa rendelkezésére Túl a rákbarakkon című könyvének fedél képéül azt a festményét, amelyen egy mezítelen nő testén súlyos vágás látható. Ugyancsak a Cifrapalotában tekinthettük meg Orosz István (a másutt említett Orosz László tanár úr fia) gyűjteményes kiállítását, amelynek megnyitójára Eszter bevezetőt írt. (Ld. a Kísért a lehetetlen című, 2014-es tanulmánykötetében, Orpheusz, 2014. Az esszé először a Forrás 2002/2. számában jelent meg, s arról adott bizonyságot, hogy Dobozi nem amatőr művészettörténész, hanem profi műélvező. Jól érzékelteti, hogy Orosz István művészetében a klasszikus grafikusi tudás a legmodernebb technikai eszközök bravúrjaival és az egyéniség kimeríthetetlen ötlet- és formagazdagságával párosul. Nagyon szerette az Alföld festőjét, Tóth Menyhértet, a fehér szín árnyalatainak nagy művészét, a napsütéstől halványbarna és vöröses emberi bőr, a meztelen asszonytest, a kiskunsági homok, a szikföld, a kimeszelt ház vagy az egyes háziállatok szőrének még fehér, de már színes módosulatait. A nagy tömegeket, a tagba szakadt embereket, a tisztaságot és a világosságot kedvelte. Látásmódja az alakok vaskosságával együtt spirituális. A fénybe emelt arcú emberé. Szerencsénknek mondhattuk Eszterrel, ha egy-egy hétig élvezhettük a szigligeti Alkotóház és környéke szépségeit, és fölkereshettük a néhány kilométerre működő Egry József Múzeumot Badacsonyban. Ott nemcsak a ház nevét viselő nagymester képeiben gyönyörködhettünk, hanem az időszakos tárlatokban is. Különösen Salvador Dalí képei nyűgözték le. A Feltámadt Krisztus t ábrázoló, méretre szerény képen a Megváltó a testéhez szorított karral, fölszegett fejjel repül az űrön át, jelezvén egyrészt az egész kozmoszra kiterjedő mindenhatóságát, másrészt emberi megtestesülésének csodáját. Egry Józseftől főként a magányos kócsag, a balatoni halászok, a szamaras ember és a Szent Kristóf-kép fogta meg Esztert, Udvardy Erzsébettől, ahogy már mondtam, a sárkányölő női lovag. A félelem a diktatúra egyik legrosszabb emléke volt a „kistanárnő” számára. Ezt kollektív életérzéseként is megélte. A ladánybenei asszonyok vagy leszármazottjaik nevezték „a kistanárnő”-nek Esztert, hálás szeretetből, amiért vallomásra
