Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)

2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)

88

bírta őket arról, amiről hazatérésük után oly sokáig nem volt tanácsos beszélni, sem nekik, sem leszármazottaiknak: a Gulágon töltött rabszolgaévekről. Eszter már középiskolásként szert tett arra az együttérzésre, mely nélkül nincsen igazi riporter. Szüleitől és ismerőseitől tudta, hogy a negyvenes évek végétől kezdve mit jelentett a megtermelt javak elorzása, s ennek megelőzéséül a zugpiacon való, áron alul értékesítése, vállalván a lebukás kockázatát. És kísértette Esztert a félelem az 1989-es fordulatot megelőző tüntetéseken, majd 2006. október 23-án a ránk zúduló, 1956 őszét idéző karhatalmi terrort személyesen megtapasztalva is. Ama napon, a délutáni órákban, a Múzeum körúton, az Astoria szálloda és a Kálvin tér között, testi épségét féltve, menekülésszerűen kellett kimentenem az özönlő, kavargó tömeg préséből. Miután az írószövetségi megemlékezésről jövet, a Rákóczi út és a Bajcsy-Zsilinszky út torkolatában meghallgatván Orbán Viktor ünnepi beszédét, majd Szarvas József színművész szavalatát Arany János A walesi bárdok című balladájáról, a műsor véget értével, a Múzeum körúton hazafelé igye

keztünk a Ráday utca irányába. A lövések eldördülésére az ünneplő tömeg hirtelen két irányban kavargó tumultussá vált: a Madách tér felől összetűzések híre terjedt szét a sokaságban. Az egyik rész a zaj forrása felé törtetett, a másik rész velük szemben haladva szeretett volna mielőbb biztonságos helyre jutni, velünk együtt. Jó okunk volt erre: Eszter két évvel korábbi műtétje forradását védte maga elé tartott kezével, én pedig vállát átkarolva és negyvennyolc és fél kilós testét magamhoz vonva védtem a szemből furakodóktól. Lélekben mi is az ünneplőkből tüntetőkké vált sokasághoz tartoztunk, de Eszter veszélyeztetett helyzetében pesti szállásunkra igyekeztünk. Meglepő módon a Ráday utcában békebeli kép fogadott minket. Az utcai kávézók, sörözők teraszain külföldiek szürcsölték italukat. Közben alig egy kilométerrel arrébb, a Deák téren és a Madách téren rendőrök ütlegelték és lőtték gumilőszereikkel a békés felvonulókat, s lovas rendőrök rohamoztak az útjukban levők, sok esetben a járókelők közé. A késő estig tartó, brutális jeleneteket már otthon néztük. A tévé képernyőjéről tudtuk meg a „sün” szó új jelentését. Ha ezt a szót hallják tisztjüktől a gumibotos, sisakos rohamrendőrök, a földre döntött tüntetőt szoros gyűrűbe tömörülve el kell takarniuk a riporteri kamerák elől, hogy senki ne lássa: a fekvő embert rúgásokkal és ütlegeléssel fenyítik. Háborogva néztük a tévén, hogy a hatóság két tucatnyi autóbusszal szállította a Kossuth Lajos utcán emelt barikádhoz a rohamrendőröket. Az ELTE környékén rabszállítókba bezsuppolt diákok és más fiatalok elleni atrocitásokról csak másnap hallottunk: a terror éjszaka zárt kapuk mögött folytatódott. Mindez erős nyomot hagyott a politikával szemben korántsem semleges költő versein. A Bálint György-i mondás, a „felháborodom, tehát vagyok” a kétezres évek Budapestjén Eszter írásaiban is visszhangot kapott. 1988-ban már írt egy verset Október végi sorok

címmel, mely már jelezte, hogy egyáltalán nem közömbös a forradalom emléknapjai, és egyáltalán a magyar sors-