Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)
81 Ars poetica című költeményében adja kezünkbe a természeti szépségből leszűrt esztétikum iránti, eredendő vonzalmának kulcsát (ld. a Kettőztető, 1996–2001 kötetben). „Kérdezd, a bölcs sziget / partjait mért csipkézik kövek, / s miért oly simák, göcsörtjeiket / miféle törvény formálta, / miért a sok véletlen csiszolta idol, az emberi kéz marta-véste-vájta / kisplasztikákhoz fogható torzók, / s miért hogy bennük démonok / madonnák, daliák bujdokolnak, (...) miért az áramvonalas kúszó, / sikló, szökdelő s rohanó testek / isteni arányossága, miért; / „a természet nem pazarol” – miért / hát e tobzódás – színekben, hangokban, / eszményi alakzatokban! / Kérdezed? Miért, hogy fogva tart, / hogy nyugton évezreken át se hagy / ama bizonyos / „szent feleslegesség”! A Google tudástára szerint az a szállóige, mely szerint a költői mű, a többi művészettel együtt, „szent feleslegesség”, Sántha Attila erdélyi költőtől ered. Találó ez az állítás, jó lenne, ha köztulajdonná válna. Dobozi Eszter is a Google-ban talált rá. Érzékeinkhez és értelmünkhöz szóló levezetést dolgozott ki hozzá költői hitvallásában. Ahogy Bakonyi István kritikus állapította meg (Tiszatáj , 2015), Babits Esti kérdéséhez hasonlón egyetlen, hosszú kérdést tesz föl a vers, azzal az eltéréssel, hogy Dobozi felkiáltó jellé egyenesíti ki az utolsó sort. (Ebben Nagy Lászlót követi, aki a Ki viszi át a szerelmet kérdései közül az utolsó két sor kérdését kiáltásra váltja, így: „S ki viszi át fogában tartva / a Szerelmet a túlsó partra!”) Szuggesztív hatása van ennek az írásmódnak, illetve hangzásnak. „A természet nem pazarol” – a maga helyén igaz – tudományos szállóigét cáfolja a kiáltássá fölerősített kérdés. A kirkegaardi rettegést már kiskorában megtanulta, ahogy verseiből látható. Félni kell című, 2003 körül írt versében az a jelenet merült föl a közösbe terelés éveiből, amelyben a saját földjéhez ragaszkodó Dobozi nagyapát testi fenyítéssel fenyegetve „győzték meg”. Eszter így elevenítette föl évtizedekkel később fölmenőinek szavait: a lesújtó rendeletek végrehajtói „hatalmasan csak ültek, ültek, / ültek, mint akik már birtokon / belül, terpeszkedtek az asztalunk körül. (...) / Tiéd azóta az intelem: itt merő / veszély az otthon, s félni kell házadban is.” Jókora verscsokor szedhető össze az életműből, amely a gazdacsalád megpróbáltatásait tanúsítja. Igazságtalanság az igazságtalanságban, hogy Doboziék, illetve az anyai ágon Kökényék gazdasági helyzete távol állt a „kulákok” besorolásától. Ám a káderezők szerint, akinek némi földtulajdona, szőlője, igásállata volt, az már a nép ellenségének minősült az osztályharc tébolyában. Hát még ha kilesték, hogy a gazdáék templomba járnak. Ha agitátorok jelennek meg, konokul hallgatnak, vagy értetlenül hümmögnek. Az apa, Dobozi Ferenc ott is hagyta a közös gazdálkodást, egy malom munkásaként hasznosította a gabonatermesztésben szerzett tudását, s maradék erejét a háztáji munkára fordította. Az anya (született Kökény Eszter) varrónőként talált pótmunkát. Íme néhány beszédes verscím: Lappangani; Ház a XX. században (mottója Szenci Molnár Albert 79 . zsol tárának fordításából való: „Öröködbe, Uram, pogányok jöttek”); Száz év a tanya -
