Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 10. szám - Alföldy Jenő: „Szárnyatlan angyal” (Bevezetés Dobozi Eszter költői világába)
80 utalhatnak, a lét nagy körforgásával hozható összefüggésbe: „Hány élet virul el, hány / ébred egyetlen alakba, s hány az idő? A kialvót /s újra meg újra jövendőt el sose vesztheted immár”. Vajon hány ideje van a létnek? Ha egynél több, az reinkarnációt föltételez, azt, hogy nincs kiút a létkörforgásból, s Buddha szerint ez okozza szenvedéseinket. Félelmetes ez a vers. A főként klasszikusokon nevelt ízlés egyszer csak átadja helyét a modern egzisztencializmus kegyetlen önfeltáró kényszerének. A mottó a hindu kultúrkörből származik, Jacques Rabamanjara költő és politikus írta: „Az emlékezés szép Hercege / kezét vállamra teszi”. A Dobozi-versben ez a herceg nem ilyen gyengéd. Nézzük egy másik költeményét, a Milyen földrészek virulnak címűt. Rosszulléteinek egyikén írta 2015-ben, miután mentők vitték a megyei kórházba, s már le tudta írni azt, amit a fájdalomcsillapító hatása alatt elképzelt. A tudatban olyankor nehezen ellenőrizhető képek tolonganak. Így emlékeztet a helyzetre: „...s mint a múltam, / úgy fájt a lélegzés s a lenni bármi áron”. Az élni akarás kipréseli belőle a látomást arról, mire gyerekkora ót vágyott. Az álomképekben a Himalája és az Andok lábánál csücsülve „A Föld isten-anyja”, illetve a „Türkiz-istennő” roppant ormait szeretné ismét szemlélni elragadtatott képzeletében. A szabályos és a megfordított szonettpáros ezúttal nem szorongásvers – meghitt inkább, ha nem is idilli, mert alvó társához intézi magánbeszédét: „Tebenned milyen földrészek virulnak?” – Vágyálma volt az utazás, és velem csak két szlovéniai útra talált alkalmat, belföldön éltük ki utazhatnékunkat. Számos verse mélyen megfogott engem, s ha sok kedvencemből egyet kellene választanom, e pillanatban a Szólongató t választanám. A mű részben Hölderlin Patmosz című, kulturálisan is hatalmas távlatú művének ihletésére született. Szerzője magát az Úristent szólongatja, a nagy hitű, görögségbe szerelmes német költő közvetítésével. Ezúttal is fontos a mottó, a Patmosz soraival: „Közeli / s meg foghatatlan az Isten. / De ahol veszély fenyeget, fölmagaslik a menedék is” (Kálnoky László fordítása). A „menedék” pedig nem lehet más ebben a viszonylatban, mint megérzése valamiképp Isten jelenlétének. Patmosz: egy elképzelt, édenszerű görög boldogságsziget, amilyet egy másik valóságba vágyók találnak ki maguknak a test, a lélek és Isten harmóniája színhelyéül. Eszter vonzódása a gigantikus, isteni magasságokhoz és a végtelen távlatokhoz kiegészül a parányok s a természeti világ végtelen nagyságrendjének csodálatával, a lepkék, gyíkok, rovarok, az apró, kipattanás előtt megfeszülő rügyecskék, a kristályosan csillogó ásvány- és kőzetdarabkák megismételhetetlen csodáival. A „másolhatatlan” és az „ismételhetetlen”, és ezek tágabb fogalomköre a legfontosabb szavai, jelenségei közé tartozik. Minden érdekes és fölemelő, ami „Egy” – ami egyéni része a teremtésnek. Mert „van a tárgyaknak lelkük”, ha a „Sunt lacrimae rerum” babitsi szentenciát kissé módosítva értelmezzük.
