Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Lengyel András: Szegedi egyetemi könyvtári éveimről (Lapok egy önéletrajzból I.)
43 mechanikus, legföljebb méret szerint sorolódnak egymás után az azonos méretű kötetek, függetlenül kiadójuktól, tematikájuktól stb. A folyóiratok és hírlapok ilyen elhelyezése azonban az összetartozó dokumentumok szétdobálásával, belső, lényegi egységük megszüntetésével járna. Itt azt, ami összetartozik, a tárolás módjával is együtt kell tartani, s nyilvántartása, földolgozása stb. is ennek a sajátosságnak a függvénye. De a könyvszerű speciális gyűjteményeket sem célszerű beolvasztani egy mechanikus rendbe, ezek együtt tartása is előkeresésüket köny nyíti meg, s biztonságukat szavatolja. A kéziratok pedig, jellegükből adódóan, még inkább egyedi földolgozást és tárolást igényelnek, olyannyira, hogy e téren az általános könyvtárosi tudás nem is elegendő. Itt, némi túlzással élve, minden munka, jellegéből adódóan, a legszorosabban tudományfüggő. S – ez a hab a tortán – ez a formális szempontokból adódó specialitás egyben egy speciális külön világot is teremt. Olyat, amelybe automatikusan belekerül az, aki ezzel az „anyaggal” foglalkozik. Nem is véletlen, hogy itt többnyire mindig olyanok dolgoztak, akik maguk is művelték a (történeti) tudományok valamelyikét. Az én odakerülésem előtti időkben az osztályt például Kulcsár Péter vezette, aki jelentős tudományos életművet mondhat a magáénak (később a „nagydoktorit” is megszerezte, egyetemi tanár lett stb.), az egyik ifjú tehetség pedig a (már szintén említett), kutatóként is jelentős Szegfű László volt. Az ő távozásuk utáni átmeneti, minden szempontból ideiglenes helyzetet mindenképpen rendezni kellett, s ennek a rendezésnek a keretében kerültem én is az osztályra. A „folyóiraton” olykor már korábban is megfordultam, mondhatnám „látogatóban”, ismerkedésként. Emlékszem, egyszer például a Kierkegaard-fordító Dani Tivadarral kvaterkáztam itt egy délután (Kormányos Bandi dugikonyakjából kortyolgatva) – Tivadar akkoriban készült el a Vagy-vagy fordításával. (Ő volt az első, aki eredetiből, s nem német fordításból dolgozott.) Tanulságos beszélgetés volt, szemnyitogató, humora, konvenciókat kiforgató iróniája is jól hatott. Összemelegedtünk. (Sajnos ő hamar elment a könyvtárból, Pestre költözött, egy ideig azért még leveleztünk.) Az osztály, a főlépcsőn bejőve, balra, a földszinten helyezkedett el, két bejárata volt. Az egyik, az olvasók számára, közvetlenül az olvasóterembe (ti. a folyóiratolvasóba) vezetett, a másik, pár lépésre attól, egy folyosóra nyílott. Az egész osztály voltaképpen raktár volt, a folyosón is állványokon elhelyezett hírlap kötegek sorakoztak, onnan lehetett bemenni (két ajtón is) a szorosabb értelemben vett raktárba, s egy harmadik ajtón át az osztályvezetői szobába. Ez a speciálisan tagolt, de voltaképpen összefüggő raktárterület adott helyet a munkatársaknak is. Sajátos hangulata e térnek nemcsak a folyóiratok közé ékelt kis kuckók létéből fakadt, de mindenekelőtt abból, hogy a magas légterű helyiségek függőlegesen ketté voltak osztva. Ezzel voltaképpen megduplázódott a hasznos raktér – de maga a légtér beszűkült. Az első benyomásom az volt, hogy egy tengeralattjáróban vagyok. (Ezt az érzetet az is fokozta, hogy a teret függőlegesen
