Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Lengyel András: Szegedi egyetemi könyvtári éveimről (Lapok egy önéletrajzból I.)
36 román impérium alá kerülése, egyebek közt, a tudományos infrastruktúra sorsát is meghatározta. A magyar egyetem oktatói és könyvtárosai repatriálhattak, az akkor korszerűnek számító kolozsvári könyvtárépület, s ami az épületnél is fontosabb, maguk a könyvek azonban nem jöhettek át. A működését Szegeden megkezdő, s önmagát változatlanul kolozsvárinak valló egyetem, amely itteni létét ideiglenesnek tekintette, nevét (Ferenc József Tudományegyetem) is megőrizte, könyvtár nélkül állt. Jellemző, hogy az első időkben a történészhallgatók például Márki Sándor professzor magánkönyvtárát használták. Gyors, országos adakozás persze hamar összehozott vagy negyvenezer kötetet, s a Kolozsvárról átkerült egyetemi „könyvtárőrök” (értsd: könyvtárosok) csakugyan jó szakemberek voltak. Mindez azonban kevés lett volna az üdvösséghez, ha 1924-ben, a (mellékesen ellátott) igazgatóságba belefáradó Dézsi Lajos professzor helyébe, nem a nagyon jó minisztériumi kapcsolatokkal bíró idősebb Bibó István kerül az igazgatói székbe. Bibó („a” Bibó édesapja) ideális vezetőnek bizonyult. Miniszteri tanácsos volt, „méltóságos úr” (tehát címek tekintetében egyenrangú a professzorokkal), korábbi munkahelyén, a minisztériumban megszerzett kapcsolati tőkéje változatlanul élt, tudományszervezői ambíciói pedig éppen egybeestek az egyetem és a könyvtár érdekeivel. S ő, kihasználva kapcsolatait, megszerzett a könyvtár számára egy pótlólagos állománygyarapítási lehetőséget: az úgynevezett ügyészségi kötelespéldányokat. (Az akkori előírások szerint minden nyomdai úton előállított kiadványt: újságokat, folyóiratokat, könyveket egy példányban az ügyészségre is be kellett szolgáltatni, hogy a soros királyi ügyész elvégezhesse a nyomtatvány „sajtórendészeti ellenőrzését”.) Az ügyészségi kötelespéldányok persze nem azonnal, hanem csak kis késleltetéssel érkeztek le a szegedi könyvtárba, de két nagy előnyük volt. Nem kellett értük fizetni, „ingyen” voltak, s ez az anyag teljesen lefedte a magyar termést. Ez a beszerzési forrás gyors ütemű, nagy fejlődést indított el, a könyvtár hamar igazi könyvtár lett. A beáramló anyagot nem is győzték földolgozni, amikor én odakerültem, még nagy, földolgozatlan állomány volt, pedig a hatvanas években sok mindent átengedtek különböző könyvtáraknak. Az egyetemi könyvtár, egyéb, részben célzott fejlesztés következtében is, a hetvenes években már jelentős állománnyal, kb. egymillió egységgel rendelkezett. S anyagi erőforrásai is megvoltak a megfelelő gyarapításhoz, szervezetten folyt az úgynevezett nemzetközi csere is, amely fontos nyugati könyvek s folyóiratok beszerzését is lehetővé tette. Bizonyos aránytalanságok az évtizedek során persze kialakultak, egy könyvtár, így a szegedi is, állományában mindig tükrözi a kor ilyen-olyan előjelű efemer szempontjait. (A megelőző két évtized például megnövelte a szovjet folyóiratok jelenlétét, s nemcsak sok tonna úgynevezett referáló folyóirat halmozódott így fel, de – egyebek közt – sok folyóméter szovjet úttörő-folyóirat is. Ez utóbbiakat persze senki nem forgatta, csak a helyet vették el, s raktárpakoláskor okoztak gondot.) Mindent összevetve azonban a SZEK (könyvtáros szlengben, belső hivatkozásokban így
