Forrás, 2022 (54. évfolyam, 1-12. szám)
2022 / 9. szám - Lengyel András: Szegedi egyetemi könyvtári éveimről (Lapok egy önéletrajzból I.)
37 rövidítették az intézmény nevét) már nagy könyvtárnak számított, olvasónak, kutatónak komoly lehetőségeket biztosított. A könyvtár munkatársi gárdája a hetvenes években jó erőkből állt. Egy interregnum idején léptem munkába, amikor az ügyeket ideiglenes, megbízott igazgató vitte. Ez, tudniillik, hogy nem az igazgatóhelyettes lépett automatikusan előre, nem volt véletlen, Havasi tudta, hogy miért nem helyettesét bízta meg az ügyek vitelével. Korek József („Korek elvtárs”, nem tévesztendő össze az azonos nevű régésszel) ugyanis jellegzetes politikai kinevezett volt, valami ’45 előtti „mozgalmi” érdemért kapta meg pozícióját – korábban, ha jól tudom, a városi tanács osztályvezetői vagy valami hasonló szerepkörében tevékenykedett. Hogy dolgozott volna, azt nem lehet mondani, ez félrevezető meghatározása lett volna annak, amit csinált. Munkája a kedélyes semmittevés volt, bizonyos (egyébként teljességgel értelmetlen és fölösleges) belső ideológiai komisszársággal tetézve. Feladata teljesítését legföljebb apró napi intrikákból lehetett érzékelni, az ideológiai megbízhatóság őreként talán csak egyetlen komolyabb tette volt. Ő (is) részt vállalt az egyetemi almanach elfektetésében, „betiltásában” – az almanachban ugyanis olyan magántanár is kapott életrajzi szócikket, aki csakugyan szélsőjobboldali vonzalmakat mutatott (persze, még ’45 előtt). S az ideológiai éberségnek a múlt szelektálásában is meg kellett mutatkoznia. (Az elfekvő készletből így, szerencsémre, nekem is jutott, sőt osztogatni is tudtam belőle ismerősöknek, barátoknak.) Egészében, azt mondhatjuk, nem sok vizet zavart, bár jelenlétének haszna nem látszott. A hamarosan, még 1973-ban kinevezett új igazgatóval, Karácsonyi Bélával azonban törököt fogtak, ő Koreket is gyorsan és hatékonyan semlegesítette. Karácsonyi sajátos alakja volt az egyetem történetének, az a sok marhaság, amit a rendszerváltás után még úgynevezett „komoly emberek” is összehordtak róla, teljesen fals. Ő csakugyan meggyőződéses marxista volt, sokáig az egyetem egyik erős embere, Kossuth-díjas, az ötvenes években egy ideig még országgyűlési képviselőként is ténykedett, ’56 után szerepet vállalt az úgynevezett konszolidációban – egyszóval „megbízható”, rendszerhű kádernek számított. (Preferenciáit a rendszerváltás után sem tagadta meg.) Ortodoxiáját azonban nagy erények ellensúlyozták. Bár sohasem kandidált, kandidátusi cím nélkül töltötte be egyetemi docensi posztját is több évtizeden keresztül, kitűnő képességekkel bírt. Nagyon jól tudott latinul és angolul, sőt bármily paradoxonként hat is ez a minősítés, magyarul is. Tapasztalatból tudom, hogy az a szöveg, amely az ő nyelvi gyomlálásán keresztül ment, megtisztult, megmagyarosodott, világos és érthető lett. A középlatin filológiának igazi mestere volt, szakértelmének egyebek közt az akadémikussá lett Kristó Gyula, vagy például olyan jellegzetes tudósegyéniség, mint Szegfű László is sokat köszönhet. Karácsonyi saját empirikus kutatásainak lehetőségét ugyan nagyrészt blokkolta saját, még a negyvenes években kialakult „elvi” ortodoxiája, de tudását nem lehetett tagadni. Ez fordításaiban (pl. Gellért püspök Deliberatio-ja esetében) meg is nyilvánult. Kis,
