Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Orosz István: Emlékek apámról III.
97 hogy este hat után – általában addig tartottak az Iparművészetin az elméleti órák, vagy már ebéd után –, mert azt azért elég gyorsan kitapasztaltam, hogy nem minden előadáson érdemes ott maradni – nem szálltam le az 58-asról a körszállónál, hogy fölkapaszkodjak a Herman Ottó utca felé vivő lépcsőn, hanem bevillamosoztam a városba. Átmentem Pestre, a November 7. térnek hívott Oktogonra, őgyelegni a villanysörhabon – „a harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon” –, csavarogni a Duna-parton, üldögélni a múzeumkertben, Arany János szobra mögött, és rábukkanni olyan helyszínekre, amelyeket, legalábbis az apámtól hallott név alapján, titokzatosnak hittem. Feneketlen-tó, Lövölde tér, Párizsi udvar. Mindegyik nap új kezdet volt, egyfajta bizonyítás, melynek során magamat éppúgy próbáltam megfejteni, mint magát a várost. Úgy éreztem, számon kell tartanom mindent, ami Pesten történik. Volt, hogy arra riadtam az éjszaka közepén, el kell indulnom, körbe kell villamosoznom a várost az olyankor is közlekedő 4-es, 6-ossal, mert lemaradok valami fontosról, vagy kezdetét sem veszi az a misztérium, ami miatt itt vagyok. Bámultam a befüggönyözött ablakokat a földszintes Óbudán, józsefvárosi házfalak golyólyukába nyomtam az ujjam, próbáltam állni a Rákóczi téri lányok pillantását, beszöktem páternoszterezni a Vörösmarty téri új üvegpalotába, és beleolvastam a mellettem utazó Esti Hírlapjába a földalattin vagy a metrón. Igen, metróztam is, elégedetten konstatálva, hogy épp Budapestre érkezésemhez időzítették az első szakasz átadását. Jártam a Széchényi Könyvtárban, ami akkoriban még a Nemzeti Múzeumban volt, sőt bátorságomat próbálgatva be-betértem az amerikai nagykövetség könyvtárába is, holott tudtam, mindenki tudta, figyelik, kik osonnak át a Szabadság téri épület kapuján, és olykor elvetődtem a Népköztársaság útjára, a KISZ által szelepként működtetett FIKA, vagyis a Fiatal Művészek Klubja rendezvényeire is. A céltalan vándorlások legtöbbször a Filmmúzeumban fejeződtek be vagy valamelyik körúti moziban. Ez még az a kor volt, amikor nem a popcorn meg a Pepsi miatt járt moziba az ember fia, és rajzfilmeket adtak a híradó meg a nagyfilm között. Apám inkább színházjáró volt, a Memoárban Pirandello IV. Henrikjét említi a Madách Színházban, mint ami nagyon tetszett neki, és A mi kis városunkat Thornton Wildertől a Vígben. Emlékszem otthon egy bonbonos dobozra, tele volt régi színházjeggyel, hátoldalukra írva a darab címe, talán a véleménye is, tetszett-e, nem-e; ki tudja, mi lett azzal a dobozzal. Talán hasonlítani akartam, amikor mozijegygyűjtésre adtam a fejem, igaz, hamar fölhagytam vele. Magam is meglepődöm, mennyi filmet föl tudok idézni – jegy nélkül is – kollégista korom első éveiből. A Szelíd motorosok , és a Zabriskie Point , az Isten hozta őrnagy úr és az Eper és vér , a Dilinger halott és az Ecce homo Homolka, a Ha és A könnyűlovasság támadása , a 22-es csapdája és a Feldobott kő , a Dodescaden és a Fényes szelek , a Nyírfaliget és az Űrodüsszeia , A hullaégető és az Éjféli cowboy , a Satyricon és a Szerelmesfilm . Elsős koromban még minden hétvégén hazavonatoztam Kecskemétre, vagy stoppoltam, mert akkoriban autóstoppal ugyanúgy, sőt néha gyorsabban haza lehetett jutni. Másodikosként már csak kéthetente mentem, később ezek a látogatások is megritkultak. Igaz, a lány, aki miatt sűrűbben utaztam volna, leérettségizett, és Szegedre ment továbbtanulni. Azt, hogy apám is meglátogatott volna a kollégiumban, nem tudom felidézni, de hogy meg kellett történnie, arra egy közvetett momentum alapján mégis következtetni tudok. Nagyon közel, az utcánk torkolatában magasodott a Móricz Zsigmond Gimnázium szép, szecessziós épülettömbje. Ez volt a Baár-Madas, mondta, amikor elhaladtunk mellette, a legnagyobb budapesti református leánygimnázium az államosítás előtt. Salakkal felszórt udvarára gyakran jártunk át futballozni, de a történetéről nem sokat tudtam. Áprily, Nemes Nagy, még tán Medgyaszay István neve is szóba került akkor, szóval ha ott jártunk, s beszélgettünk róla, csakis a közeli kollégiumban tett látogatása kapcsán járhattunk ott, s emlegethettük. Az a Baár-Madas menti beszélgetés harmincegynéhány évvel
