Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Orosz István: Emlékek apámról XI.
88 államiként működő kecskeméti piarista gimnáziumban. A személyes ismeretség mellett kapcsolatot teremtett köztük a kölcsönös vonzalom Németh Lászlóhoz, akinek írásaival apám hatására kezdett foglalkozni Grezsa. ’81 októberében meghalt Sultz Sándor, Dorka mostohaapja, hosszú betegség után. Építészmérnök volt, sokat segített abban, hogy végre lakásunk legyen. Még az albérletes időszakomban hallotta anyu valahol, hogy társasházaknak való telkeket parcelláznak Budakeszin viszonylag olcsón. Azt szerette volna, hogy unokatestvéremmel, Mari keresztanyám fiával, Mihály Zsolttal együtt szálljunk be egy négylakásos társasház építésébe. Számomra azért jöhetett számításba Budakeszi, mert egy akkori rendelet szerint csak azoknak volt joguk budapesti letelepedéshez, vagyis saját ingatlanhoz, akiket legalább ötéves munkaviszony, vagy bejelentett bérlemény kötött a fővároshoz. Budakeszire ez már nem vonatkozott. Noha Zsolt nem volt kapható arra, hogy építkezzen, anyu megvette a negyed telket, amire aztán kölcsönöket fölvéve már Dórával kezdtünk építkezni. Az építkezés olykor igazi fizikai munkát, alapásást, falazást, betonkeverést is jelentett. Egy ráesett tégla miatt Dóra kezét operálni is kellett. Akkoriban, vagy nem sokkal előbb költöztünk ki a Felkeszi utca 2-es szám alatti négylakásos társasházba, legelső családként, amikor a második apósom meghalt. (Nem sokkal később meghalt az első is, az igazi, Keresztes János kajakedző, őt a szíve vitte el váratlanul, egy perc alatt). Az akkoriban készült rajzfilmjeimet kell felidéznem, ha ki akarom deríteni a költözésünk idejét. Az 1977-es Csönd et, az 1978-as A sótartó felé t és a Dórával együtt rendezett Holdasfilm et, illetve az 1980-as Álomfejtőt még a Gárdos Mariskában rajzoltam, Az idő urai ( Les Maîtres du temps ) című film háttereihez viszont már a budakeszi lakás tetőterének műtermét kapcsolja az emlékezet. Nem nehéz felidéznem, hiszen egy szórópisztoly, sőt egy hangosan berregő kompresszor is tartozik a képhez. A francia–magyar koprodukcióban készült sci-fi rajzfilmben ezekkel kellett dolgozni. Amikor a francia rendező, René Laloux megkérdezte, tudok-e bánni velük, mert ha igen, a Loire-völgyi Angers-ban dolgozó stábhoz lehetne csatlakoznom, gondolkodás nélkül igent mondtam. Így tett a másik magyar háttérfestő, Bányai Pista is, holott egyikünk sem használt korábban szórópisztolyt. Azonnal vásároltam egyet, szerencsére épp lehetett kapni, ami akkoriban azért nem volt magától értetődő, és az utazásig hátralevő hónapban, ott a padláson egész jól belejöttem a fújkálásba. Belejött Bányai is, olyannyira, hogy a francia kaland végén megsúgta, ő inkább nem jön haza – Párizsban maradt, aztán Amerikába ment, most Connecticutban él, és az USA legnevesebb illusztrátorai közt tartják számon. Az Angers-ban készülő film fő grafikusa egyébként a híres képregényrajzoló, Jean „Moebius” Giraud volt, a grafikus stábban kettőnkön kívül egy belga házaspár és egy angol lány dolgozott. A közös nyelv is az angol volt, így nem is tanultam meg franciául. A hátterezés folyt csak kint, az animációs munkák zöme a Pannóniában zajlott Hernádi Tibor vezetésével, akivel később, 1985–’86-ban a Köln melletti Porzban is együtt dolgoztam A Félix a macska című amerikai–német–magyar koprodukciós rajzfilmen. Itt már sokan voltunk magyarok, a producer is egy Pannóniából ideszakadt fiú, Schenk János volt, sőt Portzban lakott akkoriban A légy -gyel 1980-ban Oscar-díjat nyert Rófusz Feri is, aki aztán innen ment tovább Kanadába. A németországi munka legemlékezetesebb szakasza ’86 tavasza volt, de nem az egyébként meglehetősen kommersz film tette emlékezetessé, hanem Csernobil. Május volt, és Németországban mindenki a fölrobbant atomerőmű miatt aggódott, otthon viszont igyekeztek elhallgatni, majd bagatellizálni az eseményt. A szovjet tudományról zengett dicshimnuszokhoz nem passzolt a tragédia. Kétségbeesetten üzengettem haza, a salátaevés tilalmáról, a becelluxozott ablakrésekről, a szabadban tartózkodás veszélyeiről, ami nem volt könnyű, mert otthon még mindig nem volt telefonunk.
