Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Orosz István: Emlékek apámról XI.
89 De nagyon előreszaladtam, visszakanyarodok inkább a frissen fölépült budakeszi társasházhoz. Barackosnak nevezték a falu északnyugati szélén épült új lakótelepet, ahol fiatal, vagyis korunkbeli családok, ötvenen-hatvanan lehettek, egyszerre kezdtek új életet. A telep mellett, egy üres füves, vagy inkább földes placcon labdapattogást hallottam, ott ácsorogtam a pálya szélén, hátha bevesznek, egy magas, szemüveges fiú jött oda hozzám, kérdezte, én vagyok-e az Orosz Laci bácsi fia. Nagy Gáspárnak hívták. Költőként mutatkozott-e be, vagy támadó középpályásként, már nem emlékszem. A Móra Kiadónál volt szerkesztő, ahol Dóra akkoriban kezdett illusztrálni. Meg is kérte rögtön, rajzolja meg épp készülő Földi pörök című verseskönyvének borítóját. Később én is illusztráltam egy köny vét, az Áron mondja című gyerekverskötetet (Gazsi fia, Nagy Áron és Orosz Marci osztály társak lettek), de azért legtöbbet a fociról volt szó köztünk, meg olykor a politikáról. Szó esett köztünk politikáról Dániel Ferivel is, a Pannóniába száműzött rádióssal, akitől rendszeresen kaptam szamizdat nyomtatványokat, leginkább a Beszélőt, s akivel az igazi közös témánk azért a film volt. A Mozgófénykép című Babits-versből kiinduló, és az Ah, Amerika! című filmmé fejlődő közös munkánktól kezdve több filmemnek volt a dra maturgja (a Vigyázat lépcső nek, a Kert nek és a Dórával együtt rendezett Garabonciák nak). A film mellett persze folytattam a tanult szakmát is, egyre több plakátmegbízást kaptam, zömmel filmplakátokat a MOKÉP-től (köztük Woody Allen-, Fellini-, Gárdos Péterfilmek), és igyekeztem az autonóm képzőművészetben is up to date lenni. Jártam a kiállításokat, a FIKA (Fiatal Művészek Klubja), a boglári kápolnatárlat mellett krakkói és varsói grafikai kiállításokra is eljutottam, járattam a Projekt című lengyel folyóiratot, és részt vet tem a Fiatal Művészek Stúdiójának éves tárlatain, de képzőművészeti témákról akkoriban legtöbbet Szentiványi Tiborral társalogtam. Vagy inkább ő társalgott velem. Műveltsége lefegyverző volt, ő tudott a legkomolyabb dolgokról legtréfásabban s a legvidámabbakról legkomolyabban beszélni, bár alighanem azzal volt a legnagyobb hatással rám, hogy kedvenc grafikusom, a holland Maurice Cornelis Escher pontos másaként lépett be az életembe. Ugyanaz a szakáll, ugyanaz a bölcs játékosság, a frizura és a filozófia is egyforma. Japánban, egy kiállításon látta egy munkámat (azt a bizonyos „Bogárábécét”, amit Rubik Ernő juttatott el Tokióba egy Itsuo Sakane nevű professzornak, aki rögtön be is válogatta az általa szervezett Museum of Fun című kiállításra), és hazatérve azonnal felkutatott, ami nem lehetett túlságosan könnyű abban a telefon nélküli világban. De Tibor leleményességben utolérhetetlen volt, állítólag az angol királynővel is levelezett. 1985-ben közös kiállításra készültünk Dórával, a Vigadó Galéria és a Magyar Televízió nevezetes rendezvénye volt a Tévé Galériája: valódi és virtuális kiállítás egyszerre. A műsorvezető – a művészeti élet mindenható korifeusa, D. Fehér Zsuzsa – meglátogatott bennünket, hogy felmérje, méltók vagyunk-e valóban a fontos eseményre, majd miután mindent rendben talált, közölte, szükségeltetik a műsorhoz két szakértő is. Ismertük a TV Galériája című műsort, tudtunk a szakértőkről, sejtettük, hogy mellénk is rendelnek majd ilyeneket, noha nem tudtuk, hogy nekünk kell megneveznünk őket. Én természetesen Tibort ajánlottam, Dóra pedig Nagy Gáspárt választotta, ami ellen a szerkesztő asszony előbb anyáskodó jóindulattal, majd egyre ingerültebben tiltakozni kezdett. 1994 októberében jelent meg Gáspár „elhíresült”, később „rendszerváltónak” nevezett verse az Öröknyár: elmúltam 9 éves. – A gyilkosokat néven nevezNI! – hangzott a vers utolsó sora. A szó végi NI nagybetűkkel, mint a kivégzett miniszterelnök monogramja. Kádár állítólag tajtékzott, a szerkesztő repült, és persze Gazsi számára is elrendeltetett a szilencium. Dóra hajthatatlan volt. Szó szót követett, érvekre ellenérvek jöttek, de az álláspontok jottányit sem közeledtek, végül D. Fehér Zsuzsa látván, hogy itt már a műsora forog veszélyben, a következő konklúzióra jutott: Nagy Gáspár nem jelenhet meg a képernyőn, ez ugyebár faktum, ám hivatalosan csak az irodalmi szerkesztőségnek adták parancsba, vagyis neki a
