Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Kisari István: Bács-Kiskun megye borászata a szocializmus időszakában
101 körzet 150 kh területre kapott utasítást. A szakszövetkezetek 508 kh, míg a termelőszövetkezetek 732 kh szőlőt telepítettek. 1962-ben szervezettebb munka kezdődött. A telepítésre kijelölt területeken tereprendezést végeztek, ez azonban sok vadtalaj felszínre kerülését eredményezte. Szalmázással és rozsvetéssel kötötték meg a homokot. A sor- és tőtávolságot a telepítési alapokmány rögzítette. Sajnos – bár erős volt a tiltakozás – megszüntették az UE-28-as traktorok gyártását, és a szovjet MTZ traktort szorgalmazták. Ez a gép viszont szélesebb sortávolságot igényelt, nőtt a tőketerhelés, romlott a minőség, gyengült a tőkék ellenállóképessége. 1963-ban az MSZMP és a Megyei Tanács értékelte a helyzetet. A beszámolót 61 szakember 6 bizottságban állította össze. A megyében 100 ezer kh szőlő található ekkor, de zömében kétszintes, leromlott ültetvény, melynek legfeljebb 50%-a volt elfogadható állapotú. További fejlesztések és telepítések szükségesek voltak. Évente 10 ezer kh területen talajjavítást kellett elvégezni. Növelni kellett a sortávolságot, át kellett térni a Lenz -Moser művelésre. A minőségi és mennyiségi szőlők aránya 1:9 volt, ezt 5:5 re kellett növelni úgy, hogy a fehér és kékszőlők aránya 80-20% legyen. Az ekkor telepítésre javasolt fehér fajták: ezerjó, furmint, hárslevelű, k övidinka, szürkebarát, tramini, veltelini, pozsonyi fehér, olaszriz ling, leányka, muscat ottonel, Kocsis Irma, sárfehér. Kékszőlők: kadarka, oportó és kékfrankos. A telepítések terv szerint történtek, de ezt nem követte technológiai fejlesztés és főleg tárolótér-bővítés. 1964-ben nagy szőlőtermés volt, ám sajnálatos módon 150 ezer q szőlő ment tönkre feldolgozóhiány miatt. Félmillió hektoliter mustot pedig megyén kívül kellett elhelyezni. 1964-ben a megye bortároló kapacitása 1 282 156 hl volt, ebből 378 563 hl az állami pincegazdaság, 158 485 hl az állami gazdaságok és 745 108 hl szövetkezetek és egyéni gazdálkodók kezében volt. A termésmennyiség alapján 2 547 841 hl bort kellett volna betárolni, de a tárolási kapacitás hiánya miatt ennek csak a felére volt lehetőség. 1965-ben az Alföldi Állami Pincegazdaság megkezdte egy 256 ezer hl-es tárolótér építését, de ez nem volt elég, további 1 millió hl korszerű tárolót kellett építeni. 1965–70 között sorra épültek a pincék, melyek elhelyezésénél szempont volt, hogy a szőlőt ne kelljen 10 km-nél nagyobb távolságra szállítani. A pincék jellemző tárolótípusa az üvegcsempével bélelt betontartály és ászoktér volt. Mivel a szőlőművelés komoly kézimunkaerő-igényű ágazat, ezért munkaerőhiány alakult ki. Gépesíteni akarták a nagyüzemi szőlőtermelést, s ezt hidas traktorral kívánták megoldani. Ez végül nem valósult meg, de sok ültetvényt a gépesítés miatt minden második sor kivágásával 250 cm-es sortávolságúra szélesítettek. Az új telepítések pedig 240×60 cm-es térállásban valósultak meg. A harmadik ötéves terv során (1966–1970) 20 ezer kh szőlő telepítését irányozták elő, ebből 12 ezer kh síkvidéki területekre koncentrálódott. F ő cél ként a fajtaarány és a minőség javítás át tűzték ki. Az ágazat helyzetéről országos tanácskozást tartottak 1967 szeptemberében. A népgazdaság egyik kulcskérdéseként fogalmazták meg a szőlőtermesztés megújítását. Emelni kellett a hatékonyságot, csökkenteni a költségeket és
