Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Orosz István: Emlékek apámról III.
91 A híres fejkopogtatást felidézve, van, aki a háromnapos bentlakásra emlékszik, van, aki egy teljes hétre, van, aki arra, milyen szakmai kérdéseket kapott, más meg épp a választott szaktól független személyes beszélgetésre, van, aki észrevette, hogy az idősebb diákokkal való laza társalgások is a felvételihez tartoztak, van, aki azt sem tudta felidézni, németből magyarra, vagy magyarból németre kellett-e fordítania. Van, aki az akkoriban divatos pszichológiai tesztekre, a Rorschach- és a Szondi-tesztre is emlékszik, és van, akinek eszébe jut, hogy leíratták vele, milyen könyveket olvasott legutóbb, mire egy másik észbe kap, nyilván a grafológiai vizsgálódás miatt tették. Ezernél is több kézírásos lap fekszik előttem, megpróbálkozzam én is az íráskép elemzésével? Ha analízisig nem is merészkedem, azt azért nem állom meg, hogy ne kíséreljem meg a fejkopogtató tanárok szemével látni apám írását. A legfeltűnőbb a kicsiny betűméret; tárgyilagosság, jó koncentrálóképesség, de a lelkesedés hiánya – állítja róla a szakirodalom. Az arányos, szabályos ritmusú íráskép, s a viszonylag nagy sorközök céltudatosságot mutatnak, de szenvedélymentességet is. A szűk betűformák önuralomra utalnak, mértékletességre, de bizalmatlanságra és szorongásra is. A dőlt írást az érzelmi élettel társítják, szentimentalizmusra, ábrándozásra való hajlamra következtetnek belőle, de az önfeláldozó, szociális érzékenységgel rendelkező emberekhez is dőlt írást kapcsolnak. A viszonylag nagy felső szárak az idealistákra jellemzők, emelkedettség, sőt spirituális gondolkozásra való hajlam, tanítják a szakkönyvek, s azt is, hogy a közönségestől való viszolygás elvonja az illetőt a realitásoktól. A nagy alsó szárak az ösztönélethez tartoznak, vagy tartoznának, de apám írásképében inkább csak átlagosak. Lényeges ismérv a „duktus”, vagyis a kötésmód is, az ő írására a „girlandosnak” vagy „füzéresnek” nevezett kötés a jellemző, vagyis az „u betűs” írás. Megismerésre vágyó, türelmes, őszinte, nagy szociális érzékkel rendelkező emberek írása ilyen, de a gyöngéké és a határozatlanoké is. Noha vannak a következtetések közt olyanok, amelyek akár apámra is jellemzők lehetnek, de meggyőződésem, hogy az írott szöveg egyetlen tömör, sallangmentesen megfogalmazott mondata, vagy benne egy világosan kifejtett gondolat többet elárul, mint száz ékezet formája vagy kacskaringó íve. Ha már megcsapott az ezotéria, megnézem azt is, melyek a Rák csillagjegyhez fűzött leggyakoribb jelzők (július 13-án született), és találok olyanokat, amelyek egy kis képzelőerővel párhuzamba hozhatók a grafológiai elemzés során leírtakkal. Érzékeny, romantikus, intuitív, szeszélyes, sérülékeny, fantáziadús, jó előadó, fontos számára a múlt, de hajlamos levertségre, visszahúzódásra, sőt mogorvaságra is. Szinte bizonyosra vettem, hogy nem vesznek fel. Kosáry joggal ütközhetett meg Németh László-i, Szekfű-ellenes történelemszemléletemen. Újra előkerült tehát Németh László. Több olyan írása is van, amelyből kiolvasható a Szekfű-kritika. A tudós kultúrpolitikus „labancos” történetírásával szemben, ami a magyar történelemre mint a keresztény-germán kultúrközösségbe való fokozatos beilleszkedés történetére tekintett, Németh a szomszéd népek felé fordulást preferálta. Akkor, 1943-ban, a világháború éveiben nehéz lett volna úgy látni a vitát, hogy mögötte ne merüljön föl kérdésként a német–osztrák–magyar világháborús szövetség eszmei alátámasztásának, illetve elvetésének kérdése. Noha a történelem haladtával az egykori collegista Szekfű Gyula is az antifasiszta tábor felé tendált, a Szekfű-tanítvány Kosáry Domokos mégis „megütközhetett” az általa kopogtatott ifjonc „kurucos” mentalitásán. Meglepett, mikor Koszorústól levelet kaptam: Szabó Miklós, a Collegium igazgatója válaszolt ajánlólevelére, s abból úgy tűnt, meg voltak velem elégedve. Hamarosan megkaptam erről a hivatalos papírt is. Nem közölték, milyen szakra vettek fel, anélkül is biztos voltam benne, magyar–latinra. A kollégiumi élet a gólyahéttel kezdődött. Az újságok minden évben megírták, hogy kik azok a diákok, akik abban a kitüntetésben részesültek, a vallás- és közoktatási miniszter beiskolázta őket a Báró Eötvös József Collegiumba, vagyis a fölvettek hatalmas mellénnyel érkeztek a szeptemberi iskolakezdésre. Hogy a mellény szűkebb legyen, hogy a
