Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Orosz István: Emlékek apámról III.
89 Orosz István Emlékek apámról III. „Miért írom ezeket a jegyzeteket? Azért-e, hogy később elolvassam? Gyermekeimet, unokáimat majd érdekelni fogja? Én szívesen olvasnám apám, nagyapám naplójegyzeteit.” Apám visszaemlékezéseit és naplóit olvasva kezdtem gyűjtögetni és leírni a vele kapcsolatos emlékeimet, de be kellett látnom, az összeállítás nem csak róla szól, belőlem is megmutat valamit, talán többet is, mint kéne, engem is jellemez, hogy mit választok ki a sok száz oldalnyi kéziratból, s az még inkább, hogy mi jut eszembe róluk. Az előző rész 1943-ban, a beregszászi érettségivel fejeződött be. Hogyan tovább? A tizennyolc éves fiú személyes döntési helyzet előtt áll, de ott a másik is, a nagyobb kérdés, mi lesz a háborúba egyre jobban belesodródó országgal. Már nem is tudom, honnan támadt az ötlet, hogy megpróbálkozzam a Collegiummal. A családban pedagógus nem volt, Eötvös-kollégista még kevésbé. A legtöbbünknek, akik a Collegiumba kerültünk, valamelyik tanárunk beszélt a Collegiumról, szerencsés esetben olyan, aki maga is Eötvös-kollégista volt, nekem azonban nem volt ilyen szerencsém. Mégis egy tanáromtól, az osztályfőnök Koszorús Istvántól hallottam először nagyon sok szépet a Collegiumról. Ő volt az is, aki küldött ajánlólevelet az igazgatónak, amelyben lényegében azt írta meg, hogy diákkorában jelentkezett az intézménybe, de nem vették föl, most küld valakit, a tanítványai közül, aki több reménnyel pályázhat a tagságra, mint hajdanában ő maga. A nevezetes Collegiumot – megkülönböztetésül minden más hasonló intézménytől nagy C-vel kell írni – 1895-ben báró Eötvös Loránd alapította a párizsi École normale supérieure mintájára, s édesapjáról, az író-politikusról, a Batthyány-kormány, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszteréről nevezte el. A porosz jellegű magyar oktatási rendszer ellenében jött létre az iskola, s ez a stílus azokban az időkben is megmaradt, amikor már politikai állásfoglalást is jelentett. A már a kezdetektől elitképzőként emlegetett intézmény a középiskolai tanítás színvonalának emelését célozta. Eötvös Loránd elképzelése az volt, hogy a Collegiumból kikerülő tanárok egy-egy gimnázium tantestületébe kerülve, saját példájukkal emeljék az ottani képzés színvonalát. A Collegium diákjainak azonban csak egy része lett tanár. Talán nagyobb része, de az elhíresült collegisták listája (Kodály, Szekfű, Szabó Dezső, Balázs Béla, Gerevich Tibor, Kuncz Aladár) elhomályosítja az övékét. A köztudatban alighanem úgy rögzült, hogy a tanítást vállaló rész, ahová apám is tartozott, volt a kisebbség. Amikor apám a collegiumi felvételit fontolgatta, már jókora legenda vette azt körül. 1939-ben jelent meg az ott végzett Sőtér István első regénye, a Fellegjárás , amely, noha más néven mutatta be, a Collegiumban játszódott. „A Csokonai-Otthon légköre merőben kolostori volt, hisz tagjai lemondtak a világról, hogy teljesen a tudománynak, a szellem örömeinek szenteljék magukat – és nevének említése tajtékzó dühödt, prófétai átkokat csalt ki békés emberekből. – Liberális, hazafiatlan, szabadkőműves fészek! – üvöltötték, fel akarták gyújtani, tégláit szét akarták hordani a világ tájai felé... Az újonnan érkezők alig járták még be a naftalin szagú folyosókat, máris egy ősi, hagyományozott mitológia levegőjét kell érezniök: hősmondákat és harci legendákat, melyek szereplői – tudósok, írók, zenészek – egy szélesebb, patetikusabb színjáték szereplői már, vagy eltűntek nyomtalanul. A legenda itt élt közöttük és szüntelenül bővült, új hősöket és epizódo-
