Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Szilágyi Zsolt: Gondolatok az Alföld gazdaságáról és urbanizációjáról (17-19. század)
29 „csomópontok” mentén vált lehetségessé a tömeg áramlása, a „kritikus sűrűség” kialakulása. Tekintve, hogy a modernizációhoz sűrűségre is szükség van, érdemes megfigyelni, hogy az Alföldön nemcsak a népsűrűség nőtt meg a 19. század ban, hanem az áru- é s személyforgalom hálózati sűrűsége mellett a települések (városok, tanyák) sűrűsége is. A forgalmi és telekommunikációs interakciók számának dinamikus emelkedése a század végén pedig újabb változások elindítója lett. A századfordulóig az alföldi urbanizáció is többek között e folyamatok függvényeként formálódott. Az alföldi lakosság a külterületeken és a városokban nőtt látványosan. Következésképp mind a városok, mind a tanyák színterei voltak az alföldi modernizációnak. Az alföldi urbanizáció folyamatában alighanem a gabonakereskedelem játszotta a meghatározó szerepet. Az alföldi piacközpontok adták a belső (táji) településhálózat gócpontjait. A hálózatosodás folyamata sajátos képet mutatott: a 19. század első felében még a táj peremén meg ülő nagy obb kereskedelmi köz pontok voltak a markáns elemei az alföldi településhálózatnak. A belsőbb részek „hálózatosodása” csak a század második felében gyorsult fel a vasútvonalak sűrűsödésével és a polgári közigazgatás kiépülésével. Ennek a folyamatnak meghatározó elemei lettek az (új) alföldi piacközpontok, amelyeket legtöbbször szűkülő vonzáskörzetek öveztek . A sűrűsödés jól mutatja a hálózatosodás méretét, ugyanis e központok száma 1828 és 1925 között több mint 10-szeresére nőtt. 57 Ez a folyamat nemcsak a növekvő népesség bővülő élelmiszer-szükségleteivel állt összefüggésben, hanem az alföldi társadalom változó fogyasztási szokásaival is. A 19–20. század fordulójáig vélhetően ez a kibontakozó, nagyobb hálózatsűrűség lett az alapja az Alföld dinamikus fejlődésének. 58 A táj urbanizációját azonban a „piacközpontosodás” mellett az is meghatározta, hogy már a 16–17. században az alföldi népesség a mezővárosokban tömörült (ahogyan arra már az 1930-as években Kerék Mihály is rámutatott, ő azonban akkor inkább a lakosság magyar voltát hangsúlyozta).59 Ez a dinamikus fejlődés, a gazdaság és a társadalom eme átalakulása mindaddig folytatódhatott, amíg a rendszer működésének alapjai nem változtak. A 19. század végére viszont mind a kontinentális gazdasági háttér, mind az alföldi modernizáció (hálózati) hátterének kiépülése lelassult. Az utóbbi azt jelentette, hogy a folyószabályozási munkálatok csakúgy, mint a vasút kiépítése is a század fordulóra befejeződött. A rideg állattartásról szemtermesztésre átálló (új) alföldi gazdaságszerkezet pedig, mint korábban is, csak addig biztosíthatta a gazdasági növekedést, amíg lehetőség volt újabb területek szántóföldi művelés alá vonásá ra. A 19–20. század fordulójától az extenzív formában történő gazdasági növekedés fenntartására már nem volt lehetőség. Nem maradt olyan jelentős méretű terület, amelyet fel lehetett volna e célra használni. Ezzel együtt az alföldi gazdaságszerkezet által biztosított gazdasági növekedés elérte a saját korlátait; újabb szerkezeti válságot generálva ezzel. 57 Bácskai–Nagy 1984, Szilágyi 2015a. 58 Vö. Demeter 2018, Pénzes 2018, Szilágyi 2018a. 59 Kerék 1939: 12.
