Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Szőlőtermesztés és borkultúra a Homokhátságon a kora újkorban
12 A kiforrt bort a falvakban és a mezővárosokban a szegényebb gazdák kamráikban tárolták, ahol télen a fagy, nyáron a meleg károsította az értékes árut. A Balla-krónika szerint Nagykőrösön 1560-ban már volt pince. Kecskeméten egy 1598-ból való feljegyzés „szőllőbeli pincze felől” történő adásvételt rögzít. Az 1662. évi adólajstrom szerint a jómódú gazdának számító Szűcs István, majd a következő években egyre több gazda éves adójába számított á k be pinc éjük bérleti díját. A városi kiadások sora igazolja, hogy a magisztrátus magángazdáktól, majd a század végén a református egyháztól jelentős méretű pincéket bérelt mind borai, mind pedig nyersbőrök és sajtok tárolására.16 Az igényesebb bor iránti kereslet a tárolás terén fokozott fejlődést eredményezett. A hódoltság első szakaszából nagyobbrészt csak a szőlőtermesztés tényére utaló adatokat tudtunk idézni. Még a XVII. századból is a termelők számára utaló adatokat Kecskeméten kívül csak Nagykőrösön találunk. A szakirodalomban állandósult az a kiindulópont, hogy Kecskeméten a nagyállattartás volt a gazdálkodáson belül a meghatározó, a növénytermesztés pedig marginális maradt. Ezzel szemben szomszédja már ezekben az évszázadokban is jóval szélesebb körben űzte a növénytermesztést, benne pedig kiemelt módon a szőlőtermesztést. A két település szőlőtermesztésének – részben egymáshoz viszonyított arányának – részletesebb ismertetése így több szempontból is indokolt. Mivel kevés forrás áll rendelkezésünkre, a hódoltság korával foglalkozó kutatót megkí sérti, hogy egy-egy adatból vonjon le hosszabb időszakra következtetést. Bár az adókönyvek, nyilvántartások rendelkezésre álltak, belőlük azonban csak igen sok munkával gyűjthetők ki olyan adatsorok, amelyek gazdasági-társadalmi folyamatok bemutatására alkalmasak. Kellően hangsúlyoznunk kell, hogy a szőlőtermesztés nem csak egy újfajta áru létrehozása szempontjából lett egyre fontosabb az egyes településeken. Gazdasági súlya azért vált alig túlbecsülhetővé, mivel társadalmi beágyazódása és a családi gazdaságokon belül értéktermelő képessége folyamatosan nőtt . Sajnos az eddig megjelent feldolgozások vagy nem vizsgálták ennek arányát, vagy csak egy-egy adatra alapozva tettek vele kapcsolatosan hosszabb távra szóló megállapításokat. Folyamatok érzékeltetésére pedig nem található kísérlet. Azonban még egy-egy ilyen következtetés is tanulságos lehet számunkra: „... a kis és közepes vagyonú ak egy része nem a tőkeigényes és komoly kockázattal járó, távolabbi piacokra irányuló marha-, illetve élőállat-kereskedelemben látta boldogulásának forrását, hanem helyben és a környező települések piacán is jól értékesíthető bor termesztésében. Ez utóbbi feltételezés részben magyarázná azt a nagyfokú eltérést, ami Kecskemét és Nagykőrös 1682. évi vad-, ill. marhaszámai között található...”17 A vadszám néven emlegetett adóalap adóztatásakor lényegében az élőállatokat vették számba az egyes gazdáknál. Így az adó összegének változása jól érzékelteti, milyen súlya volt az egyes években, évtizedekben a magisztrátus 16 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1996. 50., IV. 1508. c/ 1662. 1664 és 1665 passim., IV. 1510. i/ 1682. 39–46., IV. 1510. i/ 1683. 3–6., IV. 1510. a/ 1685. 66., IV. 1510. i/ 1690. 51–54. 17 BUZA János: 1984. 58.
