Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Szőlőtermesztés és borkultúra a Homokhátságon a kora újkorban
9 nyavalyáink, fizetésink és kárvallásainkra nézve, kiki azért e végzéshez és rendelke zéshez szablya magát, ha az kemény büntetést el akarja kerülni.” A szigorú tilalom ellenére a magas kocsmai borárak mindhárom városban sokakat késztettek annak megkerülésére, kurtakocsma tartására. Bár a kiszabott bírság mindenütt csaknem elrettentő volt, évről évre tucatjával kellett felelősségre vonni a gazdákat. „Nem csak az elmúlt esztendőben az három városnak bé vett szokása volt az, hogy a város tilalma ellen valaki kurta korcsmát árult, megbüntetődött... a mellett vagy a város szükségére foglaltatott a bor, vagy [a hordóknak] feneke ki szagdaltatott...[volt aki] csak az elfolyó esztendőben is háromszor büntettetett...” Nemcsak a háznál történő folyamatos kimérést bün tette a tanács, hanem a nagyobb tételben történő adásvételt is ellenőrizte, illetve ennek jogát is magának tartotta fenn. „Egy bolyári emberen vettünk 23 garast, aki hír nélkül bort vett. Palocz András is, hogy eladta borát hír nélkül, vettünk rajta tall. 5.”9 A tanyarendszer a XIX. századra lett meghatározó a Homokhátságon. Ennek kezdetei azonban már a hódoltság korában megjelentek. Mivel Ceglédről és Kőrösről ilyen jellegű adatunk alig maradt ránk, a folyamat kezdeteinek megismeréséhez ezúttal is a kecskeméti feljegyzéseket kell idéznünk. A szántóföldeken a nyári munkákhoz és a „telelőkön” dolgozók számára szükséges hajlékok, a szőlőkben pedig a szerszámok és az élelem tárolására készített kunyhók lettek már a XVI. században a tanyák csírái. A rájuk utaló rendeletek már egy hosszú fejlődés eredményé t, széles körű gyakorlatot idéznek fel. A tanács, és ebben az őt támogató Koháry István földesúr, hosszú időn át tiltotta, hogy a gazdák a városból kiköltözzenek: „Parancsolom negyven tallér bírságh alatt [négy-öt ökör ára] senki az városrul az kertekre ne mennyen házakat csinálni és lakni...” Az 1708-ban tett újabb intézkedést azért érdemes idézni, mivel egyértelművé teszi a tilalmak okát: „...akik tovább is álnokul magukat és jószágukat a szőlőkben lappangtatják és a közönséges szükségre, (szóval a köz részére) tövishordástól” és más szolgáltatás alól magukat kivonják, katonai erővel kényszerítik a városba visszajönni. Azt viszont nem tiltotta a tanács, hogy a mezőgazdasági munkák idején azok a szegényebb gazdák, akiknek nem volt igavonó jószáguk, és fuvarozásra nem voltak kötelezve, kint lakjanak. Láttuk, hogy egy szőlőben lévő kunyhó, illetve az alatta levő pince adásvételéről már 1598-ból van adatunk. Tóth János száz évvel később (1698) készített végrendeletében pedig ezt olvashatjuk: „szőlőbűl hagyom a ház zal való nagyobb pásztát [feleségemnek].” Itt tehát már nem is kunyhóról, hanem egy komolyabb – kéménnyel ellátott – építményről testált a gazda. Mivel a kunyhó a szőlőingatlan szerves része volt, a végrendeletekben gyakran viszonyítási pontként is említik: „Az szőlőbűl pedig Örsébet lányomnak az kunyhón innen lévő két pásztát [hagyom].” Hasonló céllal érthetően Nagykőrös szőlőiben is épí -9 IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1996. 80., IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor: 1996. 35., 41., 50., 76., 77., 130., 131., 150., 169., ill. uő: 2008. 80., IV. 1510. i/ 1683. 51., IVÁNYOSI-SZABÓ Tibor. 1996. 132.
