Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 6. szám - Balajthy Ágnes: Gileád: utolsó évad (Margaret Atwood: Testamentumok)
46 után kutató árvák szerepeltetésével Atwood a 19. századi angol regényirodalom egyik központi toposzát eleveníti fel.) Kettejük közül Agnes Jemimát ismerjük meg először, aki tanúvallomásában úgy szólal meg, mint egy oral history kutatás forrásszemélye. Már-már antropológiai beszámolókat imitálva ismerteti a nővé válás és a házasodás gileádi rituáléit, szokásrendszerét. Fontos, hogy elbeszélése nagyon finoman, de határozottan elutasítja azt a leegyszerűsítő, paternalista olvasatot, amely Gileádra (és a diktatórikus berendezkedésű rendszerekre úgy általában) csak az egynemű, színtiszta borzalom tereként tekint: „Úgy képzelem, nem várnak mást, csak szörnyűségeket, de a valóság az, hogy sok gyereket szerettek és dédelgettek Gileádban is éppúgy, mint máshol, és sok felnőtt volt jóakaratú, bár esendő Gileádban is éppúgy, mint máshol.” (15) A két testvér alakját ellentétek és megcserélések révén formálja meg a szöveg. Habár a szelíd és engedelmes Agnes Jemima valójában még Jákób Fiainak hatalomra kerülése előtt született, mégis ő az, aki mindvégig azonosul a gileádi értékrend számos elemével. Vele szemben a gileádi születésű, de Kanadában felnövekvő Daisy jóval individualistább természetű lény: pont olyan, mint egy átlagos 21. századi kamasz. Miközben az ő reakciói képezik le a regény mintaolvasójának gondolkodásmódját – elutasítja az áldozathibáztatást, tisztában van azzal, hogy mi az a „beleegyezés” (consent), nem fogadja el az alárendeltséget –, furcsa módon az ő hangja a legkevésbé egyedített, az ő figurája van a legkevésbé plasztikusan megalkotva. Úgy is fogalmazhatunk, hogy Atwood jobban tud gileádiul, mint egy mai fiatal nyelvén. (Arról nem is beszélve, hogy Daisy esetében dramaturgiai következetlenségek is felmerülnek. A történet szerint a lány vállalja azt, hogy kémkedés céljából eljátssza a gileádiak hitére való áttérést. Gileádban viszont mintha teljesen megfeledkezne arról, hogy szerepet kell játszania, és lépten-nyomon nyíltan kritizálja a rendszert.) Fredéhez képest, aki egy érzékeny, szemlélődő, meg-megrettenő figura, a Testamentumok mindhárom főszereplője j óval harciasabbnak és cselekvőképesebbnek tűni k – ugyanakkor kevésbé valószerűnek. (Ez a trend a Fredét akcióhőssé felnövesztő sorozatváltozatban is megfigyelhető.) Az áramvonalasabbra gyúrt főszereplők felléptetésének köszönhetően a Testamentumok abban is különbözik előzményétől, hogy jóval akciódúsabb és feszítettebb tempójú a cselekménye. Titkos iratok ki- és becsempészése, robbantásos merénylet, öngyilkosságnak álcázott gyilkosság, álruhás szökés, tengeri menekülés – a kalandregények és a kémtör ténetek megannyi kedvelt motívuma felbukkan a szövegben. Míg Fredé kopár szobája és a városban naponta megtett, változatlan útvonalai a rákényszerített szerep fojtogató szűkösségét szimbolizálták, a több helyszínen játszódó Testamentumok szereplői számára már jóval nagyobb mozgástér nyílik. (A térbeli mozgás egy fejlődési ívet is kirajzolhat: Agnes Jemima találékonyságának köszönhetően kitör a Feleségként neki szánt otthoni szférából, átkerül az Ardua Hallba, ahonnan a tengeren keresztül már egyenesen Kanadáig is eljut.) Arra is felfigyelhetünk, hogy az új regényben jóval explicitebb a biblikus díszletek mögött tomboló terror ábrázolása. Míg A szolgálólány...-ban az Együttvégzés tárgyilagos elbeszélése azért hatott annyira brutálisan, mert az erőszak egyébként inkább utalásos, nyomszerű formában jelent meg benne (holttestek a falon, a régi Glené eltűnése stb.), addig a Testamentumok elbeszélői kimerítő részletgazdagsággal számolnak be a feleség- és férjgyilkosságokról, kivégzésekről, kínvallatásokról, perverziókról és pedofíliáról. Továbbá, míg a korábbi Atwood-műben – a 20. századi disztópiáktól szokatlan módon – a technológia csak elhanyagolható mértéket játszik Jákób Fiainak hatalomátvételében, Lydia néni legendás mindentudásáról a folytatásban az derül ki, hogy szuperérzékeny lehallgatókészülékek és kamerák folytonos használatán alapszik. Azaz, míg A szolgálólány...-t épp világlétesítő eljárásainak ökonomikussága tette annyi ra nyugtalanítóvá és nehezen felejthetővé, addig a Testamentumok legfontosabb hatásef fektusa a borzongató (vagy akár megnevettető) túlzás . Az eredmény pedig összességé -
