Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 5. szám - Cserjés Katalin: Kommentárok A szakács című hagyatéki szöveg újólag fellelt epizódjához (A szakács és a hét szál rózsa)

115 A lány nem látszott csalódottnak, meglepődést sem mutatott: tudomásul vette a sza­kács közlését; hát akkor menj, húzta fel a szemöldökét. Két kezében fogta a befőttesüveget, benne a hét szál rózsával, lehajtotta a fejét. Mikor látlak, kérdezte egy perc szünet után, kimért, csendes hangon; a férfi nem tudta eldönteni, elhiszi-e amit mondott. Remélem, hamarosan meggyógyul édesanyád, tette hozzá a lány. Felhívlak a hivatalban, mondta kissé zavart, rekedtes hangon a férfi, addigra többet tudok mondani. Nóra a könyvespolc tetejére helyezte a befőttesüveget a virággal, a szakács hozzá lépett, megcsókolta az arcát és kiment a szobából. 1977. 12. 09. A szakács két nap múlva úgy érezte: eleget szenvedett Jézus nevében embertársaiért és már csakugyan ki akart józanodni. Ez a kijózanodás azonban bizonytalan mennyiségű termelői bor elfogyasztását jelentet­te – a szakács őszinte bűntudatot érzett, hogy nem iszik többet napi egy liter bornál – az igazi szenvedések eljövetelét és sok orvosi kezelést. De mikor ivott először azzal a céllal, hogy be akar rúgni? (Ez az emlékezés sem ment könnyeb­ben a szakácsnak, mint az ivás. Homlokáról csorgott a verejték, lehúzta a redőnyt és háttal ült az ablaknak, hogy egy óvatlan pillanatban ki ne ugorjon rajta, s minduntalan elfelejtette, mire is akart visszaemlékezni.) Nem kevés gyötrődő kísérletezés után arra a következtetésre jutott, hogy 12-13 éves lehetett, amikor először berúgott. Otthon bizonyos ünnepélyes alkalmakkor nagy vacsorák voltak az ezüsttel, herendi porcelánnal és ólomkristállyal megterített ebédlőben, ahonnan a vacsora elfogyasztása után a hallba mentek át a vendégek feketézni; a férfiak rágyújtottak és felhajtottak 1-2 kupica konyakot, az asszonyok férjeiktől távolabb külön csoportban telepedtek le: előttük apró, színes pohárkában tojás vagy csokoládélikőr. És ekkor – erre semmiféle magyarázatot nem talált a szakács, hiszen legjobb tudomása szerint kisgyermek korában nem pálinkás kenyérrel altatták el ha sírni kezdett – belopako ­dott a néptelen ebédlőbe, odaosont a legalább 12 személyre terített asztalhoz és sorra kiitta a maradék bort a poharakból. Gyorsan ivott, mert félt a 1977. 12. 10. felfedezéstől, tudta, hogy tilos és helytelen dolgot cselekszik amiért az apja alaposan elfenekelné egy vékony bambusz sétapálcával, de éppen ezért valahogy jó és izgalmas volt kihörpinteni az ólomkristály borospoharakat, ivás közben is a hall ajtó felé villanó szemekkel, amelyen át bármelyik percben az ebédlőbe léphet egy vendég vagy az apja ... Igen, nagyon könnyen megeshetett volna, hogy valaki bejön az ebédlőbe mondjuk azzal a céllal, hogy kinyissa az erkélyajtót, mert a hallban már túlságosan nagy a dohányfüst. De egyetlen egyszer sem kapta rajta ilyen alkalmakkor sem egy vendég, sem az apja. Amint az utolsó pohárral végzett, érezte, hogy tüzel az arca, ég a füle, a szeme szárazon csillog, s eleinte kellemes aztán egyre kellemetlenebb és komiszabb szédülés fogja el, lassan felkavarodik a gyomra, elsápad, homlokát tapadós veríték borítja, s nemegyszer előfordult, hogy nem bírt kimenni a fürdőszobába, ahol vécé is volt, hanem ott az ebédlőben lett rosszul, görcsös öklendezéssel végig­hányta a perzsaszőnyeget – ekkor már felfedezték, talán az öklendezés hallatszott ki a hallba – s aztán az apja tenyerét érezte a homlokán, aki kurta utasítást adva anyjának, hogy hozzon lavórt, tartotta a fejét amíg hányt. 1977. 12. 12. S ami különösnek tűnt: senki, az apja sem gyanította, mitől lehetett rosszul; gyomor­rontást állapítottak meg, s azt próbálták kideríteni „mit ehetett a gyerek”. Különféle ételek

Next

/
Oldalképek
Tartalom