Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Cserjés Katalin: Kommentárok A szakács című hagyatéki szöveg újólag fellelt epizódjához (A szakács és a hét szál rózsa)
112 az időt a szakács, míg a feleségét várta, és rettegve ivott...” Az írás mint tevékenység, életcél és magamentés már itt megszületik. (Roppant igyekezettel dolgozik már A szakács főszövegének utolsó blokkjában, bár csupán remegő cédulákra, jegyzetekre futja koncent rációképességéből, és tisztában van vele, hogy vállalását, szenvedéstörténetét még nem végezte be, nem jutott el ama mélypont ig.) Kétszer születik az írás mint önmentésötlet , de nem e helyt, hanem a Perzsiá n folytatja, A szakács pedig, e most közölt szövegdarabbal együtt is, úgy tűnik, örökre torzó marad. Utak és tévutak sorát generáló, inspiráló torzó és kezdemény vagy átmenet. Lássuk hát magát a most fellelt szövegdarabot! (A lehúzott, olvashatatlanná tett vagy kihagyott helyeket kipontozással jelzem.) 1977. 12. 01. A szakács és a hét szál rózsa De nemcsak írással töltötte az időt a szakács, míg a feleségét várta és rettegve ivott, hanem ... Amikor hét szál rózsát vásárolt a lánynak és eszelős sietséggel taxin száguldott a ..., ahol Nóra „háza” előtt megállította egy cigányasszony.... Kért tőle egy bankjegyet – a szakácsnál csak százasok voltak – azt állítva, hogy a bankjegy érintése szükséges a jóslás szertartásához. A szakács tudta, hogy a cigány hazudik, és ilyen módon akarja meglopni, de mint aki így akar hízelegni a sorsnak, komoly képpel átnyújtotta a százforintost a cigányasszonynak. Az asszony hosszan, figyelmesen vizsgálni kezdte a tenyerét, s bár ... veszélyekről is beszélt („egy ... gonosz indulattal van maga iránt”), de boldog jövőt olvasott ki a tenyeréből és boldog, kiegyensúlyozott szerelmet. Ezután a cigányasszony a szakács markába nyomott egy összehajtogatott papírdarabot, „itt van, uram, a pénze”, mondta, „de csak akkor teljesedik be, amit mondtam, ha nem nézi meg előbb a pénzt, mint mikor kétszáz lépést megtettem”. A szakács betartotta a cigány ..., valami babonás hittől vezéreltetve, hogy csakugyan „boldog és kiegyensúlyozott legyen a szerelme”, ha engedelmeskedik. Jó tíz perc múlva nyitotta ki a tenyerét, ... egy összehajtogatott újságpapírdarab volt a százforintos helyett. 1977. 12. 02. Zsebre tette az újságpapírt, aztán benyitott a ház kapuján és kettesével véve a lépcsőket, felment az első emeletre, aztán lenyomta Nóra ajtajának kilincsét; a fürdőszobán keresztül bement a lány szobájába. Nóra a laticel ágybetéten feküdt és a karjára támaszkodva olvasott. Lassan felvetette a fejét és a szakácsra nézett, aki kissé suta mozdulattal átnyújtotta a hét szál rózsát. Nóra kezébe vette és megszagolta a rózsákat, aztán felállt, és szájon csókolta a férfit. „Várj” – mondta – „keresek egy vázát a virágnak”. És ekkor a férfit jeges iszony fogta el, hogy ebben a szobában evvel a lánnyal töltsön el akár öt percet is. Kapkodó mozdulatokkal cigarettára gyújtott, és megpróbált valami ellenérvet felhozni a hirtelen rátörő menekülési kényszernek. Elvégre egy szép, fiatal lány, akit szeret, és aki viszontszeret, mondogatta magában. Nem tett nekem semmi rosszat; virágot hoztam neki, örült a virágnak, megcsókolt, mintha a feleségem lenne. De egy másik hang szűkölve ismételgetett egyetlen szót: „Menekülj! Menekülj! Menekülj!” „De mi ellen kellene menekülnöm?”