Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Géczi János dekollázsai
103 csoportos kiállításokhoz készült katalógusok némelyikében láthatók olyan művei, amelyek műfajukat, technikai kivitelezésüket tekintve egyértelműen papírkollázsok. Ilyen például a Koincid enciák című kiállítás (2016. február) katalógusában reprodukált három alkotása, amelyeknek a címe: Balatonkenese 1. 2. 3. 4. Lírai absztrakt alkotások, visszafogott színvi lágúak. Akvarellhatást keltenek annak ellenére, hogy egyértelműen látszik kivitelezésük alapján műfaji hovatartozásuk. A vizuális világ megváltozása körülöttünk (a populáris kultúra meghatározó jelenléte, a digitális kultúra hangsúlyossá válása a számítógépek és más médiumok következtében) szükségszerűvé tette a dekollázs megszületését és rohamos elterjedését. A dekollázst (decollage) fordított kollázsnak is szokás nevezni. Az egymásra ragasztott felületeket letépik, leszakítják, roncsolják. Wolf Vostell (1932– ) német származású művész, a Decollage csoport egyik alapítója szerint nemcsak a megsemmisí tés, hanem az újjáépítés is fontos. Vostell Párizsban tanult, és a visszatépett utcai plakátok látványából merítette az ötletet a dekollázs fogalmának megteremtéséhez (ez 1954-ben történt, abban az évben, amikor Géczi János született). Géczi a dekollázsról írott meggyőző vallomását így fejezi be: „Ha tudok a világról valamit is, azt a dekollázsok révén tudom.” ( Litera, 2010. február 3.) A dekollázs ugyanis összeegyeztethető alkatával, személyiségével, érdeklődése tágasságával, szakmai sokrétűségével és a mindennapok életvilága iránti kamaszos kíváncsiságával. Nyughatatlan utazó, aki gyakran utánaeredt az emberi civilizáció és kultúra térben és időben egymástól távoli emlékhelyeinek (Dalmáciától Kínáig, Oslótól Bangkokig és így tovább, ideértve természetesen Veszprémet és Debrecent is.) Annak a kornak, időnek, amelyben benne él – benne élünk – a legfontosabb jellemzőjének „a látott szavak és a kimondható szavak együttélését” tartja, és ennek előzményeit kutatja az egymástól távoli városokban megőrzött lenyomatok alapján. A reklámok, a plakáterdők, a firkálmányok, az üzenetek elborítják a házfalakat, kerítéseket, hirdetőtáblákat, mindent, amire ragasztani, vésni, írni, rajzolni lehet. Gátlástalanul kerülnek egymásra különféle nyomott, festett, írt anyagok. Géczi fotósorozatokat készít a rétegzett felületről, majd maga is hozzájárul a változásokhoz, amikor letépi, lehasítja, levágja azokat a részeket, amiket később újrahasznosít, beépít műveibe, kollázsaiba és dekollázsaiba. Egyik kedvenc gyűjtőhelyszíne Róma. „Róma nem más, mint kétezer éve dekollázs város” (Litera, 2010. február 23.). A Vár Ucca 17 könyvek 15. köteteként megjelenő Képversek című kötetében öt Róma (készült 1993–1993 között) című művének fekete-fehér repro dukciója látható. Az olasz felirattöredékek is utalnak a helyszínre. Amit alapanyagként használ, annak vizuális megjelenését különböző szakmájú emberek után a természet, az időjárás alakította, majd az utcákat, helyszíneket használók formázták, alakították tovább, hogy a megszerzésük (tépés, hasítás, hazaszállítás) után az alkotó fejezze be a folyamatokat, mielőtt egy kiállítótérbe állítva a nézőket bevonja a több fázison átment régi-új látvány értelmezé sébe. Mimmo Rotella olasz művészt, aki dekollázs és pszichogeográfiai műveiről a legismertebb, amerikai útja után Rómában a szakadt plakátok inspirálták, az ötvenes évek végén a kritikusok a ragasztott papír ripperének (eredeti jelentése: fahaso gató munkás) nevezték. Cím nélküli nonfiguratív kompozíciói és Géczi János elegáns, rejtett kultúratörténeti dekollázsai között szellemi rokonság érzékelhető. Róma iránti elkötelezettségéhez és az ott gyűjtött alapanyagokból készült dekollázsai érzékenyebb megközelítéséhez ő maga nyújt fogódzókat 2007-ben megjelent Római kisenciklopédia című esszéjében. Róma című 2009-ben készült figuratív és nonfiguratív hasított, tépett plakát jaiból honlapján láthatók színes reprodukciók. Ezekből kiemelendők a pompeji freskók hatását, színvilágát őrző, páros portrékat bemutató gondos, harmonikus kompozíciói. Ugyanabban az évben, 2009-ben, amikor Róma ihlette erős esztétikus hatást kiváltó, sokrétegű műveit, készültek tépett, hasított plakátok a Velencében és Strasbourgban
