Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 5. szám - Orosz István: Emlékek apámról VII.
52 füttyögés, dobolás kezdődött, amikor a gonosz rabszolgatartó megjelent a színen, s elképzelhetetlen volt, hogy túlharsogja a közönséget. Amikor szegény négereket korbácsolni kezdte, az U szöges csúzlik is előkerültek. Összement a függöny, kijött a rendező könyörögni, ám az egyszerűség kedvéért őt is kifütyültük. „Színfal-hasogató álpátosz, érzelgősség, egysíkú figurák, rémdráma...” – olvasom a kritikákat – meglepően sokat találok –, bár azt hiszem, a gyerekdemonstrálók zöme – engem is beleértve – nem a kifinomultabb dramaturgia érdekében tüntetett. 1979-ben jutott eszembe újra a Tamás bátya, egyik első hivatalos megbízásom ugyanis épp a Radványi Géza által rendezett film plakátja volt. De nagyon előreszaladtam. Vissza 1957 elejéhez és apám Memoár jához! Jólesett a tanítás a nem kívánt szünet után. Lassanként elcsitultak az iskolában a kedélyek, nagyobb kilengés nem is volt, csak a decemberi sztrájk idején próbálkoztak a diákok is – szolidaritásból – hasonlóval. A decemberi sztrájk eredményességében nem bíztam, egy kijelentésemet azonban később vádként használták ellenem. Két kollégám tanúskodott, hogy szót emeltem mellette. Egy kolléganő aggályoskodására, hogy a sztrájkoló munkások nem kapnak bért, azt mondtam: ez most számukra nem anyagi kérdés. A sztrájk napján több diák nem jelent meg az iskolában, az én osztályom teljes létszámmal távol maradt. Azzal mégsem vádoltak, hogy én bírtam rá őket. Bizonyára nem akadt közöttük, akit rá tudtak volna venni arra, hogy – hamisan – ezt vallja. (Kollégáim között akadt, aki tanúskodott ellenem, tanítványaim között egy sem.) A diáksztrájk miatt érdemes újra befűzni Fazekas Lajos filmjét, a Vidéki srácokat. A kamera előtt apám társaságában a sztrájkoló osztály néhány diákja ül. Fazekas Lajos: Az osztálykönyvünk néhány lapja ötven év óta az én birtokomban van. Ezeken az osztálytársaim neve mellett Orosz László aláírásával osztályfőnöki megrovás található. „Oszt főn. megrovás az osztály előtt az iskola 1956. dec. 10-én történt elhagyása miatt. 1957. III. 26.” Orosz László: Hát ehhez te hogy jutottál hozzá? F.L.: Valaki azt mondta nekem, hogy el kell tüntetnem a nyomaimat. És akkor én kerestem egy alkalmat, és kitéptem az utolsó lapot, mert én az utolsón szerepeltem, de hogy ne legyen gyanús, hogy csak az utolsó lap hiányzik, kitéptem még néhányat elölről is. Fehér István: Diákcsínyként éltük ezt meg, éppen egy dolgozatírástól mentett meg bennünket a sztrájk, az osztály fogta magát, elhagyta az iskola épületét, és a délelőttöt az állomás várótermében töltöttük. F. L.: Első órád lett volna? O. L.: Első. F. L.: Mit terveztél arra az órára? O. L.: Dolgozatot íratni. F. L.: Ezt tudhatta az osztály? O. L.: Hát persze. Megmondtam. F. L.: Miből? O. L.: Úgy emlékszem, hogy latinból. Bodóczky László: Az osztály kivonult a kisbugaci vasút Rávágy téri végállomásához. F. L.: Miért pont oda? B. L.: Mert az volt legmesszebb, ott fűtöttek, ott meleg volt. Ott volt büfé. O. L.: Még a délelőtt fölmentem Bodóczky Lászlóhoz, Laci apjához, aki akkor a megyei bíróság elnöke volt, mondtam neki, hogy nem látom értelmét, hogy a gyerekek sztrájkoljanak, mert attól itt semmi változás nem lesz. Ha a munkások beszüntetik a munkát, annak igen, annak van gazdasági következménye, hogy a diákok nem mennek iskolába,
