Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Lengyel András: Jamina (Jegyzetek a betegágyból)
59 Igen fontos szerepet kapott például a sport, annak mind aktív, mind passzív („fogyasztói”) formája. Az első számú sport természetesen a foci volt. A gyár saját labdarúgócsapatot tartott fönt, amely AMTE (Agyagipari Munkás Torna Egyesület), majd a csabai sport átszervezési kísérlete után egyszerűen Agyagipar néven működött. Amikor a gyári csapatot összevonták a város legrangosabb egyesületével, az Előrével (amely utóbb az NB I-ben is sokszor szerepelt és válogatott játékosok sorát adta a magyar labdarúgásnak), a jaminai foci egy pillanatra padlóra került. De a saját klub iránti igény oly erősnek bizonyult, hogy a gyárnak és Jaminának újra lett saját csapata is. Olyan, amilyen, de saját csapat lett. Azok az idősebb játékosok, akik már nem fértek be az összevonás utáni elit csapatba, néhány, már-már visszavonult játékossal és sok fiatallal, köztük tizenhat, tizenhét, tizennyolc évesekkel kiegészülve, újrakezdték a csapatépítést, a fölfelé kapaszkodást. A megye I-ben stabilizálták is helyzetüket. Sokunk számára ez volt „a” csapat. A pálya adva volt, az öltözőépületet, szertárat, lelátót a gyár saját anyagból (tégla) és saját erőből megoldotta. Egy szertárosi állásra is futotta, így biztosítva lett a szerelés mosása, a cipők rendben tartása, új szerelések beszerzése. (Még a női kézilabdásoknak is jutott hely a pálya infrastruktúrájában.) Jamina mindig jó tehetségnevelő volt (az én időmben két kölyökcsapatra is futotta, az érettebb ifisták pedig mindjárt az első csapat körül találták magukat), így a csapat hamar összeállt. Az öregebbek, mint például a már harminchetedik éve körül járó Bielik Jani, a valamivel fiatalabb Farkas Gabi, vagy a már visszavonult, de foci nélkül meglenni nem tudó Uhrin Gyuri, megadták a csapat gerincét. Az egyesült csapatból visszajött az idősebb Mitykó, akinek öccse is csatlakozott a társasághoz. Hozzájuk társultak nagyon tehetséges fiatalok, például Márta Patyi, Urda s mások. Összességében nagyon jó, karakteres csapat állt össze, nem véletlenül. Az „öreg” Bielik például fiatalabb korában hosszú ideig játszott az akkor még nagyon erős magyar másodosztályban, Farkas Gabi az NB I-ben is bemutatkozott, a fiatalok közül pedig Márta nem sokkal később NB I-es játékos lett. (Csabáról az akkori magyar sztárcsapat, a Vasas vitte el, utóbb játszott az MTK-ban és a Dunaújvárosban is.) Kitűnő fölépítésű, gólerős játékosként már tizenhat-tizenhét évesen a felnőttek között játszott. Urda („Csubi”) afféle Sándor Csikar-alkat volt, s nem mellékesen az első békéscsabai NB I-es csapat bal hátvédjének a fia. A jaminai foci szerepe a mai szórakoztatóipari szemlélettel nem érthető meg. Az Agyagipar – „Agyag” – meccsein persze a szórakoztatás követelményének is eleget tettek – a nem túlzottan változatos hétköznapokat színezték, gazdagították ezek a programok. De emellett sportolási lehetőséget teremtettek – ezek a játékosok még a játék öröméért játszottak (nem „meccseltek”, mint a maiak, hanem csakugyan játszották a focit), élvezték a mozgást, saját tehetségüket, magát a játékot. Pénzt nem kaptak a fociért, legföljebb némi munkaidő-kedvezményt, s azzal sem mindenki élt. S példájuk, a csapat léte vonzerőként hatott a grundok gyerekeire. Kimondvakimondatlanul ott lebegett a srácok előtt, hogy ők is követhetik a „nagyokat”, ők is „igazolt játékosok” lesznek majd. Mindez azonban csak az egyik dimenzióját világítja meg a helyi focinak. A csapat szociológiai szempontból identitásképző közösség volt. A csapat akár győzött, akár kikapott, a „mi” csapatunk volt, min-
