Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 4. szám - Orosz István: Emlékek apámról VI.

135

tatás miatt nem is válogathatott a szavak között. Még talán azt a híres balfogást is mentő körülményként tudták a tanár úr mellé állítani, hogy előző évben egy egész osztály érettségi dolgozatát felejtette a vonaton. Az országos gyászra természetesen nem emlékszem, kétéves sem voltam, de később, amikor megtudtam, ki ő, fel is ismertem, hisz anyám iskolájában, az óvónőképzőben még sokáig ott függött a bajszos bácsi bekeretezett arcképe, és természetesen ott volt bélyeg gyanánt a borítékokon is, amelyeket apu kapott. Megvolt, talán meg is van még valahol a 60 filléres piros bélyeg (1949-ben, a 70. születésnapra adták ki) és az 53-as gyászkeretes (Nagy Zoltán grafikus kolléga munkái), tudniillik a borítékokról leáztatva átvándoroltak a bélyeggyűjteményembe. A párton belüli „tisztogatások” a párt belügyének látszottak. Akár árulók voltak Rajk és társai, akár klikkharc áldozatai, esetük mindenképpen azt bizonyította, hogy a pártnak sem erkölcsi alapja, sem politikai szilárdsága nincsen. A 20. kongresszus, Rákosi leváltása azt mutatta, hogy valami újnak, másnak kell következnie. Hogy mennyire újnak, mennyire másnak, nem tudtuk megítélni. ’55 őszén vagy ’56 tavaszán behívtak a városi pártbizottság kádereséhez, aki akkor a megyei pártbizottság első titkárának, Németi Józsefnek a felesége volt. Fölszólított, vagy inkább kért, lépjek be a pártba. Nem álltam kötélnek. Ugyanakkor hívta be Nánási Miklóst, a képző igazgatóhelyettesét is; ő sem lépett be. Mit tudtatok róla, hogy éltétek meg, el lehetett hinni ...? – soroltam a kérdéseket 1980 körül, amikor Londonból hazahoztam Koestler Arthur könyvét, a Sötétség délben

t. Talán a „csempésztem” szó jobban kifejezné a szorongást, amit a határon éreztünk a gyűrött pizsamák és használt zoknik alá rejtett félbőröndnyi szamizdat társaságában. A sztálini önkényuralom világában játszódó kulcsregény Rajkra még nem utalhatott, mert 1940-ben írta Koestler (Buharinnal szokták azonosítani a főszereplő Rubasovot), de a koncepciós perek és a hozzájuk tartozó lelki procedúrák alighanem pontosan ismétlődtek meg a szovjet szférához tartozó országokban. A népi demokráciákban. Koestler arra kereste a választ, hogyan jut el az áldozatnak kiszemelt kommunista, hogy elhiggye, az el nem követett bűnök vállalásával a párt, és végeredményben a kommunizmus ügyét szolgálja. Úgy emlékszem, apám németül már olvasta a Sonnenfinsternis

t, az Angliából hozott magyar fordítás csak az egykori élmény fölelevenítése volt. – Bármit írtak is az újságok, mindenki érezte, hogy fönt is a félelem az úr – felelte –, sőt igazából ott az; hogy hatalmi harc folyik, hogy a vezetők rettegnek egymástól, tudják, hogy ha az egyik nem végez a másikkal, a másik fogja eltenni láb alól az egyiket. Fortélyos félelem igazgat – idézte, s talán a híres Bibó-féle bon mot-t is akkor hallottam először, demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni.

2005-ben egy interjúban – mi volt a viszonya a politikával – újra előkerült a párttagság, „a beléptetés” kérdése. A visszautasító válasz után azt kérdezték: Nem értek egyet a szocializ

mussal? Mondtam, hogy azzal igen, csak azzal nem, ahogyan ők csinálják. Talán egy tapintato

sabb visszautasítás is elegendő lett volna, vélhetnénk a későbbi történések fényében, de vannak pillanatok, amikor nem mérlegel az ember, s egy hatásos mondatért hajlandó némi kockázatot is vállalni. Úgy kalkuláltam, hogy egyszer majd nekem is föltétetik a kérdés, s ravasz, dupla fenekű, anamorfikus mondacsokkal készültem kijátszani a kérdezőt, olyasmivel, hogy a királynőt megölni nem kell..., de soha senki nem akarta, hogy belépjek. Hogy bele lépjek. Úgy látszik, eleve lemondott rólam a párt. Talán apám rovott múltja miatt alakult így, noha ennek ellentmondani látszik, hogy Andi húgomnak egyszer mégiscsak nekiszögezték a kérdést, ő ugyan nem készült, mégis szemrebbenés nélkül válaszolt: „Na de kérem, az ilyesmi a mi családunkban nem szokás.” Ekkortájt történt az is, hogy a népfront megyei titkára, Kovács Endre behívatott. Az iskolába telefonált, hogy azonnal menjek. Óráról hívtak ki, ez már előre felbosszantott. Kiderült, hogy valami