Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Orosz István: Emlékek apámról VI.
136 jelentését kívánja velem megfogalmaztatni. Merev és udvariatlan voltam: „Én is végzem a magam munkáját, végezze Ön is a magáét” – mondtam neki, s otthagytam. Hogy az elvtársak olvasták-e a helyi lapban már szinte hetenként megjelenő írásait, s felfogták-e a benne foglalt üzeneteket, már aligha ellenőrizhető. Találomra egy idézet a Szentjóbi Szabó Lászlóról szóló, 1955. október 11-i emlékezéséből: „Aki heverve költi el azt, amit nem maga nyert, lopja azt; és az, aki tőke-pénzből él, akit a társaság (társadalom) ingyen fizet, az én szemeimben keveset különbőz a haramiától, ki az úton járók javaiból él... Minden ingyenélő polgár gazember.” Nyáron Szegeden voltunk Istvánnal és Évával, Olginál laktunk, majd Istvánt itthon hagyva anyukával kb. 10 napos országjáró utazást tettünk Évával, jártunk Debrecenben (Julowval, Kéryvel találkoztam), Sárospatakon (Dankó Imrééknél), Egerben, Szilvásváradon (Julowval és a nővérével). „Való igaz, hogy irodalmat népszerűsíteni, irodalomtörténetet csinálni egy akkora városban, mint Kecskemét, nem utolsó feladat” – válaszolta Nagy Micu Szegedről való visszatérésemet indokoló levelemre. Erre most tényleg lehetőségem nyílt. A helyi lapban rendszeresen jelentek meg könyvkritikáim meg irodalomtörténeti évfordulós emlékezéseim, később színikritikáim is. Németh László iránti szeretetünk összehozott a színház néhány fiataljával: Nagy György rendezővel, Lukács Antal dramaturggal. Katonáról írt füzetemet némi átdolgozással, bővítéssel kiadta a TTIT útmutatónak előadói számára. ’55 végén rohammunkában – két vagy három hét alatt – sajtó alá rendeztem, jegyzetekkel és utószóval elláttam Kazinczy Pályám emlékezetét, ki is adta a Magvető már 56 elején. Rendszeresen jelentek meg recenzióim az Irodalomtörténetben is. A Csillag is kért és közölt tőlem kritikát, a Tankönyvkiadó meg a Művelt Nép (Vargha Balázs Berzsenyi-könyvéről) lektorálással bízott meg. Két cikkemet utasították vissza: az Élet és Tudomány Berzsenyi-tanulmányomat, a Magyartanítás az irodalomoktatás dogmatizmusát bíráló vitacikkemet. Számos előadást tartottam a TTIT szervezetében, ahogy emlékszem, különösen nagy sikerrel Halason a Hamletről és a Bánk bánról. 1955. február 10-én újjáalakult a Katona József Társaság; a szűkebb vezetőségnek ugyan nem, de a választmánynak tagja lettem, s a szereplésre itt is többször alkalmam nyílt. Megindult a Kiskunság, tagja lettem a szerkesztőbizottságának, többször írtam bele, még verset is. Nem tudom megállni, hogy egy versét ne másoljam ide. Talán nem kell megmagyaráznom, hogy miért. A címe: Meditáció . Ülök egy régi szép helyen, Gondolkozom, emlékezem. Feltárul előttem a múlt, Hol élénk, hol meg elfakult. Mellettem szökdösik fiam, E múltra kevés gondja van. Játszik, nevet, arca ragyog – Tőle mily idegen vagyok. Mily mássá tesz az értelem, Az emlék, amely száll velem Virágzó régi tájon át. – Megcsókolom a homlokát. Ő jelen, én meg múlt vagyok: Elkoptatott hasonlatok.
