Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Füzi László: Kánon, újraértelmezett múlt és történetiség
109 könyvét,36 s Bartha Ákos Bajcsy-Zsilinszky Endrével foglalkozó monográfiáját. 37 Természetesen a megjelentetett levelezés anyaga is ehhez a vonulathoz tartozik, ezért sajnálatos, hogy más életművekkel foglalkozó irodalmárok eddig ritkán hasznosították ezt a hatalmas szövegegyüttest. Az említett munkák is jelezhetik, hogy Németh számos irányból érkező és számos irányba elágazó gondolkodói szálakat kapcsolt össze, olyan szálakat, amelyek erősen a saját korához kötötték, s a közösségteremtés irányába mutattak, miközben a kivonulás, a csoportoktól való elszakadás lehetőségeit is állandóan kereste. Ha a Németh-jelenséget érteni akarjuk, akkor alkatának és magatartásának, szellemi mozgásainak ezzel a sajátos kettősségével is szembe kell néznünk. De mással is. A monografikus szemlélet ugyanis szükségszerűen és elkerülhetetlenül, annak ellenére, hogy a tárgyalt szerzőnek az adott korral való kapcsolatát is elemzi, mintegy „kivágja” a szerzőt az adott korból, s önmagában szerepelteti. Németh azonban nem csupán élte korát, miközben természetesen ezt is tette, s mindez a műveiben is megmutatkozik, hanem történelmi szereplő is volt, valójában már a húszas évek végétől szinte élete végéig, s a személyes vonásokon és kapcsolódásokon túl ennek a szerepnek a sajátos vonásait, eszmetörténeti tartalmait is fel kell majd tárni. Enélkül sem a Tanu ban hirdetett programját és magatartását, sem a későbbi korszakokat nem értenénk meg. A legtöbbet talán, nem utolsósorban a már említett kötetnek köszönhetően, az ezerkilencszázötvenhat sorsdöntő napjaiban vállalt szerepéről tudunk, bár még itt is akadnak fehér foltok. Minden eddigi eredményt megbecsülve, s ismételten hangsúlyozva, hogy számos kiváló munka mutatott ebbe az irányba, ezt értem a történetiség elvéhez való forduláson, ami szükségszerűen együtt jár majd Németh önértelmező írásainak újbóli értékelésével is. Mindez egyáltalán nem független attól, hogy a most induló történészek és irodalomtörténészek már nem annak az utóéletnek a részesei, amelyik még Németh gondolatainak elfogadtatását tartotta a feladatának, ők inkább már Németh eddigi utóéletét is érteni és elemezni akarják. Feltehetően magát az életutat, a művet, annak az adott korszakokban betöltött szerepét, más gondolkodásokkal való kapcsolatát, vagy az éppen az azokkal való szembenállását akarják elemezni. Munkájuk nem lesz könnyű, ezer irányba elágazó, számos társadalmi-politikai-eszmei összefüggést magához rántó írói-gondolkodói életművel találják majd szemben magukat, miközben úgy kell fogalmakat elemezniük, hogy azok személyes vonatkozásaira, az alkattal való összefüggéseire, morális tartalmaira, vagy akár metaforikus voltukra, s bölcseleti értékükre is figyelemmel kell lenniük. Mindezek kapcsán idézem a művészettörténész Marosi Ernő gondolatmenetét, aki Fülep Lajos szavaihoz kapcsolódva a következőket mondja: „Az, amit kortárs művészetnek szokás nevezni, nem adott mennyiségű mű egyszerű halmaza, hanem különböző eredetű és emellett eltérő korú alkotásokból leszűrt 36 Monostori Imre: Szekfű Gyula a változó időkben (Életmű – fogadtatás – utókor [2013–2016], Pro Pannónia Kiadói Alapítvány, 2017. 37 Bartha Ákos: Bajcsy-Zsilinszky Endre, Életút és utóélet, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2019.
