Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Füzi László: Kánon, újraértelmezett múlt és történetiség
108 értelmezését, s azt, hogy azok milyen szereppel-feladattal bírnak az életmű egészén belül. Idáig eljutva szükséges utalnom arra, hogy egy egységes elvek alapján történő és teljesnek nevezhető kiadás megvalósításának ma semmiféle esélyét nem látom. Évtizedeket igénybe vevő feladat lenne ez, ilyen hosszú időre azonban nem tervezhetünk akkor, amikor mostanra gyakorlatilag minden, korábban elkezdett kritikai kiadás munkálatai leálltak. Ugyancsak fontosnak gondolom, hogy valamikor a hiányzó két korszakmonográfia megíródjon. Említettem, hogy Grezsa Ferenc az általa megírt három korszak-monográfia után a készülődés, majd a lezáródás időszakának monográfiáit már nem írhatta meg. Tudom, hogy a más által elvégzett korábbi munkák nem folytathatóak, így annak is örülnék, ha akár önálló szemlélettel vágna neki valaki ennek a munkának, mivel szükség lenne számos filológiai kérdés megválaszolására, nem beszélve az értelmezésekről. Itt említem meg, hogy a magam összefoglaló munkáját30 sem az egyes korszakok, sem az életmű egészének vonatkozásában nem tekintem monografikus jellegűnek. Abban a könyvben arra tettem kísérletet, hogy megmutassam, Németh életművét miképpen lehet egyben látni, s hogy gondolkodását milyen mozgások és törvényszerűségek jellemezték. A harmadik megjegyzésem az előbbiekkel kapcsolatos. A magyar irodalomtörténet-írás művelői az elmúlt évtizedekben érezhetően egy-egy szerzőre koncentráltak. Ha a huszadik századi alkotókra gondolunk, akkor kezdetben nem is tehettek mást. „Birtokba” kellett venniük az életművet, fel kellett tárniuk alakulásának belső törvényszerűségeit, meg kellett jelentetniük az egyes szerzőkhöz kapcsolódó dokumentumokat – mégis mintha izolációhoz, elszigetelődéshez vezetett volna mindez. Az egyes életművek kutatói maguk között folytatnak diskurzust, mintha a másik, vagy a harmadik klasszikus szerző nem is a kortársa lett volna annak az alkotónak, akivel ők foglalkoznak. Így fontosnak érzem a történetiség elvéhez való visszatérést, s az egyes szerzők közötti kapcsolódási pontok keresését. Az eddigi irodalomban természetesen számos hasonló céllal írott tanulmányt találunk, közülük példaként említem Lackó Mikós tanulmányát az Új Szellemi Frontról,31 Dénes Iván Zoltán tanulmányait, kiemelve a Bibó István Németh Lászlóval és Szekfű Gyulával folytatott vitájáról írott könyvét,32 Olasz Sándornak már a halála után összegyűjtött tanulmányait,33 a Németh László 1956-os forradalommal kapcsolatos írásaiból, kézirattöredékeiből összeállított, a Nap Kiadó által közreadott könyvet,34 Monostori Imrének a Szekfű Gyula kor társaival való kapcsolatát elemző tanulmányát35 és a Szekfű Gyulával foglalkozó 30 Füzi László: Alkat és mű , Németh László 1901–1975, Kalligram, 2001. 31 Lackó Miklós: Az Új Szellemi Front történetéhez , in.: Lackó Miklós: Válságok, választások (Történeti tanulmányok a két háború közötti Magyarországról), Gondolat Kiadó, 1975, 52–170. 32 Dénes Iván Zoltán: Eltorzult magyar alkat (Németh László vitája Németh Lászlóval és Szekfű Gyulával, Osiris, 1999. 33 Olasz Sándor: A nyugati igény (Németh Lászlóról), Nap Kiadó, 2011. 34 Németh László: A magyar forradalomról . A bevezető tanulmányt írta: Görömbei András, befejező megjegyzések: Németh Judit, Nap Kiadó, 2011. 35 Monostori Imre: Pillantások Szekfű Gyula szellemi kapcsolataira a harmincas évek közepén , Magyar Szemle, 2017. március, 34–52.
