Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 4. szám - Hunyadkürti Soma: Eszmetörténeti kérdések Babits Mihály és Németh László kapcsolatában
44 böztethetünk meg, amely az illető vallási-felekezeti – elsősorban persze a kereszténység különböző formáihoz kapcsolódó – viszonyulását meghatározza. Az első személyes devotio , azaz a szubjektív vallásos élmény (hitélmény) megléte. A máso dik a történetileg kialakult vallási intézményrendszerhez (egyházak), azok „hivatalos” tanításához, politikai, társadalmi szerepéhez való viszony. Harmadikként pedig a vallási hagyomány mint kulturális (intellektuális, művészi stb. ) örökség iránti kötődés jöhet szóba. Az első kategória feltárása nem az eszmetörténész, hanem az életrajzíró feladatai közé tartozik. A harmadik esetben elmondható, hogy mind Babits, mind Németh László nagyban támaszkodtak saját felekezetünk szellemi és művészi hagyományaira. Érdekes, bár valószínűleg nem döntő jelentőségű, hogy míg Németh László számára elsősorban a magyar protestantizmus hagyománya (Sylvester János, Heltai Gáspár, Szenczi Molnár Albert) volt irányadó,14 addig Babitsot elsősorban az európai katolicizmus öröksége (Szent Ágoston, Pascal) foglalkoztatta. 15 Elismerve, hogy a két szerző felekezeti felfo gásának jellege és mélysége önálló kutatást érdemelne, az eddigi eredmények fényében elmondható, hogy a felekezeti kérdés sem Babits, sem Németh számára nem volt annyira elhatározó jelentőségű, hogy kettejük viszonyát érdemben befolyásolni tudta volna. Mindketten a kor uralkodó valláspolitikai és vallásfilozófiai irányvonalától némiképp eltérő felfogást képviseltek, ez pedig kiváltotta a hivatalos, konzervatív egyházi körök távolságtartását, időnként pedig kifejezett rosszallását. (Ez persze nem vonatkozik a laikus [világi] értelmiség bizonyos csoportjaira.) A felekezeti szempontot tehát figyelembe kell venni kettejük munkássága kapcsán, de úgy vélem, a jelentőségét nem szabad túlértékelni. Meggyőződésem szerint a Babits–Németh-viszonynak az értelmiségfelfogás szempontjából történő vizsgálata jelentős magyarázóerővel bírhat. A feladat az lenne, hogy a történet- és társadalomtudományi szakirodalomban bevett fogalompárral az elkötelezettség és a kívülállás arányosságát 16 megállapítsuk Babits és Németh értelmiségképének tekintetében. Kettejük kapcsolatának alakulásában ez számos részkérdést új szempontból világítana meg, különösen a Nyugat 1930 körül bekövetkező közéleti szerepváltását, a magyar irodalom akkori nemzedéki konfliktusát és politikai viszonyait. De ugyanez a szempont szolgálhat annak magyarázatául is, hogy például maga a Kisebbségben nem az urbánus baloldal, hanem a szabadelvű-konzervatív, humanista keresztény köreiben váltotta ki a legélesebb ellenállást. S az előbbieken felül a kutatás olyan tanulságokkal is járhat, amely nemcsak a két világháború közötti Magyarország közéletének tudományos vizsgálatát segíti, hanem adalékul szolgálhat a 21. századi magyar értelmiség útkereséséhez is. 14 Imre László: A „kisebbségi” lét ereje. (Németh László és a protestáns örökség), Debreceni Szemle. 2017. 3. 326–331. 15 Szénási Zoltán: Vallás és vallomás: Kereszténység és irodalom Babits Mihály életművében. In: „Látni, teremteni kell”: Sipos Lajos 70. születésnapjára. Szombathely, Savaria University Press, 2009, 229–240. 16 Kiss Lajos András: Értelmiség az ezredfordulón. Hatalom és erkölcs. Bp., Liget, 2014. 9.
