Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Orosz István: Emlékek apámról V.
45 lálta. Valódi színházat képzelt el, igazi közönséggel, ahol még a jegyek is olyanok voltak, mint a Nemzetiben. Belépőjegy Rajk László és társai főtárgyalására. Pontosan 9 órakor kezdődik, a helyeket a kezdés előtt 10 perccel el kell foglalni. A pártházban hangszórón hallgatta a tárgyalást, és közben telefonon osztogatta a rendezői utasításokat. Makarenko neve valószínűleg többször hangzott el az anyám és apám közti beszélgetések során, mint ahogy azt a szovjet literátor életműve indokolta volna. Anyám munkahelyének, az Óvónőképző Intézetnek helyt adó Kaszap utca négy sarkára ugyanis, épp az ott álló főiskolára hivatkozva, akkoriban csavarozták föl a Makarenko feliratú utcatáblákat, igaz, mivel a népek továbbra is Kaszap utcának hívták, a hatóság egy idő után megvonta a vállát, maradjon csak a honfoglalás korát idéző Kaszapról elnevezve, a pogány táltosról, aki kardjával kutat fúrt az utca végén. Volt persze olyan új utcanév is, amelyet rögtön megszerettek a kecskemétiek. A Nagykőrösi utcát például vidáman mondogatták Zsákdugó utcának, majdnem pontosan ejtve ki Jacques Duclos, a jeles francia kommunista nevét. Valamiért aztán ezt is visszakeresztelték Nagykőrösire. A kecskeméti népoktatási kerület szakmai továbbképző tanfolyamán a kortárs magyar líráról tartottam előadásokat. Máig szívesen emlékezem arra, hogy egy kiskunfélegyházi tanárnő nem sokkal később levélben kérte: Pilinszky Trapéz és korlát című versét másoltassam le és küldjem el neki, mert nagyon megfogta, s nem tud hozzájutni. 1949 nyarán úgynevezett „szaktanítói” tanfolyamot tartottak Kecskeméten. A vezetője Kardos László volt, akkor miniszteri tanácsos. Fia Eötvös-kollégista társaként ismert, lehetséges, hogy ő javasolta: bízzanak meg az egyik csoport számára a magyar irodalom előadásával. Mikor a tanfolyam kezdetén jelentkeztem nála, többek közt megkérdezte, ismerem-e a marxista esztétikát. Azt hittem, megnyugtatom azzal, hogy Lukács György több művét olvastam. Ellenkezőleg – akkor jelent meg Rudas László támadása Lukács ellen. Végül abban állapodtunk meg, hogy mondhatom, amit Lukácsnál olvastam, csak a nevét ne ejtsem ki. Persze a magyar irodalom történetének rövid, 42 órás áttekintése során Lukácsra amúgy sem lehetett volna hivatkoznom. Rudas 1949 júliusában a Társadalmi Szemlé ben ugrott neki Lukácsnak, az Irodalom és demokrácia című tanulmánykötet ürügyén. Leginkább Lukács demokráciafelfogását bírálta, pontosabban a hirtelen korszerűtlenné vált „népi demokráciát”, ami 49-re már a kívánatos új irány, a proletárdiktatúra akadályának számított, a lukácsisták meg egyszerre kerékkötők lettek. Egy „irodalmi Rajk-per”, az „intellektuális bandával” való leszámolás lógott a levegőben, amelynek talán nem is Lukács lett volna a legfőbb vádlottja, hanem maga Révai. Alex Bandy A csokoládégyilkosság című könyvét az Eötvös Collegium fölszá molását pártfeladatba kapó Lakatos (Lipsitz) Imre kapcsán kezdtem olvasni, s meglepve láttam, hogy ő lett volna a koronatanú a Révai József elleni perben is. Bandy szerint a „Magyar Mefisztó” azt tervezte, ha sikerrel jár, ő veszi majd át Révai helyét a kulturális irányítás terén. Előreszaladtam 1949 nyaráig. Mi, tanárok, nem naptári, hanem iskolai években gondolkodunk. Számomra a jelentős változást hozó új esztendő 1949 szeptemberében kezdődött. Nem csak számomra! Nem csak számára. 1949 vízválasztó több szempontból is. A Válasz, illetve a többi irodalmi lap megszűnte apróság a nagyobb változásokhoz képest. Magyarországon gyakorlatilag egypártrendszerré egyszerűsödött a politikai képlet. A világban pedig az ENSZ, a NATO és a KGST megalakulásáról szóltak a hírek. Németország kettészakadt, Kínában Mao megnyerte a polgárháborút, és új szakaszba lépett a hidegháború is, miután megszűnt az amerikai atommonopólium. Az 1949–50-i iskolai év igen szomorúan indult. Apám lappangó betegsége 1949 nyarán végzetesre fordult. Tüdőszarkómát állapítottak meg, gyógyíthatatlanul küldték haza Budapestről, az
