Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Orosz István: Emlékek apámról V.
40 szechkesztesz!« Sajnos, ezt apámnak is megírta, és ezzel meg is szűntek az élelmiszercsomagok, sőt idővel más anyagi támogatás is.” A havonta ismétlődő kecskeméti utazásokat Sárközi Márta maga is fölelevenítette: „Mire Kecskemétre értem, feljött a nap, az autóbuszállomás körül kacsát és pulykát árultak a reggeli piacon, és Tóth László várt villogó cvikkerrel és forró feketével.” Később, amikor apám már egyedül végezte a korrigálást, alighanem rá hárult a Bibó-cikkek megszerzésének izgalmas feladata is. „Egy későbbi autóbuszhoz kellett kimenni rendszerint Kecskeméten, és kiáltozni, hogy »Bibó kézirat«, míg egy vadidegen úr át nem nyújtotta, akinek Bibó az utolsó percben hajította fel Pesten az induló buszra.” Sárközi Márta apámhoz írt levelei megmaradtak, azokból próbálok következtetni az övéire. Nem szépítem, utálta a várost: „Kedves Kisorosz! ... Azt rosszul teszi, hogy nem ír magáról. Pláne avval az indoklással, hogy nem akar panaszkodni. Hát mire valók a barátok, ha már panaszkodásra sem lehet őket használni? Egy mély bölcsességet azonban még nyújtok búcsúzóul: minden város csak messziről szép, és közelről Pest éppúgy rohadt és sivár, mint Kecskemét, csak épp amennyivel nagyobb, annyival rohadtabb és sivárabb.” Kezdetben Kecskemétet csak átmeneti állomásnak tekintettem. Pesti kapcsolataim megmaradtak, hétvégeken gyakran fel is jártam. Mégis, amikor ’48 szeptember végén vagy október elején levelet kaptam egy ferencvárosi általános iskola igazgatójától, hogy azonnal elfoglalhatom állásomat az iskolájában, nem mentem. Máig sem tudom, miért. Talán a gimnáziumot nem akartam általános iskolával fölcserélni. Legintenzívebben Nagy Miklóssal leveleztem, s levelezek mindmáig (írta apám 1986-ban. Micu bácsival annak haláláig, 2002-ig szoros kapcsolatban maradt). ’48 őszén ő még az OSZK-ban dolgozott. Némi megkönnyebbüléssel számolt be róla, hogy nem lett tagjelölt – nem futott be idejében a felvételi jelentkezése –, arról meg büszkén, hogy nem fogadta el Lutter ajánlatát, a jól fizetett állást a miniszterelnökség sajtóosztályán. (A „tagjelölt” kifejezésnek utána kellett néznem, az 1945 utáni években a kommunista párt leendő tagját jelölték a szóval, aki bizonyos idő letelte után kérelmezhette a pártba való felvételét. A tagjelölt jogait és kötelességeit a párt szervezeti szabályzata tartalmazta, köztük azt is, hogy akár tagot is visszaminősíthet a párt tagjelöltté.) Az állást ajánló Lutter az Eötvös Collegium Kereszturyt váltó utolsó igazgatója volt. Apám „Szabadon szolgál a szellem” című Kereszturyval készített interjújában így emléke zett az író-igazgató: „1948 tavaszán magához hívatott Révai. Szinte a vádlottak padjára ültetett, velem szemben ültek a vád képviselői, a collegiumi pártszervezet vezetői. Vádjaik megalapozatlanok voltak, könnyen és határozottan vissza lehetett őket utasítanom. Révai elküldte őket, engem ott tartott, s kért, igazgassam tovább a Collegiumot. Egy feltételt támasztott: távolítsak el tizenegy collegistát. Ezt visszautasítottam, annál is inkább, mert őket tartottam a legtehetségesebbeknek; annak is bizonyultak. Én mondtam le.” Aki önként vállalta a diákok eltávolítását, köztük apám barátaiét (Lator Lászlóét, Domokos Mátyásét, Vekerdy Józsefét), az Lutter Tibor volt, aki arra is ráállt, hogy a Collegiumot marxista-leninista aspiránsképző intézetté alakítsa. (Egy másik barát, Szabadi Sándor magától távozott, s az egyetemet is otthagyva átment a református teológiára.) Gyakran kaptam levelet akkortájt Ruttkai Kálmántól is. Fanyar, cinikus humorához s úrifiúi viselkedéséhez már collegista koromban vonzódtam. Tarnai Bandi, Niederhauser Emil, Gyapay és Fazekas tartott még velem szorosabb-lazább kapcsolatot. Meg Sárközi Márta. Azt hiszem, megmegpendítettem leveleimben, hogy szívesen visszamennék Pestre. Ez a válaszokból derül ki. Márta biztat: menjek fel akár óradíjasnak, a különbözetet meg lehet keresni tankönyvírással, rádiónál. Hozzáteszi: „Persze az kiderülne öt perc alatt, hogy itt semmivel se jobb tanárnak lenni, mint ott – de hát már az is javít a dolgon, ha az ember ezt barátaival egy-egy fekete vagy fröccs mellett szegezi le.”
