Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 3. szám - Orosz István: Emlékek apámról V.
39 tént, hogy a Piarista Gimnázium fiai és az Óvónőképző Intézet lányai közös Mikulás-estet tartottak; műsoros, táncos ünnepséget. Lehet, hogy inkább „télapónak” hívták, sőt a kor szavára figyelve, már „gyedmaróznak”, ám ez a történet szempontjából egyelőre mindegy. Arról sem szól a fáma, hogy az esemény a gimnáziumban lett-e megrendezve vagy a Kaszap utcai „képzőben”, de úgy képzelem, inkább a lányok lettek meghívva a színpadi produkcióval készülő fiúk iskolájába, s szinte látom magam előtt, ahogy a kísérő tanárnő sorban kezet ráz az előtte felsorakozó tanár urakkal, a sor végén álló kölyökképűhöz azonban nem lép oda, csak miután az fölemeli a kezét: Tanár volnék ám én is, kezitcsókolom. Azt könnyű kitalálni, hogy a kifelejtett, s némileg talán önérzetében is sértett férfiú az apám volt. Az már valamivel nehezebb feladvány, ki volt az óvónőtanoncok decens mulatságáért felelős ifjú tanárnő. Mielőtt azonban a decemberi eseményeket tovább szőném, vannak korábban elejtett, de fölvételre érdemes szálak is. Például a Válasz . A folyóirattal való szorosabb kapcsolatom 1948 szeptemberétől, amikor Kecskemétre kerültem, lazult ugyan, de nem szakadt meg. A munkatársak baráti körétől elszakadtam, a Válasz azonban csaknem egy időben került ide velem. Újraindulásától Budapesten nyomtatták, az 1948. augusztusi számtól kezdve azonban újra Kecskeméten, régi, 30-as évekbeli nyomdájában, a Tóth László vezette Részvény Nyomdában. Sárközi Györgyné, amikor szeptember első napjaiban bejött értem az iskolába, s hívott, hogy menjek be vele a nyomdába a korrigálásban segíteni, csodálkozott, hogy noha már legalább egy hete Kecskeméten vagyok, még mindig nem ismerkedtem meg Tóth Lászlóval. A maga erősen sarkító fogalmazásával valahogy így mondta: pedig ő itt az egyetlen ember, akivel érdemes beszélgetni. Tóth Lászlót a Válasz körében illett ismerni, s természetesen én is hallottam már róla, az azonban csak lassanként világosodott meg előttem, mit köszönhetett a Válasz, mit köszönhetett a magyar irodalom ennek a nagyszerű embernek. Tóth László emlékének idézése nélkül nem lehet a Válaszról beszélni, még kevésbé lehet említetlenül hagyni a felejthetetlen Sárközi Mártát. Molnár Ferenc s az Ady Margitáját ihlető Vészi Margit leánya volt, a mártírhalált halt kiváló költő, Sárközi György özvegye, azé a Sárközi Györgyé, aki a 30-as években a Választ meg a Magyarország felfedezése sorozatot szerkesztette. Rendkívül művelt volt, sziporkázóan szellemes, a legmegnyerőbb azonban az emberség volt benne, a minden gondunk-bajunk iránt érdeklődő figyelem. Fölnéztünk rá, tiszteltük, noha ő egyenrangúként kezelt bennünket. A Válasz gyakran változó szerkesztőségi helyisége éppúgy második otthonunkká vált, mint Nyúl utcai háza (amíg még megvolt). Folytassa is ő, Sárközi Márta: „...az írók éheznek, és állandóan jönnek pénzt kérni, Németh László öt krajcárból kínlódik, Féjának trombózisa van, Weöres Sanyinak kint van az ülepe a nadrágjából, Jékelyéknél szabályszerű nyomortanya van. A fiataljaim hol esznek, hol nem, de inkább nem. És mindezért valahogy én érzem magam felelősnek, hogy nem tudok olyan viruló vállalatot teremteni, ami egzisztenciát biztosítson mindenkinek [...] női és emberi büszkeségemről már rég letettem, és sorba koldulom a lap számára az összes államtitkárokat, polgármestereket és egyéb notabiliket.” A levél 1947-ből való, a „fiataljaim” közt nyilván „Kisoroszra” is gondolt, noha ő ’48 őszétől – tanári állása és fizetése révén – már nem tartozott az éhezők közé. A „fiataljainak” igyekezett nagyobb honoráriumot fizetni, nagyobbat az ismert írókénál, legalábbis ameddig tehette. Széchenyi Ágnes Műstoppoló és mecénás című pályaképvázlata szerint „gyerekeit, hogy 10 fillért megspóroljanak, leszállította a villamosról, de amije volt, megosztotta az írókkal, a közreműködőkkel, de aztán egyszer összetalálkozott az utcán Heltai Jenővel, apjának talán legjobb itthoni barátjával, aki szivarját szája sarkába tolva szemrehányóan rászólt: »hallom fiam, hogy apád pénzén fasiszta folyóichatot
