Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Sinkovicz László: Jánoskám, egyetlenem még inkább sokféle (Tar Sándor Rináldó és Esterházy Péter Fuharosok című szövegeinek párhuzamos olvasási kísérlete)
97 Sinkovicz László Jánoskám, egyetlenem még inkább sokféle Tar Sándor Rináldó és Esterházy Péter Fuharosok című szövegeinek párhuzamos olvasási kísérlete Tar Sándor kánonban elfoglalt pozícióját alapvetően határozta meg az az irodalomkritikai hozzáállás, amely az életművet kivételként, a prózafordulat és a jelképes 1986-os évszámmal jelölt mérföldkő h ö z képest másként, a Másikként határozta meg. A szerzőt a szövegszerű nyelvjátékos-kombinatorikus irodalommal szemben inkább a szociografikus és realista jelzők mentén vélték leírhatónak. Az értelmezés effajta keretezését erősítették fel a szerző kijelentései is. „Sejtettem nagyjából, mi a szociográfia, de azt nem tudtam, hogy mi az – lehet, hogy most sem tudom pontosan. De amit leírtam, gondoltam, talán belefér ebbe a mű fajba, mert az általam olvasottak nyomán úgy éreztem, hogy eléggé tág teret ad az írónak ez a mű faj, tehát lehet itt egy kicsit kalandozni, lehet dolgokat kitalálni is, nem kell riportsze rű en mindent feldolgozni.” 1 Tar önmagáról tett kijelentései mellett ugyanakkor bizonyos szövegszerveződési minták, a hagyományos formai, poétikai és narrációs elemek felfe dezése, az elkülönböződés, a jelentéselhalasztódás (látszólagos) hiánya tovább erősítették az értelmezési keretek e tendenciáit, valamint az is, hogy az olvasók rendre a referenciális kódokat fedezték fel az értelmezés során. A prózafordulat mint viszonyítási pont azonban nemcsak a formailag hagyományosabb Tart, de az e hagyományt továbbgondoló, radikálizáló formanyelvet alkalmazó ’90-es évek fiatal vagy ekkor pályakezdő irodalmát is alapvetően határozta meg. „Esterházy Péter és Nádas Péter nagyszabású alkotásai – természetesen elválaszthatatlanul Mészöly Miklós mind terjedelme, mind sokszínűsége, mind színvonala miatt már régebb óta kikerülhetetlen életművétől – ugyanis nem pusztán folytatták a korábbi kezdeményezéseket és törekvéseket, [...] hanem olyan értelmezői látószögeket jelöltek ki, amelyek a közeli múlt és a közeljövő irodalmának olvasási tapasztalatait egyaránt meghatározták. Meghatározták tehát ama kötetek befogadástörténetét is, amelyek a valóságos prózai tűzijátékot hozó 1992-es évet keverték a jelképesség gyanújába.”2 Úgy tűnik ekképp, hogy a prózafordulat a ’90-es évek irodalom értelmezésének (egyik) meghatározó referenciapontja lett, amely a megszakított folytonosság irodalomtörténet-értelmezési kerete mentén nemcsak retrospektíve módosította a magyar irodalmi kánont, hanem prospektíve az ezt követő generáció, illetve az ezt értelmezni 1 Tar Sándor, „A tényekhez azért ragaszkodom”: Tar Sándorral beszélget Károlyi Csaba, Élet és Irodalom, 1999/12. https://www.es.hu/old/9912/interju0.htm , 2020. 05. 01. 2 Bengi László, „...tamen usque recurret”: Hangsúlyváltás a magyar prózában 1992 és 1999 között, Alföld, 2000/12., 67.
