Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Deczki Sarolta: „Össznépi szinten űzött pop-art” (Narratológiai megoldások Tar Sándor novelláiban)
83 Deczki Sarolta „Össznépi szinten űzött pop-art” Narratológiai megoldások Tar Sándor novelláiban Tar Sándor novelláinak típusokba rendezésére több kísérlet is született a recepcióban. Az alapvető két szempont a tematika és a narrációs technika szerinti besorolás szokott lenni, illetve ezek variációi. A tematikus felosztással nyerhető kategóriák száma nem túl nagy: ténynovella, szociografikus novella, munkásnovella, albérlős novella, parasztnovella, munkanélküliségről szóló novella, és pár kategóriával alighanem tágíthatjuk még a kört. A látszólagos tematikai sokszínűség azonban mégis visszavezethető néhány állandó szerkezeti elemre, melyek az életműben mindvégig megmaradnak. Ezeket a sajátosságokat, toposzokat jól ismerjük a recepcióból: azt, hogy Tar novelláiban elesett, kiszolgáltatott emberekről, a mélyvilágról van szó, mérhetetlen és felfoghatatlan szegénységről, hősei a Kádár-rendszer, majd a rendszerváltás áldozatai, jövő és otthon nélkül sodródó tömegek. Ebből a szempontból az életmű viszonylag egységesnek tekinthető, éles váltások nincsenek benne – függetlenül attól, hogy egy novella a munkanélküliekről vagy a pszichiátrián gondozottakról szól. Ezért a tematikus tipizáláson túl izgalmasabb szempontnak tűnik a narratológiai szempontokat érvényesítve szemügyre venni a novellatípusokat. Már csak azért is, mert ez az a szempont, amely által Tar szövegformáló tudatossága, sajátos hangja, írói karaktere a leginkább megmutatkozik. Miközben Tar a recepcióban bevett frázis szerint a „nyelvnélküliek társadalmának” próbál hangot adni, aközben létrehozott egy olyan prózanyelvet, mely nem redukálható a hírvivői funkcióra, hanem esztétikailag is bonyolult konstrukció. Tehát nem csupán arról van szó, hogy üzenetet fogalmaz meg, ad át egyik társadalmi rétegtől a másiknak, hanem arról is, hogy a hangsúlyozott valóságvonatkozás, referencialitás mellett a nyelvi regiszterek, jelek egymással is jelentésteljes interakcióban vannak. A két funkció, az esztétikai és az etikai azonban nem kioltja, hanem ellenkezőleg: erősíti egymást, hiszen amellett, hogy ez a nyelv egy adott korszak életvilágát rekonstruálja, kiemeli a korhoz és helyhez kötöttségből, és képes egy általánosabb emberi állapot felmutatására is. Ez a nyelv legjobb megvalósulásában dísztelen, puritán, hangsúlyozottan alulstilizált és alulretorizált, annak a közegnek a nyelvét imitálja, amelyben Tar novellái játszódnak. Tar írói, „hírnöki” pozícióját alapvetően meghatározza, hogy nem szakadt ki sohasem abból a közegből, mely írásainak anyagát szolgáltatja. Ezzel – ha nem is teljesen, de – feloldja a képviseletiség ellentmondásait, valamint szert tesz egy nagyon sajátos és egyedülálló nyelvre és narrátori pozícióra. A novellák hősei korlátozott nyelvi kódot használnak. „Tarnak kivételes érzéke van az élőbeszéd tempójának, fordulatainak és nyelvi rétege inek rögzítéséhez, egy-egy szereplő beszédmódja általi jellemzéséhez. [...] .... arról, hogy mit jelent szegénynek lenni, a magyar prózában Tar Sándor tud a legtöbbet. Mindenekelőtt azért, mert nem szociologikusan vagy osztályszempontok szerint, hanem nyelvileg és egzisztenciálisan értelmezi és
