Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Deczki Sarolta: „Össznépi szinten űzött pop-art” (Narratológiai megoldások Tar Sándor novelláiban)
84 jeleníti meg a szegénységet.”1 Tar nézőpontja tehát nem a kívülállóé, hanem létre tud hozni olyan narrátori pozíciót, illetve pozíciókat, melyek megszólalásmódja világteremtő erővel bír, és ezen pozíciók váltogatásával jön létre egy polifonikus beszédszituáció, mely több perspektívát hoz játékba egyidejűleg. Tarra többnyire a mindentudó elbeszélő használata a jellemző, ám ez a mindentudás azonnal korlátozott érvényű lesz, amikor az elbeszélő perspektívát és/vagy regisztert vált, márpedig ez igen gyakori nála. Ebből a szempontból a következő típusokat különböztethetjük meg: 1. egyes szám harmadik személyű elbeszélés 2. monológszerű, egyes szám első személyű elbeszélés 3. az elbeszélői szólamokat váltogató narráció, függő és szabad függő beszéd 4. kollázstechnika 1. Egyes szám harmadik személyű elbeszélés – a „szemtanú narrátor” Az életmű túlnyomó részére ez jellemző. Az effajta elbeszélő módban íródott novellák narrátora mindent tud szereplőiről, azok gondolatairól, érzéseiről, valamint a világról, amelyben élnek. Ezeknek a novelláknak a nyelve is világos, áttetsző, „lefelé stilizált szó használat, a szürke monológ, a kifejezés határán küszködő rontott vagy redukált nyelv imitálása”2 jellemzi őket, melyet a fekete, olykor trágár humor színesít. A narrátor hangja szenvtelen, hűvös, a drámai jelenetekben is a technikai leírásokra szorítkozik. Ez a szenvtelen, távolságtartó, olykor ironikus és vicces narráció pedig hatásos kontrasztot hoz létre a történések szintje és az elbeszélés szintje között, mely még inkább kiélezi a drámai feszültséget. Dérczy Péter megfigyelése szerint Tar novelláira a belső elbeszélői pozíció használata a jellemző, a „szerzői visszavonulás”, azaz a narrátor „ezzel az ábrázolt világgal nem kívülről érez együtt, nem szenveleg fölötte, hogy milyen sorsok vannak, milyen pocsék az élet”, és a „háttér ben maradás egyrészt origináris, másrészt poétikailag és világképileg döntő”. 3 Ennek az elbeszélői pozíciónak köszönhetően pedig az egyes szám harmadik személyben elbeszélt novellák „látszólag külső nézőpontja valójában nagyon is közelít az első személyű elbeszélőékéhez”, 4 vagyis az elbeszélő a szemtanú nézőpontjából beszél. Mint például az utolsó kötet A mutatvány című novellájában, mely így kezdődik: „Ismerni kellett volna azt az embert, aki előbb eszi meg a második fogást és utána a levest, de azt mondta, hagyják békén, ehhez a világon senkinek semmi köze, ahhoz sem, hogy kizárólag üvegből issza a sört, mert a bajsza belelógna a pohárba, az a szőr pedig azért van az orra alatt és az állán, hogy gyalázatos állapotú fogait rejtse.”5 Hasonlóképpen kezdődik a Hidegfront című novella is: „Aki egy kicsiny, alig bútorozott szobában lakik, annak nemigen vannak például látogatói, különben is mennyi bútor fér el egy kis szobában?”6 A narrátor mindkét esetben egyes szám harmadik személyben beszél, de mire ez kiderül, addigra megteremtődött egy olyan beszédszituáció, mintha közvetlenül, egyes szám első személyben mesélne. 1 Mészáros Sándor: Mit jelent szegénynek lenni (Tar Sándor: A Te országod) = Alföld , 1993/9. 64. 2 Károlyi Csaba: „Hirtelen csend lesz és semmi” (Tar Sándor: A Te országod) = Nappali Ház, 1993/4. 116. 3 Dérczy Péter: Epikus alakítás és/vagy szociologikum . Tar Sándor: Miért jó a póknak? In: Uő: Vonzás és választás. Debrecen, Csokonai Kiadó, 2004. 89. 4 Uo. 88. 9. 5 Tar Sándor: Az alku. Gonosz történetek . Budapest.Noran, 2004. 75. 6 Tar Sándor: A térkép szélén. Budapest, Magvető, 2003, 13.
