Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Varga Zoltán: Fel és le a lépcsőlabirintusban (Orosz István Vigyázat, lépcső! című animációs filmjének nyomában)
117 váltakozása az udvaron éktelenkedő tank jelenetében. Számos beállítás viszont megfordítja ezt a hierarchiát, ilyenkor sötét alapon fehér körvonalakkal megformált figurák láthatók – ezt a változást olykor történés is motiválhatja (szétpattan a villanykörte), máskor az alkotó (akár a nagybetűs Animátor) képtartalom fölötti hatalmának deklarációjaként is gondolhatunk rá: úgy váltogatja a fényt és a sötétséget, ahogyan kedve tartja. A világos és a sötét ellentéte tehát az egyik legmarkánsabb rétege a Vigyázat, lépcső!-nek, de valószí nűleg nem ez a legemblematikusabb és nem is ez a jelentésekben leggazdagabb alapvonása – hanem az egymással ellentétes irányokat összekapcsoló képalkotás. Ez úgyszólván szerzői kézjegy; tudvalevő, hogy Orosz a grafikai munkáiban is előszeretettel alkot olyan térszerkezeteket, amelyek irányai kizárják egymást, egymásnak ellentmondó tulajdonságokat mutatnak. Nincs ez másként itt sem, de – mozgókép lévén – ezek az irányváltások (pontosabban az irányoknak eme eltérítése, kizökkentése, „eltörése”) kiegészülnek a mozgás lehetőségével. A Vigyázat, lépcső! -ben ugyan rendszeresen láthatók fix beállítások (képen belüli mozgás, még ha csekély is – szempár mozdul, gumibot lendül – is látható ezekben), ám a mozgó képsorok dominálnak benne, s ezekben érhető tetten a térszerkezet összezavarása, illetve (más szemszögből nézve) a többértelművé tételük. A mozgó beállítások többsége nem kirívóan hosszú, de látható a filmben három szokatlanul hosszú folyamatos képsor – a fél perchez közelítenek, illetve azt néhány másodperccel meghaladják –, ezekben zajlanak le a legmerészebb, a néző szemét leginkább megdolgoztató, térérzékelését a legnagyobb kihívások elé állító transzformációk. A precíz és rendkívüli alapossággal komponált kameramozgások (a Pannónia egyik legmeghatározóbb operatőre, Bacsó Zoltán fényképezte a filmet) mellett rendszeresen láthatók az elbeszélő funkciótól eloldódó, önálló stílusjeggyé avatott átváltozások – ezek használata az ornamentális animáció alapvető eleme –, amelyek ugyancsak azt húzzák alá, hogy a látni vélt alakok és terek azonosíthatóságának, felismerhetőségének vágya csalóka ábránd csupán. Az átváltozások jelentékeny hányada emberalakokat – vagy csak testrészeket – alakít át mássá, leginkább tárggyá (a kézfej például egybeolvad a lámpaburával), s nemritkán zavarba ejtők. A békaperspektívából látott takarítónő arca csatornanyílássá változik, a mélybe ugró férfi üvöltő szájában az uvulából (nyelvcsapból) alakul a következő kép villanykörtéje, a legbizarrabb metamorfózis pedig egyben a film legdirektebb politikai „kiszólása”. Utóbbiban egy „mutogatós bácsi” felágaskodó hímtagja helyén-helyett jelenik meg egy tank lövegcsöve, amiről konkrét atrocitásokra éppúgy asszociálhatunk – a felszabadúlást (sic!) hozó szovjet csapatok (nemi)erőszak-lavinájára s az ’56-os forradalom vérbefojtására –, mint az „ideiglenesen hazánkban állomásozó” katonák keltette folyamatos fenyegetésre-fenyegetettségre. (A film szürreális iróniáját – avagy ironikus szürrealizmusát – jól példázza, hogy a lövegcső nyílása is átalakul: csatornafedő lesz, ahonnan sapkás férfialak bújik elő...) Azért is nehéz „belekapaszkodni” egy-egy figurába, mert a film alapvetően a teret fürkészi, meghatározó plántípusa a kis- és nagytotál, s bár akadnak benne félközeli beállítások – nagyritkán premier plánok is, bár jobbára ezek kézfejeket mutatnak –, nincs azonosulásra alkalmas emberkarakter. A néző úgyszólván a teret (át)alakító, a térszerkezetekkel (el)játszó képfolyam „foglyává” válik – hasonlóan ahhoz, ahogyan a filmbeli emberek is bizonyos értelemben a kifordult tér „börtönlakói”. Még a leggyakrabban feltűnő figurák – a labdázó fiú és a végeérhetetlen szekrénycipelésre kárhoztatott férfiak13 – sem szolgálják 13 A közép-kelet-európai filmművészetet ismerő nézők számára ezek a figurák bizonyára eszébe juttatják Roman Polański korai rövidfilmjét, a Két férfi szekrénnyel t ( Dwaj ludzie z szafa , 1958), melynek szekrénycipelő (anti)hősei ugyancsak sehová sem tartanak. A hasonló motívumokkal Polański a megszilárdulásakor, Orosz pedig felbomlásának előestéjén tart görbe tükröt a rezsimnek.
