Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - N. Horváth Béla: Politika és irodalom: A „politikus” Illyés (1945–1946)
88 testi kimerültsége és lelki keménysége. Irodalmi végrendelkezése.”2 Szabó Lőrincet a Pesti Naplóban 1928-ban megjelent Vezér Hitlerre is vonatkoztatható sorai, valamint a hitleri Németországot bemutató írásai (Hitler a szónok, 1939: Búcsú Weimartól, 1942) miatt érte a súlyos vád.3 Antiszemitizmusát az a Sárközi Györggyel kapcsolatos történet hivatott hangsúlyosan képviselni, amely szerint a Válasz egykori szerkesztőjének, barátjának, a zsidó származású Sárközi Györgynek arra a kérdésére, hogy mit tenne az ő helyében (1944-ben) azt a választ adta: „én a te helyedben öngyilkos lennék”.4 A vád megjelenik Illyés naplójában is, illetve Illyés hozzáfűzött értelmezésében: „Elolvassa a holnapi tár gyalásra készített védekezést. Eddig magam is úgy próbáltam mellé állni s védeni, hogy egy kicsit felelőtlen gyereknek ábrázoltam. Most érzem, hogy lelke mélyéig őszinte volt, s a maga álláspontján igaza is lehetett: teljesen apolitikusnak nevelte magát, milyen gyötrődéssel! Szenvedélyei ragadták el? Nem, szenvedélyes » tárgyilagossága « . Mondott nekem is már olyanokat: legjobb volna, ha Klára meghalna! Márta [Sárközi György felesége] azt nem bocsátja meg, hogy neki is az öngyilkosságot ajánlotta. Elképzelem: épp csak azt felejtette hozzátenni nekik, hogy nietzschei magaslatról tanácsol ilyesmit.”5 Illyés mentőakciói eredményesek voltak, Szabó Lőrincet kiengedték az Andrássy úti gyűjtőből (Erdei Ferenc parasztpárti belügyminiszternél járt közbe), s javította barátja bírósági megítélését, ugyanis mozgósította politikai kapcsolatait. A Parasztpárt főtitkárát, Kovács Imrét azzal fenyegette, hogy lemond pozícióiról: „Kedves Barátom. Az utóbbi ese mények (Sz. L. esete) annyira szembe állította bennem az írót s a politikust, hogy nyugodt lelkiismerettel azt tovább nem győzhetem. A tiszta irodalom szempontjait nem érvényesíthettem a politikában s a politikáét viszont nem akarom érvényesíteni az irodalomban. Mint író nem osztozhatom abban, hogy Magyarország legnagyobb élő költőjét a nemzet eltaszítsa. Író akarok maradni, de eszméimmel s magatartásommal tehertétel sem lehetek a pártban. Lelkiismeretem így azt kívánja, hogy a Nemzeti Parasztpárt vezetőségi tagságáról lemondjak. Lemondok a Szabad Szó s a Képes Világ szerkesztőbizottsági tagságáról is.” 6 A Naplójegyzetek ben az is követhető, hogy milyen zaklatott állapotban élt, hisz miközben barátait menti, őt is támadják. Ugyanaznap, amikor Szabó Lőrinc mellett tanúskodik, este a MKP vezetőivel tárgyal egy aznap rögtönzött cikkről. A felelősség tudatában nagyon is kiszámított, politikailag éles, történelmi áthallásokra épített utalásai révén hatásos publicisztikai remek. A francia forradalom „túlkapása”, az ártatlanok kivégzése indítja a cikket. Antoine Lavosiere, a tudós története, akit koholt vádak miatt lefejeztek. A másik példa ugyancsak a szellem embere. André Chénier, a költő, aki lelkesedett a forradalomért, de szembeszállt a jakobinus diktatúrával. Érdemes az Illyés-interpretációra figyelni: „Chénier, a költő is a vérpadon halt meg. Róla nemcsak az derült ki, hogy kora legnagyobb francia költője volt, hanem az is, hogy lényegében – forradalmár volt; a legnehezebb időben, a kezdetben az élen harcolt; s ami később látszólag külön útra vezette, azt ma legfeljebb személyes ügynek neveznénk. S a legsúlyosabb: mint költő is forradalmár volt, forradalmi merészséggel újított.” 7 Chénier-t Illyés 2 Illyés Gyula, Naplójegyzetek 1929–1945 , vál., szerk., sajtó alá rendezte Illyés Gyuláné (Budapest: Szépirodalmi, 1986), 359. (A továbbiakban: Napló I.) 3 Kabdebó Lóránt , Szabó Lőrinc perei (Budapest: Argumentum, 2006). Horányi Károly, „Vád és emléke zet. Lezáratlan eljárások Szabó Lőrinc ügyében”, Kortárs 54, 1. sz. (2010). Horányi részletesen bemu tatja a Szabó Lőrincet ért támadásokat és sok érvet hoz a költő mellett. 4 Horányi többféle interpretációt is közöl a történetről. i. m. 3–6. 5 Napló I. , 363. 6 Napló I. , 359. 7 Illyés Gyula, Itt élned kell 1–2 . 2 köt. (Budapest: Szépirodalmi, 1976), 2:302.
