Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Lengyel András: A Naményi–Kner-féle Haggáda (Rítus, „liberális” hagyományértelmezés és veszélyjelzés)
79 utalás: „Lássátok, ez a nyomorúság kenyere, amellyel éltek őseink Egyiptomban” (9.), de utána mindjárt nyílik a szemléleti váltás ollója: „Lássátok, és induljon meg a szívetek, és mondjátok: jöjjön minden éhező és nyomorgó terített asztalunkhoz és ünnepeljen velünk. Így volt ez szokás atyáink idejében: jöjjön minden éhező és nyomorgó, valamennyien a láncra vertek, a megkorbácsoltak, mindnyájan, akik úgy szenvednek, mint egykor őseink szenvedtek Egyiptomban. Jöjjenek és egyék a nyomorúság kenyerét és énekeljék velünk.” Itt jön egy arámi nyelvű sor, majd elmarad a nevezetes mondat: „Az idén – itten, a jövő évben – Izrael földjén.” A zárómondat pedig ismét a tágabb kontextusra utal: „Ebben az évben még rabok vagyunk, de a jövőben Isten szabad gyermekei leszünk .” (9.) Ez a megoldás nem a hagyomány megtagadása vagy hatálytalanítása, hanem annak a hagyomány szellemében való kitágítása. Közös emberi diagnózis és prognózis ez, a hagyomány bázisán. Egy másik résznek („Szolgák voltunk...”, 11–14.) az újdonsága a szokásos szövegnél sokkal hosszabb áttekintés Izrael történetéről, amelyet Komoróczy szerint „a kor friss műveltségi anyaga” befolyásolt. Lehet, hogy itt csakugyan erről van szó, de ez valószínűleg nemcsak történeti innováció, de szimbolikus visszautalás is, allúzió a Haggáda saját korának új tapasztalatára: az emancipáció vonzására és az azt megszakító váltásra . Ezt a részt, mint alig kódolt vallomást, érdemes kicsit hosszabban idéznünk is: „Egyszer szárazság, (...) támadt Kanaánban. Éhségtől hajtva őseink a távol Egyiptomba, a Nílus partjára kerültek. Egyiptom már akkor hatalmas birodalom volt, óriási városokkal, s a szegény, egyszerű pásztorok, Jákob fiai, még álmukban sem láttak ilyen városokat, ilyen vártornyokat, ilyen utcákat, ilyen templomokat, ilyen hintókat, ilyen harci meneteket, ilyen palotákat és csatornákat, ilyen buja termőföldeket, ilyen ápolt állatokat: ennyi véghetetlen gazdagságot, szépséget. Megtetszett a szegény, bámész pásztoroknak ez az új hatalmas, tarka világ és lete lepedtek. De alig múlt el egy-két nemzedék, az egyiptomiak megsokallták testi, szellemi gyarapodásukat, megfosztották őket jogaiktól, vagyonuktól és rabszolgamunkára kényszerítették mindnyájukat.” (11–12.) Ez a leírás természetesen egyiptomi történet, de aki kicsit is ismeri a huszadik század első évtizedeinek magyarországi történelmét, az tudja, az egyiptomi történetre rámontírozódott az elbeszélésben a „jelenkor” története is, amely az első világháborúig nagy gazdasági, társadalmi és kulturális sikertörténet volt. S ebbe robbant bele egy globalizációs trend pusztító dinamikája. S hogy a föntebbiekben nemcsak „friss műveltségi anyagról” volt szó, hanem új, speciális zsidó tapasztalat is artikulálódott bennük, azt egy R. Eliezerrel történt rész (14–15.) logikája is megerősíti. Itt a „szabad feldolgozás”, amely mellőzi a rituális szempontból egyébként fontos talmudi vita reprodukálását, a „Rómát” illető megjegyzésekben ismét jellegzetesen „friss műveltségi anyagot” mozgósít. S e szakaszhoz „csatlakozik egy betoldás, egy teljes egészében apokrif elmélkedés”. Ez a rész tézisszerűen rögzíti, a hagyomány szerint „az a legkülönb, aki ma este legbölcsebben, legszebben tud beszélni a megszabadulásról” (14.). Izrael „öt híres tanítója” „együtt töltötték a Peszachot és a széder után az egyiptomi kiszabadulásról beszélgettek” (14.). S itt jön a döntő passzus: „Ez a hagyomány: intés és történelem .” (15.) Márpedig, akik körülülték „a széder-asztalt”, az „akkori zsidóság szellemi vezérei voltak. Abban az időben őseink Róma jármát nyögték, és az öt nagy tanító bizonyára nem csupán az egyiptomi kiszabadulásról beszélgetett; legalább annyi szó eshetett Róma igájáról, mint az egyiptomi rabságról. Néhány évvel később fel is kelt a zsidó nép Róma ellen, s a vérbe fulladt szabadságharc vértanúi között ott volt Rabbi Akiba is, a bené-beraki széder egyik tanítója.” (15.) Elég világos példázat ez, akkori aktualitása visszatekintve is nyilvánvaló. És ezt a részt maga a haggáda is értelmezi: „Ennyi a történelem. S mi az intelem?” E tipográfiailag is kiemelt megjegyzést „válasz” is követi: „Ma is telve nyomorúsággal Izrael élete. Kövessük a bené-beraki nagy tanítók példáját, virrasszuk át mi is ezt az éjszakát és gondolkodjunk Izrael sorsáról . Gondolkodjunk
