Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Orosz István: Emlékek apámról XII.
52 Orosz István Emlékek apámról XII. „Miért írom ezeket a jegyzeteket? Azért-e, hogy később elolvassam? Gyermekeimet, unokáimat majd érdekelni fogja? Én szívesen olvasnám apám, nagyapám naplójegyzeteit.” Apám visszaemlékezéseit és naplóit olvasva kezdtem gyűjtögetni és leírni a vele kapcsolatos emlékeimet, de be kellett látnom, az összeállítás nemcsak róla szól, belőlem is megmutat valamit, talán többet is, mint kéne, engem is jellemez, hogy mit választok ki a sok száz oldalnyi kéziratból, s az még inkább, hogy mi jut eszembe róluk. Az előző rész 1989 végén, a rendszerváltozásnak nevezett időszak csúcspontján zárult. Az addig változtathatatlan őskövületnek látszó világ darabjaira hullt. Újra érdemes volt rádiót hallgatni, tévét nézni, s az újságoknak nem csak az utolsó oldalát, a sportrovatot böngészni. A jövő alakíthatónak tűnt, ami sokunkban okozott eufóriát, de aggodalmat is, tudunk-e élni a ránk szakadt lehetőséggel? Múlik a jövőnk – ezt a címet adta Nagy Gazsi 89-es válogatott verskötetének. Apu 1986-ban kezdett naplót vezetni, ami az egyre izgalmasabb időszaknak megfelelve egyre több közéleti bejegyzést tartalmazott. A magánéleti és az irodalmi eseményeket egy időre háttérbe szorította a politika. A naplójegyzeteket hívva segítségül 1990-től folytatom az emlékezést. 1990. jan. 18. (csüt.) 4-én Anyuka megbetegedett. Félönkívületben, céltalanul rakosgatott, aztán a fülét fájlalta. (...) Egy-két napos gyöngeség, sok alvás után visszanyerte régebbi állapotát. Meghívtak a felújítandó ref. gimnázium iskolabizottságába. Kialakulatlan tervezgetések. Sárközy Pistinek voltak konkrétabb javaslatai: 2×4 osztályos iskola, meg lehetne kezdeni egy osztállyal a Katonában. Erre Mester Barna is hajlandó, nála is voltam a két pappal. Febr. 9. (péntek) Jan. 26-án a kecskeméti irodalomtörténet 1849-ig terjedő részét ismertettem a Rákóczi úton. 26-án Katona Piroskát köszöntöttük. Sokat, de gyér eredménnyel dolgozom az ÚMIL-on, de ha nem lenne, nem tudnék mit csinálni. István 6-án elutazott New Yorkba. Marci félévi átlaga 4,5. Ilyen jó még sohasem volt. Úszni többé-kevésbé rendszeresen járok, az jót tesz. Tegnap fölhívott a múzeumtól Sztrinkó, csináljam a Katona-kiállítást. Nem vállaltam. Észlelte, hogy bizonyára a Dénes Zsófia-ügy miatt. Megjegyeztem, hogy minősíthetetlenül viselkedtek velem szemben, de az ok nem ez, hanem egyéb elfoglaltságom. Az imént még azt írta, hogy nem lenne mit csinálnia, ha nem szerkesztené az ÚMIL -t, vagyis alighanem mégis a múzeumnak (a múzeumigazgatónak) a Dénes Zsófia-könyv megjelentetése elleni ténykedése lehetett a visszautasítás hátterében. New Yorkba az ott székelő Art Directors Club meghívására repültem, az előző év grafikai munkáit kellett zsűriznem jeles grafikusok társaságában (ott volt Per Arnoldi
