Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 12. szám - Orosz István: Emlékek apámról XII.

53

Dániából, Yarom Vardimon Izraelből, Ken Cato Ausztráliából...). Az, hogy hova csöppentem, igazából a záróvacsorán derült ki, amelyet a World Trade Center fényűző tetőéttermében rendeztek. Első amerikai utazásom volt, s a munka után még egy bő hónapig ott maradtam. Lakásom volt, hála főiskolás csoporttársam, Szabó Gusztáv vendégszeretetének, a Riverside Drive-on, Kossuth Lajos szobra fölött lakhattam, s Gusztáv biciklijével cikáztam keresztül-kasul Manhattant. Bejártam a Print

szerkesztőségébe, Andrew Knerhez és Carol Stevenshez, aki cikket készült írni rólam a magazinba (a Print 1994. január-februári számában fog megjelenni: Haiman György – Stevens, Carol: Smiting the Eye). Könyvborítót rajzoltam a Raven Press kiadónak, ahol Gusztáv dolgo

zott. Megismerkedtem Tibor Kálmánnal, és jártam híres stúdiójában, az M&Co-ban. Az akkoriban megismert New York-i magyar tervezők közt az ő magyarja volt a legjobb, Andy Kner többé-kevésbé mindent megértett, de beszélni csak angolul volt hajlandó, Milton Glaser pedig csak távoli, rég elfelejtett emlékként idézte fel a magyar ősök egy-egy szavát. Tibor a magyar csevegésnél azt talán még jobban élvezte, hogy a munkatársak elképedve hallgatják. Sokuknak talán fogalma sem volt a származásáról, és meglepte őket az idegen szóáradat. Steven Heller írja róla, hogy bevándorlóként amerikaibb lett a bennszülötteknél, de magyar érdeklődését sem vesztette el. A megátalkodott és erőszakos fickó képzetét keltő jelzők – „bad boy of graphic design”, a „provokatőr”, az „elvetemült felforgató”, a „gerilla dizájner” – inkább a munkáira voltak érvényesek, egy nyitott, barátságos, kedves fiú jelenik meg az emlékezetemben. Semmi extravagancia. Az American Institute of Graphic Arts (

AIGA

) újságjában volt egy állandó rovat: Ask Tibor

címmel. Valaki megkérdezte, hogyan öltözzék egy dizájner? Gondolkozzon úgy, mint egy művész, de öltözzön csak úgy, mint egy biztosítási ügynök, válaszolta. Baránszky Lászlóval jártam a MOMA-ban és a Püski-féle könyvesboltban, sőt néhány napra Torontóba is átrepültem az ottani Nelvana rajzfilmstúdióban dolgozó Rófusz Ferihez. Nem tudom, mennyire kellett komolyan vennem a Nelvanát vezető Clive Smith ajánlatát, költözzem oda és dolgozzam nekik, de Feri még manapság is emlegeti.

Márc. 16. (péntek)

Anyuka állapota sokkal súlyosabbá vált, mint betegsége kezdetén gondoltuk. 13-án az orvos, Fára Zsófia bevitette a kórházba azzal, hogy infúziós kezelés után még aznap hazajöhet. Kezdődő tüdőgyulladás miatt bent tartották, s állapota azóta is súlyosbodott. Tegnap István is itthon volt, neki örült.

Márc. 31. (szombat)

Anyuka szerda óta itthon van. Infúzióval, vérrel följavították az állapotát, kérdés, tartósan-e. Megvolt a választás első fordulója, a listákon az MDF és az SZDSZ áll az élen. (...) Ádázul vádaskodnak egymás ellen, holott a közvélemény nagy része – azt hiszem – az összefogásukat várná. Korábban az SZDSZ látszott agresszívabbnak, most 3% előnnyel az MDF. István plakátokat csinált nekik, köztük a szovjet katonákat búcsúztató „sztárplakátot”, amelynek nagy visszhangja aggaszt bennünket. Hazafelé a repülőtérről a hirdetőoszlopokon láttam, hogy az előző évben kiadott Tovarisi Konyec!

plakátot választási plakátként használta az MDF. Kerestek ugyan, kijött egy egész delegáció Budakeszire, de mivel Amerikában voltam, nem tudták engedélyeztetni, hát anélkül változtatták nagyobbra a pártfeliratot.

Április 8. (vas.)

Anyuka állapota: testileg erősödött, szellemileg nem. (...) Mi egyre fáradtabbak és idegesebbek vagyunk. István és Dorka Bolognában vannak, csütörtökön mentek, holnap jönnek haza. A

gyermekkönyv-illusztrációs kiállításra autóztunk az új Renault-val, ahol Dóra kiállító volt.