Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Beke József: Arany János és a Bánk bán
113 Ha megnézzük, ezt olvashatjuk Arany János Gyulainak szóló említett levélben: „Shakespeare német fordításait ekkor forgattam először –, s különös, hogy egy bizalmas körben (1836) Bánk bán t elébe tevém Stibor nak, miért illően ki is nevettettem.” Ez a mondat az életrajznak szánt levélrészletben már a színészkaland utáni időszakról szóló események leírása között van, tehát inkább úgy értendő, ahogyan fia szövegéből is kiderül: akkori eseményt rögzít, amikor már visszatért a szüleihez Nagyszalontára, és ott tanítói állást kapott. Mindenképpen fontos adat ez arra, hogy Arany már 19 évesen német nyelven Shakespeare drámáit olvasta. Persze az sem zárható ki, hogy Aranyt már valóban debreceni színészként is kinevették a fentebbi véleményéért, mert a kritikai kiadásban azt találjuk, hogy 1836. október 16-án Debrecenben játszották a Bánk bán t, és néhány hónappal azelőtt tagja volt a társulatnak Arany János is, aki talán épp ekkor olvasta a drámát „a színészek körében, tőlük kinevetve állította, hogy jobb dráma, mint Kisfaludy Stibor vajdája .” Mindkét írásban, az 1898-a Bevezető ben és az 1951-es Jegyzet ben szó esik arról, hogy Arany János azért is foglalkozott igen komolyan Katona drámájával, mert akadémikussá választása idején ebből szándékozott székfoglaló előadást írni. (Erről később bővebben lesz szó.) Ezután a két írás párhuzama megszűnik, gondolatmenetük eltérő irányba fordul. Arany László így ír apja jegyzeteiről: „Ezek a jegyzetek csak a saját emlékeztetése céljából készültek ugyan, ennélfogva alig elégíthetik ki az olyan olvasót, aki Bánk ot először veszi a kezébe, a commentártól azt várja, hogy a gondolkozás fáradságától is kímélje meg, mégis úgy véltük, kár volna, ha végképen veszendőbe mennének. Mert kiegészítik Arany tanulmányának elkészült részeit, viszont pedig a tanulmány elegendő világot vet e magokban véve szűkszavú jegyzetekre. Voltaképpen csak a kettő együttvéve nyújt képet arról, miként fogta fel Arany Katona drámáját; milyen nagyra tartotta, milyen behatóan foglalkozott vele. Nemcsak amaz értekezés készítésekor, hanem azelőtt is, azóta is. Egy ízben angolra is kezdte fordítani, de talán csak játékból, s egy-két jelenetnél nem is vitte tovább.” Mikor pedig tanulmányát húsz évi hevertetés után... kiadta (1879), újra átlapozva a tragédiát, ezt a megjegyzést tette róla: „Különös teremtő tehetség volt ezé a Katonáé; bámulatos, hogy tudta a szenvedélyeknek olyan megragadó kifejezéseit olyan gondos beosztással elrendezni, hogy tudott annyi számítással – költeni!” * Nézzük most tovább az 1951. évi kiadás ismeretlen szerzőjének gondolatait (dőlt betűk kel). Rámutat arra, hogy Arany jegyzetei „ a Bánk bán mélyebb megértését is szolgálják, és arra is példát mutatnak, hogy milyen gondosan kellene tanulmányoznunk irodalmunknak minden klasszikus alkotását”. Továbbá figyelmeztet: „ Nem tárgyi felvilágosítást adnak, hanem az egyes részletek szerepét vizsgálják az egész mű összefüggésében.” Kiemeli, hogy „ azért hasznos ennek a megismerése, mert nyomon követhetjük Arany műhelymunkáját...” Az általános megjegyzések után fokozatosan, szinte észrevétlenül megjelenik az ismeretlen szerzőjű Jegyzet keletkezése idején aktuális, szinte kötelező hibakereső, bíráló hang nem. Ez igen furfangosan kezdődik: azzal, hogy először Arany bírálja Katonát: „Arany nemcsak megérteni igyekszik a drámát, hanem bírálja is. A drámai szerkesztés hálózatából néhol hiányzik egy szál. (Ezt nem tudjuk meg . ) A kifejezéseket helyenként nem tartja odaillőnek... ” (Erről alább még lesz szó.) Néhány sorral odébb már a jegyzetíró bírálja Aranyt, de megint finoman kezdve: „Ezek az észrevételek legnagyobbrészt helyesek, néhol azonban Arany egyéni ízlését tükrözik és Katona megértéséhez nem visznek közelebb.” (Ugyan ki másnak az ízlését kellene tükrözniük? A jegy zetíró maga is ezt írja egy másik helyen: „Arany János jegyzetei magánhasználatra készültek ...)
