Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Beke József: Arany János és a Bánk bán
114 Bizonyítékul arra, hogy Arany jegyzetei egyéni, nem pedig valami helyesebb(?) kollektív szemléletet tükröznek, a IV. felvonásból idézi itt a Jegyzet írója azokat a kemény szavakat, amelyekkel a meggyalázott Melinda kitör Gertrudis ellen: „Koronák bemocskolója, aki meg-Loptad királyi férjedet – kitépted Kezéből a jobbágyi szíveket. Áruba tetted a törvényt – nyomád a Nyomorúltakat...” Arany ezt jegyzi meg ezen a helyen: „E pár sor helyén van-e itt? Alig.” A jegyzetíró Aranynak e megjegyzéséből erre az igen messzire menő következtetésre jut: [Arany] „Tehát nem tartja valószínűnek, hogy a megtébolyult Melinda ilyen tudatos jellem zését adhassa Gertrud uralmának. Katonának pedig nyilván oka volt rá, hogy Melindát se hagyja meg a személyes szerencsétlenség fokán, hanem Bánkkal együtt nála is megmutassa a kapcsolatot az egész nép szerencsétlenségével.” (Tudni kell ehhez, hogy a Jegyzet írása idején központi probléma, illetve téma volt a nép elnyomatása az uralkodó osztály által.) Csakhogy itt a jegyzetíró finoman szólva „csúsztat” azáltal, hogy Melinda itteni szövegéből csak a „...nyomád a / Nyomorúltakat”-ig idéz. Pedig Melinda kitörésének itt még nincs vége. Ha tovább is megnézzük Melinda szavait, egyáltalán nem biztos, hogy Arany helytelenítő megjegyzése a gondolatra, tehát az elnyomott néppel való együttérzésre vonatkozik. Sőt Arany ismeretében szinte bizonyos, hogy kifogása inkább a további szavak élességére, a királyi udvarbeli helyszínhez (és talán a korabeli színpadi beszédhez) sem igazán illő voltára értendő. Ugyanis Melinda sírva fakadva így folytatja: „...mártírrá tetted az Erkölcsöt és testvéri indulatból Egy szennytelen nyoszolyának eltörése Végett, királyházban bordélyt nyitottál.” De úgy látszik, mindez még csak enyhe hibája Arany János egyéni szemléletmódjának. A következő bekezdésben már komolyabbra fordul a jegyzetíró bírálata, amikor is rámutat Arany „korlátjára”: „Arany Bánk bán magyarázatának van egy fontos korlátja: a békétleneket lecsendesítő Bánkot nagyon nagyra tartja.” Ezt írja róla [Arany]: „A jelenet, midőn Bánk a békétleneket s magát is a vad Peturt is engedelmességre hajtja, Bánk jellemét a legszebb világításban mutatja fel.” A Jegyzet írója szerint „ Az elemzés többi része kezdettől fogva világosan megindokolja Gertrud bűnösségét, Bánk tettének jogosságát, itt azonban mintha megtorpanna, a kettőjük közötti ellentétet kibékíthetőnek mutatná. Arany 1856-ban és 57-ben írta meg verseit Ferenc József ellen: a Szondi két apródját, a Walesi bárdokat (sic! ). Nyilvánvaló, hogy a Bánk bán tanulmányozása sem tisztán irodalmi érdeklődés volt nála, hanem a véres zsarnok elleni gyűlölet is vezette. A Bánk bánnak ezt a vonalát azonban mégsem fejti ki következetesen és az elemzés elkészült fejezeteiből is hiányzik a szentszövetségi reakció jellemzése, a Bánk bánnak ehhez a korhoz való viszonyítása.” [A ballada címe helyesen: A walesi bárdok.] Az vitathatatlan, hogy az említett két ballada éle merre irányul, de hogy éppen a Bánk bánnal való foglalkozásához mennyiben járult hozzá a „véres zsarnok elleni gyűlölet”, azt nem tudhatjuk. Feltételezni lehet, de kizárni is, bizonyítani is nehéz lenne. Már csak azért is, mert kétségtelen – láttuk előbb –, hogy Arany érdeklődését a dráma már jóval a sza-
