Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Beke József: Arany János és a Bánk bán
112 A továbbiak ugyancsak arra utalnak, hogy ez a szöveg semmiképpen nem születhetett 1898-ban, és nem is Arany fiának tollából: „Van azonban ennek az új kiadásnak fontosabb fel adata is. Ha csak Arany műveinek kiegészítése indokolná, akkor várhattunk volna vele a készülő kritikai kiadásig.” Arany László aligha tudhatott 1898-ban Katona műveinek, vagy akár csak a Bán k bán nak „készülő kritikai kiadásáról”, ami csaknem egy évszázad múlva, 1983-ban jelent meg Orosz László kitűnő műveként. Viszont úgy látszik, hogy az, aki a szóban forgó Jegyzet et 1951-ben írta, talán tudott arról, hogy előbb-utóbb elkészül majd Katona fő művének kritikai kiadása. Egyébként a kritikai kiadásban lévő felsorolás szerint a most tárgyalt 1951-es Bánk bán kiadás éppen az ötvenedik már az első, az 1820/21-es megjelenés után. Ebből az ötvenből a pontos kimutatás szerint négy ugyan már tartalmazta Arany János tanulmányát és jegyzeteit is, de a legutolsó ilyen valóban elég „régen” jelent meg: 1916-ban, tehát indokolt volt 35 év után, 1951-ben ismét kiadni. Kérdés marad tehát, mert valószínűleg ki sem deríthető ma már, hogy ki írta ennek az 1951-es Bánk bán-kiadásnak a Jegyzet ét. Ebből az akkori viszonyok között nem olcsó (9 forint árú) könyvből csak ennyi derül ki: „Felelős kiadó a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója, a szerkesztésért felel: Szász Imre, műszaki felelős: Illés Endre.” Természetes, hogy az itt említett két neves irodalmár közül bármelyikük írhatta 1951-ben a könyv e Jegyzetét, de azt sem lehet kizárni, hogy olyan valaki más a szerző, akinek neve akkor éppen nem volt „szalonképes”. Persze az, aki végigélte ezt a kort, arra is gondolhat, hogy az illető szándékosan titkolta el a nevét, tudva, hogy amit és amilyen indoklással itt Arany János véleményének bár enyhe, de mégiscsak elmarasztalásáról ír (vagy írnia kell), az aligha válik dicsőségére. Persze a Kiadó szerkesztőjének munkáját sem magasra minősíti az a tény, hogy ezt az Arany László szövegéből átformált, összeollózott, majd Arany Jánost aktuális bírálattal itt-ott meglegyintő írást nem olvasta át, illetve ha átolvasta, jóváhagyta és a névtelenséget is elfogadta. Akárki volt is a jegyzetíró, bátran támaszkodott az 1898-ban Arany László által írott Előszóra, melyet a költő fia Katona Józsefnek és művének mostoha sorsával, el nem ismert ségével kezd. Nagy költőnk fia ugyanis mély együttérzéssel ír a meg nem értett szerzőről, akit itt ő is, ugyanúgy, mint édesapja, a költő névvel illet: „Közönségesen ismeretes tény, hogy Katona József Bánk bán ja csak sokára nyerte meg azt az elismerést, amiben ma általánosan részesül. A pályázaton, amelyre eredetileg készült (1814), észre sem vették, az irodalomban, mikor első kiadása megjelent (1821), ügyet sem vetettek rá, színpadra vinni a censor nem engedte; így hát annak a költőnek, aki a magyar írók között a drámaírásra talán mind ez ideig legjobban rá volt teremve, azzal az érzéssel kellett az életét befejeznie (1830), hogy nagy gonddal és szeretettel alkotott műve, melynek pedig az értékét öntudatosan ismerte, nyomtalanul fog hazájában elhangzani.” Az 1951-es kiadás Jegyzet ének írója első mondataiban követi is Arany László gondolat menetét: hangsúlyozza Katona művének nehézkesen induló elismertségét, majd kiemeli, hogy Arany János már fiatalon felismerte a dráma értékeit. Apró dolog, de zavaró pontatlanság e Jegyzet ben az ilyen megfogalmazás: [Arany János] „Színészkedésének idejéből jegyzi fel ezt is önéletrajzában: ...különös, hogy egy bizalmas körben (1936) Bánk bán t elébe tevém Stibor -nak, miért illően ki is nevettettem.” Az ugyan valószínű, hogy Arany Katona drámájával már színészkedése idején találkozhatott, de Arany László másképpen fogalmaz apjának e visszaemlékezéséről: „Arany azt írja egyik levelében Gyulai Pálnak, hogy ő mint szalontai kis tanító (1836), elég vakmerő volt Bánk ot Kisfaludy akkor ünnepelt drámájának, Stibor vajdának elébe tenni, amiért illendően ki is nevették.”
