Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Orosz István: Emlékek apámról XI.
86 Orosz István Emlékek apámról XI. „Miért írom ezeket a jegyzeteket? Azért-e, hogy később elolvassam? Gyermekeimet, unokáimat majd érdekelni fogja? Én szívesen olvasnám apám, nagyapám naplójegyzeteit.” Apám visszaemlékezéseit és naplóit olvasva kezdtem gyűjtögetni és leírni a vele kapcsolatos emlékeimet, de be kellett látnom, az összeállítás nemcsak róla szól, belőlem is megmutat valamit, talán többet is, mint kéne, engem is jellemez, hogy mit választok ki a sok száz oldalnyi kéziratból, s az még inkább, hogy mi jut eszembe róluk. Az előző rész azzal fejeződött be, hogy 1979. április 11-én szerdán, a magyar költészet napján, a Kos jegyében, megszületett Marci. Apa lettem tehát, pontosabban, elvégre róla van szó, apám nagyapa lett. Naplót nem írtam, így másokét lapozva kell utánajárnom, mi történt akkoriban. Fodor András Napló jában olvasom, hogy április 7-én, szombaton János fiával elment megnézni a Mester utcai kiállításomat. Az első komolyabb budapesti tárlatom volt, Gyulai Líviusz nyitotta meg. Megtalálom a meghívót, 10-én zárt a kiállítás, elvileg 11-én kellett elhoznom az anyagot, vajon elhoztam-e? Talán igen, mert a kórházból a látogatási idő végeztével kiebrudaltak. Eljőve megvettem a napilapokat. Marci születésnapján szovjet—bolgár űrpáros keringett a Föld körül, Oscar-díjat kapott a magyar lapokban „hírhedtként” emlegetett Szarvasvadász, és napos tavaszi idő volt 14 és 19 fok közti hőmérséklettel. Nagyhét volt, nagypéntek napja még nem volt munkaszünet, de húsvéthétfő igen, na persze nem egyházi ünnepként: „Zúg a traktor, szánt az eke. / Elvtársnő, locsolhatok-e?” Azt írtam az imént, hogy az első komolyabb fővárosi kiállításom volt a Mester utcai tárlat, volt ugyanis egy korábbi is, amelyet nem ok nélkül nevezek komolytalannak, noha durvább szót is találhatnék rá. Azt hiszem, még a diploma évében történt, vagy legföljebb eggyel utána, hogy meghívtak, rendezzek kiállítást a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola kiállítótermében. Hogy kerültem képbe, kinek az ötlete volt a meghívás, ki emlékszik már arra? A Fradi-pályával szemben elterülő hatalmas épületegyüttest, az egykori I. Ferenc József honvéd gyalogsági laktanyát hívták így, vagyis ez a kiállítás is a Ferencvárosban volt. Össze is szedtem a legjobb munkáimat, néhány újat is csináltam, és a helyi kultúrosok instrukciói alapján, talán segítségüket is igénybe véve megrendeztem a kiállítást. A részletekre már nem nagyon emlékszem, csak arra, hogy amikor letelt az időm, vagyis bezárt a kiállítás, és visszamentem a képekért, semmit nem találtam. Lába kelt a munkáknak. Amikor szót emeltem, a parancsnok szemöldöke a homloka közepéig szaladt: „Volt maga katona? – förmedt rám. – Ha nem akar azonnal bevonulni, legjobb, ha elfelejti a képeit” – tette hozzá egy kicsit jóindulatúbban formálva a szavakat. Gyanítom, ha tovább erősködöm, akkor sem jutok hozzá az ellopott munkákhoz, legföljebb súrolhatom a folyosót valamelyik vidéki körletben, vagy lövöldözhetek Zalában a határsértők után, vagy... Hogy mit csinálhattam volna, azt 1978-ban egy „futkosóban” tapasztaltam meg. Futkosónak, vagy kedvesebben Futinak a hadsereg büntető zászlóalját hívták, s úgy
