Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Orosz István: Emlékek apámról XI.
87 jutottam oda, hogy Ady Endre századik születésnapjára egy vándorkiállítás installációját rendelte meg tőlünk, Dórától és tőlem, a Petőfi Irodalmi Múzeum. A nagyszabású munkához műterem, vagy legalább egy méretes helyiség szükségeltetett, s a múzeumi kurátorok – Soóky Andrea és Máray Enikő – találtak rá a kőbányai futira, ahol ráadásul néhány korunkbeli kiskatonát is beosztottak mellénk. Iparkodtunk minél hosszadalmasabb feladatokat adni „beosztottjainknak”, akik számára megváltás volt, hogy a lélekölő dresszúra helyett velünk dolgozhattak. Nagyon kemény, sőt tragikus történeteket is hallhattunk tőlük. Igencsak megnyugodtam, amikor néhány hónap múltán a Pannóniában kapott fizetésemből elkezdték vonni a honvédelmi adót, ami azt jelentette, hogy a hadsereg lemondott rólam, sőt talán némi elégtételt is éreztem, amikor a rendszerváltás után ledózerolták az egyébként jobb sorsra érdemes ferencvárosi laktanyaegyüttest, ahol eltulajdonították a képeimet. Azt, hogy a bontás után évtizedekig parlagon hagyták a romos területet, már én is túlzásnak éreztem. Azt hiszem, hogy a nekem rendelt elégtételen kívül semmi nem indokolta a jó állapotban lévő műemlék épületek elbontását. De hát akkoriban sok megmagyarázhatatlan dolog történt. Találok egy másik 1979-es adatot is Fodor András Napló jában, november 23-án „társ művészeti est” volt a FÉSZEK-ben, Hidas Frigyes zeneszerző, Kurucz Gyula író, Rózsa Endre költő, Hegedűs D. Géza és Szacsvay László színészek szerepeltek rajta, a Magyar Fúvósötös és én. Alig emlékszem az estre, arra, hogy filmrendezőként voltam bemutatva, abból következtetek, hogy a Napló szerint az estet szerkesztő Fodor és Czigány György előző nap is összeültek, hogy megnézzék a levetítendő filmjeimet. Fodor a verseimet is ismerte, igaz, ez már későbbi történet, valamikor a ’90-es években valahol összefutottunk, és gratulált a verseskötetem megjelenéséhez. Értetlenül néztem rá. Kiderült, hogy egy Szíj Rezső nevű lelkész és bibliofil, akit úgy ismertem meg, hogy egy amerikai magyarok által alapított művészeti díjamat ő kézbesítette, elhatározta, hogy kiadja egy verseskötetemet is. A költségek fedezésére egy kulturális alapítványhoz nyújtott be pályázatot, nyert is, s mivel a döntnökök között Fodor is ott ült, s készpénznek vette, hogy a Szíjnak átutalt pénzből már el is készült a könyv. Soha nem készült el, bár Szíj Rezső, akit gyerekeim csak Hókuszpókként emlegettek, (mint két tojás, úgy hasonlítottak egymásra a Hupikék törpikék című rajzfilmsorozat varázslójával), még hosszú ideig hitegetett. ’79 szeptemberétől a faktsávban latint is tanítottam néhány gyereknek, Valaczka Andráséknak, ettől kezdve latinmegbeszélésekre is jártam az OPI-ba. Egyszer Banó Pista is lejött megnézni egy latinórámat. Üdítően értelmesebb volt, mint az, aki a magyar fakultációt irányította, s akiről kiderült, hogy néhány hónapig tanítottam a kecskeméti szakérettségin. „Fakt”, vagyis fakultáció az én gimnáziumi időmben még nem volt, a felsőfokú továbbtanulásra való felkészülést szolgáló, emelt óraszámú oktatást jelentett a kiemelkedő képességű gyerekek számára. A latin fakt kapcsán említett Valaczka András alighanem magyar faktra is járt: A ’80/’81-es évben Valaczka András, egyik legértelmesebb tanítványom harmadik lett az OKTV-n magyarból Kemény Zsigmond Özvegy és leányáról írt dolgozatával. ’80 áprilisában az Irodalomtörténeti Társaság Kecskeméten tartotta vándorgyűlését Katona halálának 150. évfordulója alkalmából. Én voltam a főelőadó, a Bánk bán utóéletéről beszéltem, Keresztury és Pándi korreferált. Andi ’80-ban érettségizett. Akkorra már kiderült, hogy az Iparművészeti Főiskolára nem veszik fel. Jelentkezett még a szegedi főiskolára magyar–orosz szakra meg kirakatrendezőnek. Egy nap lett volna a két fölvételi, Dorka intézte el a kirakatrendezőknél, hogy más napra hívják. Mindkét helyre fölvették; mint Grezsa Feritől hallottam, az ő magyar írásbelije sikerült legjobban, s csodálkozott, miért nem az egyetemre jelentkezett. Mint István, Andi is a lassan kibontakozók közé tartozott. A fiatalon meghalt szegedi irodalomtörténésznek és szerkesztőnek, Grezsa Ferencnek 1948-tól 1950-ig magyar- és latintanára, illetve osztályfőnöke volt apám az akkor éppen
